- Beszéltünk erről – mondom Asaménak. - Megmutatta, milyen volt akkoriban. – És elröhögöm magam. - Ő annyit mondott, okostojás, én kiscserkésznek neveztem, de bármelyiket is vesszük alapul, nekem halvány lila gőzöm sincs, mit láttatok benne – ismerem be rázkódva a nevetéstől. - De örülök nagyon, hogy így alakult – teszem hozzá azért, hogy nyomatékosítsam, most már nagyon is fontos számomra Kazu. - Emlékszel, mennyit fenyegettél Nishidával, hogy majd ő jól ráncba szed engem? - kérdezem meg Asamét komolyan. - Igazából csak ma kezdtem el ezen komolyan gondolkodni, Kazu valahogy eszembe juttatta, aztán inkább nála nem kérdeztem rá, nehogy beleszaladjak valamibe, amibe nagyon nem kéne, de addig jutottam, míg a fejem fölé kiült a vétéef és rengeteg kérdőjel. Szóval... ez hogy van? - teszem fel a kérdést értetlen vigyorral. Nagyon remélem, hogy nem áll elő azzal Asame, hogy Nishida Kazu mellett még azért tart egy-két szajhát, satöbbi, mert a népszerűségi indexének nem fog jót tenni, ahogy a mellettem ülő yakuzának sem nézném el az ilyesmit. Sőt, neki főleg nem. - Egyébként én is mondtam Kazunak, hogy ne legyen beszari, ő már rég nem a kiscserkész a képről, hanem egy remek srác, de lehet, hogy pont ez kellett neki, hogy valaki megnoszogassa – teszem hozzá vállat vonva. - Nagymellény... - szólok rá Asaméra játékosan, az é-t elnyújtva, majd kicsit beharapom a számat a jobb oldali pirszingem felett. - Aztán nehogy benézd és ő húzzon el melletted – heccelem, aztán olyasmit kérdez, amitől nagyon meglepődöm. - Ja – válaszolom röviden. Mit kéne erre mondanom? Fogalmam sincs. Viszont fürkészni kezdem kék szemeit, hátha megtudom, ez most hogy jött, miért kérdezte. Jaaa, hogy az?! Ééértem. De hallgatok, az a legokosabb. Asame mesélni kezd, én pedig lehajtott fejjel hallgatom. Hamarosan megtudom azt is, mi baja Asahitonak és végtelenül lesújt, az arcomra valószínűleg kiül az őszinte szomorúság, sajnálat és valamilyen szintű félsz is, hiszen a bénulás mindenki számára rettegett dolog. Legalábbis szerintem.
Hosszan hallgatok, gondolkodom, mit csináljak, végül felnézek Asaméra. Nem akarom titkolni előtte, hogy a tilosban járok időnként, mert úgyis kiszimatolja és nincs annál kínosabb, mint mikor rajtakapják az embert. Meg egyébként is... ez vagyok én, vállalom a tetteim következményeit is... azt, hogy egy részem már mindig alvilági marad, de a mocsok sosem fog elfedni, mert én nem akarok alvilági söpredék lenni... Nem akarok titkolózni sem, főleg nem olyasmiben, amit leginkább azért teszek, mert úgy érzem, Asaménak jót tehetek vele.
