Tatsuki nevet rajtam, pedig cseppet sem érzem viccesnek a szituációt. Nem volt időm kávézni, a hajam vége vizes maradt, az őszi hideg pedig belemar frissen áztatott bőrömbe, mert csak magamra kaptam a kabátom és már rohantam is. Nem mondom, hogy bajom van azzal, hogy kések, mert élvezem, hogy mindenki rám vár, s mikor megérkezem végre, minden szempár rám szegeződik, ám most valahogy rohadtul nem akartam megcsúszni az idővel. Ez az első „küldetésem” Nishidánál, akivel még nem is beszéltem. Egyszerűen nem tudom, hogyan viselkedjek vele, miképp kéne megmondanom neki, amit elterveztem. Begyulladtam, igen, ez a bajom. Azt szeretném, ha komolyan venne, ugyanakkor nem akarok kilépni a saját karakteremből sem. Másfelől meg némi túlzással Kazu miattam szenvedte el azt a fejbe vágást. Kéne neki vinnem valamit, de a virág tök nyomi, a csokit nem tudom, szereti-e, más meg eszembe se jut. Gyümölcs?
Áááááááá!
Van egy harmadlagos gondom is. Tatsuki. Amit mondtam, megmondtam, de későn gondoltam bele, mi van, ha sikerült annyira keresztbe tennie Nishidának korábban, hogy a yakuza azonnal dührohamot kap. Nyugodt embernek ismerem, de azzal is tisztában vagyok, hogy a rottweilerem képes a legjámborabb emberből is vadállatot formálni. Lehet, mégiscsak tudnom kellene, mit művelt? Akarom én azt tudni? Ahogy ránézek és engem fürkésző tekintetével újra találkozik az enyém, megbizonyosodom róla: akarja a nyavalya. Tatsukinak mindig megvoltak a maga balhéi, én azokba még annyira sem kívánok belefolyni, hogy megtudom, mifélékről volt szó. Ezentúl nem ajánlom neki, hogy keverje a szart, mert ha szégyent hoz rám, megoldom, hogy megbánja.
Kezdek megnyugodni. Látom, hogy Shinjit is kellemetlenül érinti a hisztim, a visszapillantóban igyekszik felmérni a helyzetet, így inkább lehunyom szemeimet és felsóhajtok. Tatsuki azonnal megráz, mire meglepetten pillantok rá.
- El ne aludj. – A hangjában tömörödik az aggodalom és az abból eredő parancsoló stílus, s közelebb csúszik hozzám.
- Csak meditálni szándékozom – osztom meg vele csendesen. Jobb keze mutatóujját nyújtja felém, ezt már ismerem, így megfogom és rászorítok. Begyakorolt dolog ez köztünk, ha enged a szorításom, megpróbálja kihúzni belőle az ujját és ha sikerül, akkor bealudtam, ezért fel kell ráznia, ha viszont meg tudom tartani a tudatomat, meditálhatok. Finoman megdörgöli a lapockáimnál húzódó izmokat, míg nyugalmat gyakorolok, aztán csak akkor hagyom abba, mikor megáll a BMW. Magamtól pattannék ki, de Tatsuki ráfog a vállamra és int nekem a pillantásával, hogy várjak, s csak azután enged el, hogy Shinji ajtót nyit előttem. Kurvára nem értem, miért van erre szükség, de mindketten olyan komoly képet vágnak, hogy nem akadékoskodom, Inkább még azt is megengedem, hogy Tatsuki rám terítse a kabátomat, pedig nincs ínyemre ez a nagy kiszolgálás. Most az egyszer... Aztán majd hazafele megbeszéljük ezt, mert egyelőre fontosabb dolgom van, mint a saját baromkodásom.
Jobb oldalamon, picivel mögöttem a pirszingesemmel és Shinjivel hárman követjük a férfit, aki Nishidához kísér minket. Mikor belépek a dolgozószobájába, szokásomhoz híven köszöntöm őt, aztán rátapadok az arckifejezésére, hogy felmérjem, mire számíthatok a következő másodpercben.
Áááááááá!
Van egy harmadlagos gondom is. Tatsuki. Amit mondtam, megmondtam, de későn gondoltam bele, mi van, ha sikerült annyira keresztbe tennie Nishidának korábban, hogy a yakuza azonnal dührohamot kap. Nyugodt embernek ismerem, de azzal is tisztában vagyok, hogy a rottweilerem képes a legjámborabb emberből is vadállatot formálni. Lehet, mégiscsak tudnom kellene, mit művelt? Akarom én azt tudni? Ahogy ránézek és engem fürkésző tekintetével újra találkozik az enyém, megbizonyosodom róla: akarja a nyavalya. Tatsukinak mindig megvoltak a maga balhéi, én azokba még annyira sem kívánok belefolyni, hogy megtudom, mifélékről volt szó. Ezentúl nem ajánlom neki, hogy keverje a szart, mert ha szégyent hoz rám, megoldom, hogy megbánja.
Kezdek megnyugodni. Látom, hogy Shinjit is kellemetlenül érinti a hisztim, a visszapillantóban igyekszik felmérni a helyzetet, így inkább lehunyom szemeimet és felsóhajtok. Tatsuki azonnal megráz, mire meglepetten pillantok rá.
- El ne aludj. – A hangjában tömörödik az aggodalom és az abból eredő parancsoló stílus, s közelebb csúszik hozzám.
- Csak meditálni szándékozom – osztom meg vele csendesen. Jobb keze mutatóujját nyújtja felém, ezt már ismerem, így megfogom és rászorítok. Begyakorolt dolog ez köztünk, ha enged a szorításom, megpróbálja kihúzni belőle az ujját és ha sikerül, akkor bealudtam, ezért fel kell ráznia, ha viszont meg tudom tartani a tudatomat, meditálhatok. Finoman megdörgöli a lapockáimnál húzódó izmokat, míg nyugalmat gyakorolok, aztán csak akkor hagyom abba, mikor megáll a BMW. Magamtól pattannék ki, de Tatsuki ráfog a vállamra és int nekem a pillantásával, hogy várjak, s csak azután enged el, hogy Shinji ajtót nyit előttem. Kurvára nem értem, miért van erre szükség, de mindketten olyan komoly képet vágnak, hogy nem akadékoskodom, Inkább még azt is megengedem, hogy Tatsuki rám terítse a kabátomat, pedig nincs ínyemre ez a nagy kiszolgálás. Most az egyszer... Aztán majd hazafele megbeszéljük ezt, mert egyelőre fontosabb dolgom van, mint a saját baromkodásom.
Jobb oldalamon, picivel mögöttem a pirszingesemmel és Shinjivel hárman követjük a férfit, aki Nishidához kísér minket. Mikor belépek a dolgozószobájába, szokásomhoz híven köszöntöm őt, aztán rátapadok az arckifejezésére, hogy felmérjem, mire számíthatok a következő másodpercben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése