323.

Tatsuki

Ez furcsa. Deon ahelyett, hogy menekülőre fogná, vagyis kipattanna az ágyból és megpróbálná elhúzni a csíkot, vagy megmondaná, mire emlékszik, kiabálni és veszekedni kezdene, mert elhallgattuk előle, hogy az apja eladta őt Luxnak, vagy elterelné a szót, vagy... bármit, csupán tenyereibe temeti az arcát. Meglepetten bámulok rá, aztán gondolkodás nélkül elveszem a kezeit onnan. Láthatóan szégyelli magát, és elfordul, hogy ne lássam a képét, pedig csak arra voltam kíváncsi, ébren marad-e. Ezután visszahúzódom tőle, hagyom menekülni, noha nem sikerül napirendre térnem a dolog felett. Feszegessem még? Nagyon úgy fest, hogy emlékszik rá. Vagy kurvára félreértem és olyasmit csináltak Asaméval, amiről nem akar beszélni. Felnézek a szőnyegen ülve rá, megerősítést várva egy fel nem tett kérdésre, de rá kell ébrednem, senki sem gondolatolvasó köztünk, úgyhogy nekem kell megint okosnak lennem. Néha kurva unalmas rangidősnek lenni a magam negyvenkét évével.

- Mi dühített fel? - kérdezek rá egyszerűen.

- Minden...

- Deon... - kezdem elégedetlenül megdörgölve kopasz fejemet. - Nem csak te vagy fáradt, úgyhogy kurvára nincsen kedvem üres köröket futni. Húzhatod az időt, de nem érdemes. Szóval?

- Rájöttem, hogy mit titkoltok – szólal meg halk, de vádló hangon. - Apám eladott Luxnak.

- Ebben biztos vagy? - kérdezek rá. - Támaszd alá.

- Nem... Csak tudom, hogy távol akartok tőle tartani, engem akar és kapcsolatban állt apámmal, akinek a cégén keresztül, az ő tudtával emberkereskedelem is folyt.

- És ha úgy lenne, ahogy gondolod? - teszek fel neki újabb kérdést, mire vállat von. - Ezt meséld be valaki másnak.

- Még nem találtam ki, csak feldühített – ismeri be. Elröhögöm magam ennek hallatán.