- Yoru az éjjel tudta meg, hogy Asahito beteg – jelentem ki csendesen. - Ki volt borulva, csúr kész lett, azért esett össze. Megtalált egy csomó papírt, amikkel nem tudott mit kezdeni, de nem dörgölhette Asahito orra alá, mert neki nagyon nem kellett volna azokra a papírokra bukkannia. Sokat beszélgettem vele, éjszaka meg azelőtt, hogy visszatértem volna most hozzád – vallom be őszintén. - Nem jó a terved, Asame, mert Asahito maga ellen is megdolgozik, hogy a célját elérje és nem éri be annyival, hogy istápolod a nyűgjeit, amikor tényleg ellepi őt a massza – mondom meg ezt komolyan a férfinek. - Megbeszéltük Yoruval, hogy ő visszafogja Asahitot, mert nekem levágós volt, hogy nem lesz ínyére a többi yakuzának, ha valahogy fény derül a kettőtök közti rokonságra, de Asahito valamilyen szinten őt is likvidálja, hogy a közeledben lehessen. Neked kell ezt rendbe rakni, Asame – jelentem ki csendesen, a szemébe nézve. - Asahito rosszulléttel takarózik Yoru szerint, hogy itt maradhasson, ez pedig remek alkalom, hogy végre leüljetek megbeszélni a kettőtök ügyét. Ez így nem maradhat, mert Asahito van elég makacs ahhoz, hogy inkább magára döntse a falat, amit kettőtök közé emelsz, ha megkerülni nem tudja, mintsem beletörődjön ebbe – jelentem ki ezzel egyértelművé téve a helyzetet Asaménak. - Ha stresszmentes, békés életet akarunk neki, akkor a legnagyobb stresszt, ami jelenleg éri, meg kell szüntetni, mégpedig azt, hogy a saját bátyja elutasítja őt. A többi probléma, hogy ebből baj lehet, satöbbi, nem aktuális. Kell rá gondolni, de ha azon kell elmerengnem, mi a rosszabb, ha kicseszed innen és az idegességtől bénulásig felidegesíti magát, vagy a későbbiekben magyarázkodnotok kell egy elszólás miatt, mindenképp az utóbbit választanám. Szerintem egyébként is tartható a morgunk egymásra, utáljuk a másikat felállás a közönség felé, míg a színfalak mögött megbékéltek egymással – teszem hozzá komolyan.
Hosszan hallgatok, gondolkodom, mit csináljak, végül felnézek Asaméra. Nem akarom titkolni előtte, hogy a tilosban járok időnként, mert úgyis kiszimatolja és nincs annál kínosabb, mint mikor rajtakapják az embert. Meg egyébként is... ez vagyok én, vállalom a tetteim következményeit is... azt, hogy egy részem már mindig alvilági marad, de a mocsok sosem fog elfedni, mert én nem akarok alvilági söpredék lenni... Nem akarok titkolózni sem, főleg nem olyasmiben, amit leginkább azért teszek, mert úgy érzem, Asaménak jót tehetek vele.
- Yoru az éjjel tudta meg, hogy Asahito beteg – jelentem ki csendesen. - Ki volt borulva, csúr kész lett, azért esett össze. Megtalált egy csomó papírt, amikkel nem tudott mit kezdeni, de nem dörgölhette Asahito orra alá, mert neki nagyon nem kellett volna azokra a papírokra bukkannia. Sokat beszélgettem vele, éjszaka meg azelőtt, hogy visszatértem volna most hozzád – vallom be őszintén. - Nem jó a terved, Asame, mert Asahito maga ellen is megdolgozik, hogy a célját elérje és nem éri be annyival, hogy istápolod a nyűgjeit, amikor tényleg ellepi őt a massza – mondom meg ezt komolyan a férfinek. - Megbeszéltük Yoruval, hogy ő visszafogja Asahitot, mert nekem levágós volt, hogy nem lesz ínyére a többi yakuzának, ha valahogy fény derül a kettőtök közti rokonságra, de Asahito valamilyen szinten őt is likvidálja, hogy a közeledben lehessen. Neked kell ezt rendbe rakni, Asame – jelentem ki csendesen, a szemébe nézve. - Asahito rosszulléttel takarózik Yoru szerint, hogy itt maradhasson, ez pedig remek alkalom, hogy végre leüljetek megbeszélni a kettőtök ügyét. Ez így nem maradhat, mert Asahito van elég makacs ahhoz, hogy inkább magára döntse a falat, amit kettőtök közé emelsz, ha megkerülni nem tudja, mintsem beletörődjön ebbe – jelentem ki ezzel egyértelművé téve a helyzetet Asaménak. - Ha stresszmentes, békés életet akarunk neki, akkor a legnagyobb stresszt, ami jelenleg éri, meg kell szüntetni, mégpedig azt, hogy a saját bátyja elutasítja őt. A többi probléma, hogy ebből baj lehet, satöbbi, nem aktuális. Kell rá gondolni, de ha azon kell elmerengnem, mi a rosszabb, ha kicseszed innen és az idegességtől bénulásig felidegesíti magát, vagy a későbbiekben magyarázkodnotok kell egy elszólás miatt, mindenképp az utóbbit választanám. Szerintem egyébként is tartható a morgunk egymásra, utáljuk a másikat felállás a közönség felé, míg a színfalak mögött megbékéltek egymással – teszem hozzá komolyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése