Kíváncsian figyelem, mit hoz ki a meséjéből, és megnyugszom azért, mert végül igazolja, hogy nem kerültem volna szinte semmiképp sem Nishidához. Az egy dolog, hogy nekem lehetett volna más sorsom, de azt így utólag nehezen viselem, hogy ez a yakuzánál is végződhetett volna szajhaként. Másnál már csak Asahitonál zavart volna, de ott, mai szemmel nézve könnyebben elfogadnám a dolgot, mármint azt, hogy ő és Yoru eljátszanak egy harmadik féllel, de szigorúan csak úgy, mint két vadállat a zsákmánnyal, azt viszont cseppet sem, hogy ha Nishida szórakozna szajhákkal Kazu mellett. Persze minden másképp lenne, ha Asame nem dönt úgy, hogy kellek neki, mind csak felvetés, filozofálgatás, képzelgés, és nem is fontosak, hogy ezzel terheljem az agyamat. Elmosolyodom a kérdésén és felnézek rá. Az oroszlánok szeretik a simogatást, mint kisebb testű rokonaik, a házimacskák, mi? Na jó...
- A puding próbája az evés - mondom Asaménak mély, doromboló hangon, majd viszonzom pusziját, a nyakára intézek egy hosszabbat. - C-aajjh! - dobom hátra a fejem, mikor meghallom, hogy "rossz berögződés". Cseszd meg, Asame...! Nézem a plafont félig röhögve, félig hitetlen képpel és próbálom feldolgozni, amit mond. Aztán újra felröhögök a "veleszületett rendellenesség" miatt, és elkönyvelem, hogy ezzel én is rendelkezem, tehát én is jócskán defektes vagyok Asame szemében. Zseniális...! - Nem az én posztom ítélkezni - mondom végül neki. - Megmondtam a véleményem, megtettem, amit én helyesnek gondoltam. Beváltottam csupán, amit korábban kijelentettem, hogy nem fogsz tudni távol tartani tőlük - kezdek beszédbe elvigyorodva. - Az elveszés meg nem akkora kunszt a számomra, ezért nem igazán kezdek felfedező körútba. Az amúgy is viccesebb veled - teszem hozzá újra heccelve Asamét, majd újabb csókot nyomok a nyakára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése