316.

Asame

Kezdek teljesen kitisztulni és ebben sokat segít az, hogy Ryuu nem törődve semmivel ültet fel óvatosan, teljesen és mögém telepedve nyomkod végig azokon az akupresszúrás pontokon, melyek segítenek valamelyest rendbe jönni. Az alkar belső oldalán, az inak között középen, valamint a csukló tövétől három haránt ujjnyira lévő akupresszúrás pontot masszírozva kezdi csillapítani hányingeremet, majd áttérve egy másik pontra csökkenti fejfájásom mértékét is. Már nem mer inkább fájdalomcsillapítót adni, legalábbis abból nem, amit Takashi itt hagyott. Megértem. Miután kezdek jobban lenni és ezt a tudtára is adom, áttér hátam végigmasszírozására. Ezt még én tanítottam neki. Ez a masszázs nem csak az izmokat lazítja, hanem az akupresszúrás pontokat ingerelve ér el többfajta hatást is. Megnyugtatja az idegrendszert, aktivizálja a szervezet öngyógyító erőit, csillapítja a fájdalmakat és javítja a vérkeringést is. Nem csodaszer, de rengetegszer használt már. Akkor tanítottam meg neki ezt a technikát, mikor napokig ingázott az otthona és köztem. A felesége lebetegedett, neki kellett a gyerekeket intéznie és itt is helytállnia. Hogy mennyire vált be? Eléggé. Nem, nem gyógyult meg tőle a felesége egyik percről a másikra, de egy hét után javulni kezdett az állapota, mígnem teljesen meggyógyult. Azért, mert hitt benne vagy nem hitt benne, részlet kérdés, mégis az öregek hittek bennük.


Miután végez a masszírozással, feláll mögülem és lassan visszafektet az ágyba. Újabb pár korty vizet diktál belém, és lázat mér... Feladom a dolgot, azt hiszem.

- Deon? - kérdezek rá végül, mire elmosolyodik.

- Itthon van, Yoruval beszélget – feleli. - Szerintem hamarosan jönni fog - mosolyogja, majd elcsaklizza a lázmérőt. - Legalább lázad nincs. Szóval, hogy érzed magad?

- Fáj a vállam, de most már jól, jobban legalábbis - felelem őszintén. - Mit sikerült megtudni Nishidától? - kérdezek rá.

- Lux szervezkedik, mindenáron meg akarja kaparintani Deont. Lehallgatja a telefonbeszélgetéseket, a bökkenő csak az, hogy Lux ezzel tisztában van, így már a sokadik verzióját fecsegi el az embereinek. Kivár - mondja őszintén. - Megvárja, míg Deon megelégel mindent és ő maga megy el hozzá, hogy hazaküldje.

- Deont nem fogjuk megállítani abban, amit akar... - gondolkodom el. - Adagolj be neki néhány infót Luxról, mértékkel persze, de az apja még mindig maradjon titok. Más valami?

- Kaptunk egy számlázást, amit nem tudok hova tenni – vallja be, mire elmosolyodom. - Sejtettem, hogy te igen – néz rám.

- Egyelőre azzal ne foglalkozz – kérem őt komolyan. - És Deon se – teszem hozzá, mikor kopogtatnak az ajtón, majd Takashi lép be rajta halál nyugodtan. Szúrós pillantást vetek rá, de őt ez már meg sem hatja, csak legyint, majd arrébb tessékelve Ryuut áll neki megvizsgálni.

- Mindig meglepsz – mondja őszintén, miközben elpakol. Na most miért? - Más napokig feküdne egy ilyen sérüléssel magatehetetlenül, te viszont már megint nem alszol és nem pihensz... Jó, gondolom, a morfium azért megtette a hatását. Rendben leszel napokon belül, de egyelőre maradsz az ágyban. Holnap este jövök és kiveszem az infúziót, most pedig kapsz egy simát megint, ha nincs lázad – magyarázza és kezdi el kicserélni a zacskót. - Ryuu, ezt itt hagyom, ha szükség lenne rá mégis – mondja testőrömre pillantva.

- Rendben van. Takashi, szerintem a morfiumot kiiktathatod most már. Magam kezeskedem arról, hogy ágyban maradjon – mondja komolyan testőröm. Nem kell, Ryuu, én is értettem a szóból és abból is, hogy ebbe most kurvára bele is dögölhettem volna. Azt pedig már nem tehetem meg... Deon miatt nem.


Takashi bólint, majd kicserél néhány injekciót, és elpakolva maga után mindent végül elköszön. Még tájékoztatja testőrömet, hogy figyeljenek rám, mert ettől függetlenül belázasodhatok, és történhet bármi, valamint hogy benéz Akihitohoz is. Ryuu aprót bólint és hagyja, hogy távozzon, majd visszaül mellém és komolyan rám néz. Ez már semmi jót nem ígér. Nekem nem.