Az aggodalom végigsöpör rajtam, mikor Asame mozdul, ledermeszt, mégis valahogy büszkeséggel tölt el, hogy képes másfél nappal egy súlyos sérülés után egymaga felkászálódni az ágyból. Belenézek a szemébe, hagyom magam megérinteni és húzni, megcsókolni, bár elvörösödöm attól, hogy ezt más előtt teszi meg, főleg, hogy Ryuuichi füle hallatára még becéz is, de nem tudok haragudni Asaméra. Persze a hajborzolás sem maradhat el, amin már elkuncogom magam, s csakazértis módon rendbe teszem a frufrum, közben pedig őrá vigyorgom. Elkezdenek beavatni, nekem kérdeznem sem kell, ám kikerekednek a szemeim a meglepetéstől, mikor Asame azt mondja, hogy bedrogozták. Nálam ez kiveri a biztosítékot, mert én bevettem a főbűnök közé az ilyesmit. Ugyan igyekszem uralkodni magamon és elfogadni Takashi módszereit, de nem sikerül túlságosan, míg Ryuu jóízűen nevet, én mosolytalanul várom a folytatást. Valahogy nem old fel még a kacsintás sem, kell még pár perc, míg kiűzöm magamból a zaklató gondolatokat, de ez nem nehéz, mert a témaváltás végül eltereli a figyelmemet. Szólni is szeretnék, ám Asame csendre int, ezért inkább néma maradok, hagyom kiélvezni a pozícióját. Úgyis rá fogom ébreszteni, hogy kurva jó dolga lehet, csupán tudnia kell élvezni az életet.
Sárkány után fordítom a fejem, s elmosolyodom. Még biccentek egyet neki, aztán amint kimegy, mindketten helyezkedni kezdünk Asaméval. Az éjjeliszekrényre teszem az övtáskámat, levetem az ingem, majd odakucorodom a yakuza mellé. Arcom a nyakához fúrom, s amint a bőréhez tudok érni, elégedett mosolyra kúszik a szám, ennyivel azonban nem elégszem meg, kezem a takarója alá csúsztatom és óvatosan átkarolom.
- Vicces volt – vallom be csendesen. - Úgy indítottunk, hogy kipattant a székéből és kivágta Tatsukit a szobából – kezdek mesélni vigyorogva. - Sejtettem, hogy valami hasonló lesz, mert Tatsuki megmondta, hogy mire számítsak, de azért eléggé megrángatta a dolog alattam a talajt. Mindegy, túléltem és további gond nélkül megbeszéltem vele, amit akartam – ütöm el a témát ezzel. Ha akar, Nishida bővebben beszámol a megbeszélésünkről, én nem szívesen ecsetelném, miért akartam a yakuza elé járulni. Magánakció volt, ennyi. - Kazuki olyan felemásan van, kínlódik a fejfájás-hányinger-kettőslátás kombóval, de sikerült feldobni a hangulatát, míg ott voltam. Megmarad – mondom vidáman. A szeretethiányáról nem tartok kiselőadást, nem tartom fontosnak és ez valahogy nem tartozik másra, csak akivel ő megosztja. - Elhívott a szüleihez – újságolom. - Mondta, hogy sok éve nem látta őket, de hiányoznak neki, én meg belekérdeztem a közepébe, hogy mi tartja vissza, hogy meglátogassa őket. Kinyögte, hogy be van kicsit nagyon gyulladva, mire kapott bár baráti vállon veregetést a hülyeségéért és végül addig jutottunk, hogy megkért, kísérjem el – mesélem vigyorogva Asaménak, s közben kicsit még közelebb húzódom hozzá. - Tök jó érzés – árulom el büszkén. - Ja, és azt üzente neked, hogy reméli, hamar rendbe jössz, mert lógsz neki egy versennyel – teszem hozzá elkuncogva magam.
Én is remélem, hogy hamar rendbe jön. Tudom, hogy ez a mostani lövés komolyabb a múltkorinál, de Asame mintha tényleg egyre erősebb lenne, mióta mellette vagyok, ahogy én is őmellette. A szerelem a gyengénk és az erősségnövelőnk is egyben. Várom, hogy tanítson, hogy mászkálhassunk a városban, hogy végre bemutathassam őt anyának, és nem kevéssé, sőőőt, talán mindennél jobban várom, hogy újra szeretkezhessünk. Meg bírnék őrülni, annyira vágyom rá... A bőrét most is ellenállhatatlanul forrónak érzem, hiába tette rendbe az energiaáramlást a testemben Tatsuki kegyetlen masszázsa, és igen nehéz megállni, hogy jelét adjam megveszekedett vágyakozásomnak, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem viselkedhetek feslett ribancként, hiszen nem vagyok az.
Sárkány után fordítom a fejem, s elmosolyodom. Még biccentek egyet neki, aztán amint kimegy, mindketten helyezkedni kezdünk Asaméval. Az éjjeliszekrényre teszem az övtáskámat, levetem az ingem, majd odakucorodom a yakuza mellé. Arcom a nyakához fúrom, s amint a bőréhez tudok érni, elégedett mosolyra kúszik a szám, ennyivel azonban nem elégszem meg, kezem a takarója alá csúsztatom és óvatosan átkarolom.
- Vicces volt – vallom be csendesen. - Úgy indítottunk, hogy kipattant a székéből és kivágta Tatsukit a szobából – kezdek mesélni vigyorogva. - Sejtettem, hogy valami hasonló lesz, mert Tatsuki megmondta, hogy mire számítsak, de azért eléggé megrángatta a dolog alattam a talajt. Mindegy, túléltem és további gond nélkül megbeszéltem vele, amit akartam – ütöm el a témát ezzel. Ha akar, Nishida bővebben beszámol a megbeszélésünkről, én nem szívesen ecsetelném, miért akartam a yakuza elé járulni. Magánakció volt, ennyi. - Kazuki olyan felemásan van, kínlódik a fejfájás-hányinger-kettőslátás kombóval, de sikerült feldobni a hangulatát, míg ott voltam. Megmarad – mondom vidáman. A szeretethiányáról nem tartok kiselőadást, nem tartom fontosnak és ez valahogy nem tartozik másra, csak akivel ő megosztja. - Elhívott a szüleihez – újságolom. - Mondta, hogy sok éve nem látta őket, de hiányoznak neki, én meg belekérdeztem a közepébe, hogy mi tartja vissza, hogy meglátogassa őket. Kinyögte, hogy be van kicsit nagyon gyulladva, mire kapott bár baráti vállon veregetést a hülyeségéért és végül addig jutottunk, hogy megkért, kísérjem el – mesélem vigyorogva Asaménak, s közben kicsit még közelebb húzódom hozzá. - Tök jó érzés – árulom el büszkén. - Ja, és azt üzente neked, hogy reméli, hamar rendbe jössz, mert lógsz neki egy versennyel – teszem hozzá elkuncogva magam.
Én is remélem, hogy hamar rendbe jön. Tudom, hogy ez a mostani lövés komolyabb a múltkorinál, de Asame mintha tényleg egyre erősebb lenne, mióta mellette vagyok, ahogy én is őmellette. A szerelem a gyengénk és az erősségnövelőnk is egyben. Várom, hogy tanítson, hogy mászkálhassunk a városban, hogy végre bemutathassam őt anyának, és nem kevéssé, sőőőt, talán mindennél jobban várom, hogy újra szeretkezhessünk. Meg bírnék őrülni, annyira vágyom rá... A bőrét most is ellenállhatatlanul forrónak érzem, hiába tette rendbe az energiaáramlást a testemben Tatsuki kegyetlen masszázsa, és igen nehéz megállni, hogy jelét adjam megveszekedett vágyakozásomnak, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem viselkedhetek feslett ribancként, hiszen nem vagyok az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése