307.

Kazuki

Az ismeretlen hangra felkapom fejem, ami elég hülye ötletnek bizonyul részemről, ráadásul duplán még a világ is ijesztőbb, nem csak az ajtóban álló alak.

- Nem szeretném részletezni, hogy érzem magam. Pocsékul – felelem csendesen. - Segítenél visszajutni az ágyhoz? – sóhajtom. Örülök annak, hogy itt van Deon és hogy jól van, annak már azonban kevésbé, hogy így lát. Segít visszatámolyogni a szobába és az ágyba, majd leül mellém. Mindjárt jobban érzem magam. Intek Shinjinek is, aki már egy cseppet sem Deon stílus, ráadásul szépen ellátták az ő baját is. Azért meg kell hagyni, még így is egész vagányul fest, hogy nem szarozott a hajával és testőrruhában virít. - Hogy van Asame? - kérdezem meg, ami engem érdekel most elsősorban, mert Nishida nem szolgáltatott nekem túl sok infót róla, csak annyit, amivel vissza tudott parancsolni az ágyba. - Nishida nem sok mindent árult el, de legalább elérte vele, hogy maradjak az ágyban – osztom meg Deonnal vigyorogva. Igazából gőzöm sincs, mennyire beszélhetek vele nyíltan most, hogy jelen van egy olyan ember is, akit nem tudok hova tenni. Shinji miatt nem aggódom, egy testőr mindig hallgat, ha nem olyan dolgot hall meg, amit feltétlenül gazdája orrára akar kötni. Most nem hiszem, hogy ilyeneken kellene aggódnom, bár ki tudja. De amennyit megismerhettem belőle a versenyen, abból azt szűrtem le, hogy nem az a típus, aki sokat fecseg, de az autóért odavolt és értett is valamennyit hozzá, ami nagyon tetszett. Nishida kutyái olyan... mindegy. - Elmondod, mit tudsz? Mert Nishi nem fog nekem egy darabig mesélni, abban biztos vagyok. Meg abban is, hogy jelenleg hisztizhetnék neki órákig, nem árulna el semmit, amit akarok tudni.