Magamhoz ölelem még jobban és hallgatom, miket mesél. Nishida... hosszú történet lenne ennyi mindenbe beavatni Deont, majd idővel ráér mindent megtudni, és most az a fontos, hogy itt van velem.
- Kazukiról nagyon sokáig azt sem tudták a szülei, hogy él-e vagy meghalt és akkoriban, mikor hozzám került, nem volt ennyire erős. Nem volt szerencséje... Az egyik éttermemnél voltam ellenőrzésen, mikor belém szaladt, és ezt értheted szó szerint. Nem tudom, miért hoztam magammal. Volt benne valami. Miután Nishida megvette és kikupálta, csak utána hívták fel a szüleit, hogy Kazuki pártfogolt lett. Ez hónapokkal később volt már. Utána Kazu nem akart velük találkozni, ő döntött így, Nishida pedig nem erőltette a dolgot, mert úgy gondolta, ha Kazu szeretné, szólni fog. Úgy látszik, kellett neki ennyi idő, hogy végre elhatározza magát. Pedig semmi oka nem lenne panaszra, megerősödött, sokat változott a jó irányba, nincs miért szégyenkeznie... De hát, ez az ő döntése – mondom csendesen. - A verseny miatt meg ne aggódjon, szívesen lemosom a pályáról, ha ez minden vágya – felelem elmosolyodva. - Yoru jobban van? - kérdezem meg komolyan, témát váltva. Azért, mert el akarom kerülni Asahito közelségét, hogy ne ragaszkodjon hozzám, hogy megóvjam, attól még érdekel, mi van velük. És az is érdekel, hogy legyen valaki Asahito mellett, akiben megbízik. - Ryuu mondta, hogy összeesett valamelyik este - teszem hozzá csendesen. Nem tudom, mennyit tud Deon, vagy mennyit nem, de végülis megígértem neki, hogy beszélek erről, hát most akkor itt az idő talán, ki tudja, mikor leszek megint ennyire éber, mint most... - Tizenhat, tizenhét éves lehettem, mikor kihallgattam apám egyik telefonbeszélgetését. Akkor derült ki számomra először, hogy Asahito a testvérem. Apám persze mindenáron meg akarta őt öletni, mondván, nem veszélyeztetheti a jó hírét egy zabigyerek. Keresztbe tettem neki. Felkerestem Tatsuyát és elmondtam neki, mire készül apám. Meghamisíttattuk a DNS teszteket, amiket később Tatsuya apám orra alá dörgölt... Elégedett voltam magammal és boldogan dörgöltem az öreg orra alá, hogy meghiúsítottam a tervét. Megkaptam érte a jutalmamat kamatostul, napokig nem bírtam a hátamon feküdni, Akihito ápolt és hozott helyre. Az volt az első nagyobb verésem... Persze kerültem utána Asahitot, hogy amíg az öreg él, véletlenül se derüljön fény arra, hogy átbasztuk a fejét. Miután meghalt Tatsuya, Asa felkeresett. Mindenáron kapcsolatba akart velem kerülni. Elutasítottam, hiszen a veszély még fennállt... Így alakult. Persze számíthattam rá bármiben, ahogy ő is rám, de egy kikötésem volt. Nem jöhetett ide személyesen. Nem találkozhattunk... Óvintézkedés. Végül, hogy elmúlt a veszély, vagyis apám is két méterrel a föld alá került, újra és újra próbálkozott. Akkor már nem volt okom tiltani, de amit évekig védesz, azt utána is akarod. Másfél éve keresett meg, hogy vigyem el őt orvoshoz a lehető legnagyobb titokban. Asahito sosem kedvelte Morikawát és Naganot, és ez kölcsönös volt, így hozzám fordult – mondom csendesen. - Akkor derült ki, hogy beteg – árulom el a kölyöknek. - A betegsége gyógyíthatatlan, de az állapotromlás lassítható, ha elkerüli a stresszt és nem érik negatív érzelmi behatások. Ez a betegség az idegsejtjeit támadja, fáradékony lesz, romlik a mozgáskoordináció, végül lebénul. Kapott rá szteroidokat, amivel szinten lehet tartani ezt az állapotot, valamint a nyugodt élet is javít az állapotán... Megvolt az újabb ok, hogy távol tartsam magamtól, hogy ne neveljek belőle olyan yakuzát, amelyik gondolkodás nélkül harapja át még a szövetségesei torkát is, ha az érdekei ezt kívánják. Asahitoból, ahogy te is említetted, remek yakuza lehetne, de nem ilyen áron – mondom komolyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése