Annyira hiányzott már ez. Persze jobb lenne, ha felfelé húzna, mintha felemelne magához, de ez az ágyon fekve azért annyira nem könnyen kivitelezhető. Mégis abba a porhanyós-felkavaró esztelenségbe húz vele, amibe beleszédülök. Ilyenkor valahogy az sem tűnne fel, ha vége lenne az időnek, elpusztulna körülöttünk a világ. Szeretném megint megnézni magamnak, újra megkívánni, mert már meztelen nyakának látványa is teljesen felizgat, de az végzetes lenne, ha most rávetném magam, ezért hunyt szemmel maradok, mikor abbahagyjuk a csókolózást. Asame azonban átkarol és húz a testére. Rémülten tiltakozom, mert tutira biztos vagyok benne, hogy ha ráfeküdnék, megpusztulna a kíntól, nekem viszont szükségem van még rá. Nagyon sok, hosszú évig. Annyiban engedek a kívánságának, hogy lábaimat felhúzva a csípőjére ülök, de azt is csak lassan, fokozatosan, aztán újra előre dőlök, körülötte megtámaszkodom és annak látszatát keltve, hogy hozzásimulok, elkényelmesedem felette. Jutalmul csókot kapok a fejemre, újabb ölelést és cirógatást. Tudom, hogy pehelysúlyúnak számítok, ez azonban nem jelenti azt, hogy meglőtten jólesne Asaménak, ha ráfeküdnék, még akkor sem, ha ezt ő szeretné.
- Jól van, úgy lesz – egyezek bele abba, amit kér. Látom rajta, hogy a közelségem és az, hogy minden rendben van, megnyugtatja, csúszik vissza az ájultságba, de még így is van ereje a pulcsim és a pólóm alá bújni, hogy érezhesse a bőröm érintését. Kellemes, hideg bizsergés szalad végig a testemen, a gerincem mentén felkúszik a tarkómra és finoman megfeszíti az izmaimat. Asame megőrjít még féleszmélt állapotban is. Annyira kívánom őt… Elviselhetetlenül nagyon. Nem bírom megállni, hogy ezt és a szerelmemet kifejezzem neki, noha cseppet sem vagyok biztos benne, hogy felfogja, mégis megteszem. Nyakára hajolok és pár csókot lehelek a bőrére, aztán visszahúzódom immár békés arcát figyelni. Visszaaludt. Keze lassan lecsúszik, visszaesik az ágyra, bennem pedig a feltámadt vágy csitul egy kicsit. Csak annyira, hogy ne kínlódjak tőle, de megmarad.
Mosolygom Asamén, mert megint lehengerelt. Felkeltette magát csak azért, hogy megtudja, minden rendben van-e, én jól érzem-e magam, bocsánatot kérjen tőlem és hogy megmondja, szeret. Elképeszt. Még egy utolsó szerelmes csókot adok szájára, aztán lassan lemászom róla és az ágyáról. Előkotrom a mobilját, kimentem belőle Kapocsba Nishida, Asahito, Takashi és Akihito számát, majd az éjjeliszekrényére teszem, aztán a széket az ablakhoz viszem és megnézem a napfelkeltét. Néha hátrapillantok Asaméra, és megállapítom, hogy a vörös különféle árnyalata érdekes hatásokra képes az arcán. Miután kivilágosodik, ellenőrzöm a hőmérsékletét. Igazából fogalmam sincs, ő mikor lázas, mert mindig forróbb a bőre az enyémnél, de nem akarom zavarni Ryuuichit, vagy Tatsukit, mert alig mentek csak el pihenni, úgyhogy az időt nézem. Még nem telt el négy óra, hogy adhassak Asaménak valamit, ezért csak lejjebb húzom róla a takarót, majd megkeresem a Makura no soshit és folytatom az olvasását.
- Jól van, úgy lesz – egyezek bele abba, amit kér. Látom rajta, hogy a közelségem és az, hogy minden rendben van, megnyugtatja, csúszik vissza az ájultságba, de még így is van ereje a pulcsim és a pólóm alá bújni, hogy érezhesse a bőröm érintését. Kellemes, hideg bizsergés szalad végig a testemen, a gerincem mentén felkúszik a tarkómra és finoman megfeszíti az izmaimat. Asame megőrjít még féleszmélt állapotban is. Annyira kívánom őt… Elviselhetetlenül nagyon. Nem bírom megállni, hogy ezt és a szerelmemet kifejezzem neki, noha cseppet sem vagyok biztos benne, hogy felfogja, mégis megteszem. Nyakára hajolok és pár csókot lehelek a bőrére, aztán visszahúzódom immár békés arcát figyelni. Visszaaludt. Keze lassan lecsúszik, visszaesik az ágyra, bennem pedig a feltámadt vágy csitul egy kicsit. Csak annyira, hogy ne kínlódjak tőle, de megmarad.
Mosolygom Asamén, mert megint lehengerelt. Felkeltette magát csak azért, hogy megtudja, minden rendben van-e, én jól érzem-e magam, bocsánatot kérjen tőlem és hogy megmondja, szeret. Elképeszt. Még egy utolsó szerelmes csókot adok szájára, aztán lassan lemászom róla és az ágyáról. Előkotrom a mobilját, kimentem belőle Kapocsba Nishida, Asahito, Takashi és Akihito számát, majd az éjjeliszekrényére teszem, aztán a széket az ablakhoz viszem és megnézem a napfelkeltét. Néha hátrapillantok Asaméra, és megállapítom, hogy a vörös különféle árnyalata érdekes hatásokra képes az arcán. Miután kivilágosodik, ellenőrzöm a hőmérsékletét. Igazából fogalmam sincs, ő mikor lázas, mert mindig forróbb a bőre az enyémnél, de nem akarom zavarni Ryuuichit, vagy Tatsukit, mert alig mentek csak el pihenni, úgyhogy az időt nézem. Még nem telt el négy óra, hogy adhassak Asaménak valamit, ezért csak lejjebb húzom róla a takarót, majd megkeresem a Makura no soshit és folytatom az olvasását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése