Ahogy sejtettem, ha nagyot nem is, de jó helyre sikerült Tatsukinak beharapnia Nishidánál, mert a yakuza épp csak nem jön ki a béketűréséből, úgy pattan fel a székéből. Szeretném védeni, elé állni, eltakarni, jelezni Nishida számára, hogy Tatsukinál lezárult egy kor, immár hozzám tartozik, de érzem, hogy nem tehetem meg és még a tetoválómestertől is kapnék a fejemre, ha csak mozdulnék. Szemem sarkából nézek rá, biccent nekem azzal a jól érthető „nem lesz semmi baj”-féle arckifejezéssel, azzal meghajol némán a yakuza előtt és elhagyja a szobát. Az, hogy nélküle maradok, rögtön rántja ki alólam a talajt, a gyomrom görcsbe áll és kiszárad a torkom. Nyugtalanul ülök le a nekem felkínált helyre, noha legszívesebben állva maradnék ezek után, és mindhiába próbálom visszanyerni az önuralmamat. Ugyanúgy érzem magam, mint mikor felmutatták nekem a rám vigyázó fegyveres levágott fejét azon a tárgyaláson, s csak azért nem remegek meg, mert megfeszítem az izmaimat. Nem is értem Nishida szavait, igazából olyan, mintha körém kőfal csapódna le. Ez nyilván az arcomon is látszódhat, mert érzem, hogy már a megveszekedett fenevad vagyok; az, amelyikhez jobb nem közeledni, mert ugrik és átharapja az ember torkát. Tatsuki nem csak nyugton tartott és segített, de kapaszkodó is volt a számomra, melynek elvesztése annyira felingerel, hogy képtelen vagyok higgadt maradni.
Nem válaszolok rögtön, helyette azzal húzom az időt, hogy kibújjak a kabátomból, mert szükségem van még pár másodpercre, hogy a szavaim ne egy kutya morgásához hasonlítsanak, hanem ahogy eltökéltem, tisztelettudó, kerek mondatokat alkossanak. Megszívom magam levegővel.
- Azért jöttem, hogy megkérjem, a fejleményekről egyelőre Ryuuichit és engem tájékoztasson, és egyben arra kérjem, tájékoztasson minket – mondom ki határozottan. - Asame kikelne az ágyból, ha megállna körülötte az élet, arra viszont most nincs módja, ezért mi intézkedünk pár napig helyette – osztom meg kérésem miértjét is a férfivel. - Elismerem, hogy számottevő hiányosságaim vannak, ez azonban nem fékez engem meg semmiben. Azt szeretném, ha minden úgy menne, mintha Asame intézné a dolgait, ehhez azonban szükségem van az ön támogatására is – jelentem ki Nishida szemébe nézve. Az őt jellemző nyugalom engem is lehiggaszt, lassan kioldódnak a görcsök a testemből, a vállaim leereszkednek és én is képes vagyok nekidőlni az ülőalkalmatosságom támlájának.
Nem válaszolok rögtön, helyette azzal húzom az időt, hogy kibújjak a kabátomból, mert szükségem van még pár másodpercre, hogy a szavaim ne egy kutya morgásához hasonlítsanak, hanem ahogy eltökéltem, tisztelettudó, kerek mondatokat alkossanak. Megszívom magam levegővel.
- Azért jöttem, hogy megkérjem, a fejleményekről egyelőre Ryuuichit és engem tájékoztasson, és egyben arra kérjem, tájékoztasson minket – mondom ki határozottan. - Asame kikelne az ágyból, ha megállna körülötte az élet, arra viszont most nincs módja, ezért mi intézkedünk pár napig helyette – osztom meg kérésem miértjét is a férfivel. - Elismerem, hogy számottevő hiányosságaim vannak, ez azonban nem fékez engem meg semmiben. Azt szeretném, ha minden úgy menne, mintha Asame intézné a dolgait, ehhez azonban szükségem van az ön támogatására is – jelentem ki Nishida szemébe nézve. Az őt jellemző nyugalom engem is lehiggaszt, lassan kioldódnak a görcsök a testemből, a vállaim leereszkednek és én is képes vagyok nekidőlni az ülőalkalmatosságom támlájának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése