Mikor nyílik az ajtó, odakapom tekintetem, és elmosolyodom, ahogy meglátom Deont. Ryuu arrébb húzódik helyet adva neki, hogy le tudjon ülni az ágyam szélére. Felülök teljesen megtartva vállamat egy helyben, s amint ez sikerül, tenyerem arcára simítom, megfogom állát és gyengéd csókba húzom.
- Erről, csibém – mosolygom ajkaira a szavakat, majd megcsóválom fejem elégedetlenül, ám mielőtt bármit is kérdezhetne, összeborzolom haját. - Így mindjárt jobb – helyezkedem vissza eredeti pozíciómba, mielőtt kapnék a fejemre testőrömtől és tőle is. - Takashi nem rég ment el... - mondom kicsit elkomorodva, ám mielőtt Deon azt hinné, hogy valami komolyabb a probléma, Ryuu megelőz és a szavamba vág.
- Jól van, illetve jobban, mint ahogy egy normális ember ilyenkor lenne – mosolyodik el testőröm mellettem. - Holnap Takashi kiveszi az infúziót is, ami jó jel, de ettől függetlenül persze nem ugrálhat – magyarázza tovább. Hé, én is itt vagyok...!
- Nem is szándékoztam – morgom. - Még a végén megint bedrogoztok... - forgatom meg szemeim, mire a kölyök meglepődik. Tényleg kinyírom Takashit... most már egyre biztosabb vagyok benne. Ryuu persze felnevet mellettem, őszintén, jóízűen, talán napok óta most először ennyire megkönnyebbülten. - Ennyire nem volt vicces – nézek rá szigorúan, de végül én is megmosolygom a dolgot. A kölyök még mindig nem ért semmit, mire végre testőröm hajlandó megint átvenni a mindent megmagyarázok szerepet és elmondani neki.
- Takashi fájdalomcsillapító címszó alatt morfiumot hagyott itt Asaménak. Nem bízta a véletlenre a dolgot, inkább elébe ment és kiütötte őt ezáltal. Jobban mondva én, mikor benyomtam az infúzióba egy adagot mit sem sejtve erről a dologról – mondja még mindig mosolyogva. - A kívánt hatást viszont tényleg elérte, mert Asame annyit aludt, mint az utóbbi években talán még soha – árulja el a kölyöknek és rákacsint.
- Na jó, elég belőlem, inkább váltsunk témát. Ryuu átnézte a Nishidától kapott dokumentumokat. Lux még mindig szervezkedik, téged akar mindenáron... De ezt majd ő elmondja neked részletesebben, mert én csak ennyit tudok. Mellesleg jó dolog ez a beavattok, de mégsem taktika,áme ettől én még nem leszek nyugodtabb – vallom be őszintén. - Nem fogok ugrálni, de igenis, ha segíteni kell, elvárom, hogy szóljatok – jelentem ki komolyan. - Lux nem egy kezdő egoista dúsgazdag nemes, annál kicsit veszélyesebb halacska, amit el kell távolítanunk az óceánunkból anélkül, hogy megölnénk és ezzel kirobbantanánk a háborút a Triádok és a Szindikátus között. Nishida többször is fog üzenni, hogy információja van a számunkra, így ha ő nem tudja elhozni, nekünk kell – mondom komolyan, és mielőtt Deon megakadályozna abban, hogy túlságosan belemerüljek az intézkedésbe, csendre intem őt némán kérve, hogy várjon kicsit. - Egyelőre most mindenki csinálja a dolgait úgy, mintha minden menne a maga megszokott kerékvágásában – intézem ezeket a szavakat immár testőrömhöz. Tudja, hogy ilyenkor azt szeretném, ha mindenki készenlétben lenne és jobban odafigyelne arra, hogy mit mikor, miért tesz és kinek mit fecseg el. Nem hiányzik egy részeg testőr gondatlanul elejtett mondatának a következményei is még a nyakunkba. - Ennyit akartam csak – nézek most Deonra. - Van, amennyit muszáj még nekem is – mondom komolyan. Ryuu feláll helyéről.
- Megyek, elrendezem a testőrséget. Ha bármi van... - néz a kölyökre, de nem fejezi be a mondatot, csak elmosolyodik. Valószínűleg úgyis sejti, hogy nem kell befejeznie, mert Deon tudja, hogy őt bármikor hívhatja, míg távol van. Miután kimegy, arrébb tornázom magam az ágyon és hagyom, hogy Deon elfészkelje magát mellettem, ha akarja. Jó, hogy megint itt van a közelemben.
- Hogy ment Nishidával? - kérdezem komolyan, mert tudom, hogy Nishivel néha nem egyszerű dűlőre jutni, de azt is, hogy segíteni fog Deonnak mindenben, amiben csak tud. - És hogy van Kazuki? - kérdezek rá erre is. Szeretném, ha beszélne, amúgy is szeretem őt hallgatni és az elmúlt másfél napban nem volt rá túl sok lehetőségem.
- Jól van, illetve jobban, mint ahogy egy normális ember ilyenkor lenne – mosolyodik el testőröm mellettem. - Holnap Takashi kiveszi az infúziót is, ami jó jel, de ettől függetlenül persze nem ugrálhat – magyarázza tovább. Hé, én is itt vagyok...!
- Nem is szándékoztam – morgom. - Még a végén megint bedrogoztok... - forgatom meg szemeim, mire a kölyök meglepődik. Tényleg kinyírom Takashit... most már egyre biztosabb vagyok benne. Ryuu persze felnevet mellettem, őszintén, jóízűen, talán napok óta most először ennyire megkönnyebbülten. - Ennyire nem volt vicces – nézek rá szigorúan, de végül én is megmosolygom a dolgot. A kölyök még mindig nem ért semmit, mire végre testőröm hajlandó megint átvenni a mindent megmagyarázok szerepet és elmondani neki.
- Takashi fájdalomcsillapító címszó alatt morfiumot hagyott itt Asaménak. Nem bízta a véletlenre a dolgot, inkább elébe ment és kiütötte őt ezáltal. Jobban mondva én, mikor benyomtam az infúzióba egy adagot mit sem sejtve erről a dologról – mondja még mindig mosolyogva. - A kívánt hatást viszont tényleg elérte, mert Asame annyit aludt, mint az utóbbi években talán még soha – árulja el a kölyöknek és rákacsint.
- Na jó, elég belőlem, inkább váltsunk témát. Ryuu átnézte a Nishidától kapott dokumentumokat. Lux még mindig szervezkedik, téged akar mindenáron... De ezt majd ő elmondja neked részletesebben, mert én csak ennyit tudok. Mellesleg jó dolog ez a beavattok, de mégsem taktika,áme ettől én még nem leszek nyugodtabb – vallom be őszintén. - Nem fogok ugrálni, de igenis, ha segíteni kell, elvárom, hogy szóljatok – jelentem ki komolyan. - Lux nem egy kezdő egoista dúsgazdag nemes, annál kicsit veszélyesebb halacska, amit el kell távolítanunk az óceánunkból anélkül, hogy megölnénk és ezzel kirobbantanánk a háborút a Triádok és a Szindikátus között. Nishida többször is fog üzenni, hogy információja van a számunkra, így ha ő nem tudja elhozni, nekünk kell – mondom komolyan, és mielőtt Deon megakadályozna abban, hogy túlságosan belemerüljek az intézkedésbe, csendre intem őt némán kérve, hogy várjon kicsit. - Egyelőre most mindenki csinálja a dolgait úgy, mintha minden menne a maga megszokott kerékvágásában – intézem ezeket a szavakat immár testőrömhöz. Tudja, hogy ilyenkor azt szeretném, ha mindenki készenlétben lenne és jobban odafigyelne arra, hogy mit mikor, miért tesz és kinek mit fecseg el. Nem hiányzik egy részeg testőr gondatlanul elejtett mondatának a következményei is még a nyakunkba. - Ennyit akartam csak – nézek most Deonra. - Van, amennyit muszáj még nekem is – mondom komolyan. Ryuu feláll helyéről.
- Megyek, elrendezem a testőrséget. Ha bármi van... - néz a kölyökre, de nem fejezi be a mondatot, csak elmosolyodik. Valószínűleg úgyis sejti, hogy nem kell befejeznie, mert Deon tudja, hogy őt bármikor hívhatja, míg távol van. Miután kimegy, arrébb tornázom magam az ágyon és hagyom, hogy Deon elfészkelje magát mellettem, ha akarja. Jó, hogy megint itt van a közelemben.
- Hogy ment Nishidával? - kérdezem komolyan, mert tudom, hogy Nishivel néha nem egyszerű dűlőre jutni, de azt is, hogy segíteni fog Deonnak mindenben, amiben csak tud. - És hogy van Kazuki? - kérdezek rá erre is. Szeretném, ha beszélne, amúgy is szeretem őt hallgatni és az elmúlt másfél napban nem volt rá túl sok lehetőségem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése