Már biztos, hogy nem titkolózunk a srác előtt, mégis még húzom kicsit az agyát, mert tudni akarom, hogyan rakta össze, mennyire biztos benne, meddig mer elmenni még ezek után is, és miféle indulat maradt benne a dühkitörése után. Egyszerű dolgok vezették egy bizonytalan eredményre, amiért nem érdemel dicséretet, mert nagyon könnyen mellélőhetett volna, a következmény pedig ugyanúgy meglett volna, ám hibáztatni sincs jogom kifejezetten, hiszen túl nagy súlyok nyomják, rengeteg stressz éri, tehát nem is csoda, hogy kidűlt a bili. El kellett volna mondanom Asaménak, alaposan az orra alá kellett volna dörgölnöm, hogy Deon rosszul lett a múlt éjjel, annyira kiborította az egyedüllét és a félelem, de lefoglalt az, hogy ráncba szedjem a srácot, későn jutott csak eszembe közölni vele, hogy hibázni ennél a fiúnál csak egyszer lehet és azért súlyos árat fizet az ember. Talán nem is szükséges kioktatnom, eleget látott.
Húzom még egy kicsit az időt, kedvtelve, játékosan ingerkedek Asaméval, hátha a srác elunja magát és kiböki, mit is akar most csinálni, hogy úgy véli, tudja, mit titkolunk előle. Szinte várom, hogy a képünkbe tolja, hogy még nem igazoltuk vagy cáfoltuk ezt, Deon azonban hallgat. Helyette a gyomra szólal fel, amitől édes elvörösödése ellenére is bepipulok. Nem értem, mi a faszért nem képes szólni, hogy éhes! Én nem gondolkodhatok mindig helyette...! Szerencsére a yakuza intézkedik, így nem nekem kell kicaplatnom a konyhára kérni valami ehetőt mindhármunknak, mert ahogy gyanítottam, neki se ártana meg pár falat és én sem tudom már idejét, mikor ettem utoljára. Deon minden időmet és figyelmemet lefoglalja.
Úgy tűnik, Asame már megtárgyalta a vérebével a fejleményeket, ezért néhány újabb dolgot is terítek finoman az orra elé Luxról. Az idős kínai, amíg csak lehet, úr marad, megfontoltan és lassan halad, hiszen a háta mögött sorakozó tapasztalatok mind bebizonyították már számára, hogy az ifjonti hév nem mindig célravezető. Míg a telefonálását lehallgatók idegeskedhetnek, végül melyik tervnél marad, addig ő szép csendben várja, hogy Deonnál elszakadjon a cérna és meglátogassa, s ha ez nem jön össze, szinte biztos vagyok benne, hogy ő hívatja meg magát ide, hogy viszontláthassa a kölyköt. Nem nézem ki belőle, hogy orvul támadást intéz egy yakuza ellen a saját házában, de még erre is fel kell készülni. Asame amolyan végrehajtó, kiváló érzékkel forgatja a fegyvereit és a lapjait, úgyhogy a kiiktatása nagyon hasznos lenne az ellenség számára. Ezért is posztolok itt, hiszen odaátról is megy a megfigyelés és a jelenlétem igencsak fenyegető lehet, márha képes valaki kideríteni rólam valamit is, mert a névjegyem nem szoktam közszemlére tenni. Ettől függetlenül nem becsülöm le Lux kémeit, azt viszont nagyon kétlem, hogy ami igazán fontos lenne, előkaparhatnák, hiszen jó mélyre ástam. Tudtam is, hova és hogyan kell, ezért a valódi kilétemet nem nagyon kell féltenem.
Deon végre kezd kicsit feléledni, beleszól a beszélgetésbe, ami talán jó jel. Persze a hangjából érzem, hogy nincs rendben a lelke, szeméből kitűnik számomra, hogy el van merülve magában, tervezget, agyal, ami aggaszt. Vele kapcsolatban az a jó, ha beszél, ha kérdez, ha tudat és tudni akar, éppen ezért nála a hallgatás intő jel, egy újabb katasztrófa előtti csend, amit igazán szeretnék elkerülni. Elég volt bőven mindkettőnknek az, ami kijutott az elmúlt másfél napban. Meg kell értenie, hogy ez nem róla szól, talán akkor megnyugszik. Bár az nem segít a dolgon, hogy elborzasztom, de mindegy, így sikerül. Megmondtam neki, hogy nem fogom visszafogni magam, nem beszélek kevésbé nyíltan és egyszerűen semmiről, ezért neki kell hozzászoknia a nyersségemhez.
Végül csak kiugrik a szög a zsákjából, megunja a kínlódást és felteszi azt a kérdést, ami foglalkoztatja, én pedig némi átgondolás után megválaszolom neki. Közben szemügyre veszem a Ryuuichi által előteremtett dossziét, majd újra Deon arcát fürkészem. A srác kicsit megzuhan a ténnyétételtől, látom rajta, hogy egyszerre fáj neki, dühíti és ijeszti az igazság, hogy megharcol minden másodpillanatért, s azért, hogy túltegye magát rajta mindenféle különösebb kitörés nélkül, mert nyilván ő sem akar újra őrjöngeni. Erős kölyök, kitartó és szívós, mégis aggódom érte. Asame próbálja a figyelmét elvonni, Deon azonban látszólag le se szarja. Én látom csak, hogy fülel fél füllel, ám egyelőre ennyi, még a papírok sem érdeklik. Azok engem viszont nagyon is, ezért végigfutom a tekintetemmel, majd visszatelepszem a szőnyegre, mert onnan jó a rálátás a srác arcára.
Új dolgokról értesülök, ezt azonban be nem vallanám a világért sem. Nem volt érkezésem kurva üzleteket figyelni, lefoglalt Deon, a körülötte kialakult hisztéria és egyébként sem állt semmilyen érdekemben összeszűrni a levet Seichirou Asaméval. Az viszont nyugtalanít, ahogy a kölyök viselkedik. Feltűnően csendes, még csak arra sem reagál, hogy az apja cégével kapcsolatban mond valamit a pártfogója, méghozzá hozzá intézve a szavait. Én gördítem tovább a beszélgetést egy gyors kérdéssel, tekintetem azonban a fiún strázsál és várom, hogy végre valahára kirobbanjon belőle egy újabb kérdés, vagy a fejünkhöz vágjon valamit. Nem tetszik nekem ez a kibaszott nyugodtság, mikor az előbb még őrjöngött. A yakuzának is feltűnik szokatlan viselkedése és megpróbálja kommunikációra bírni, Deon viszont csak megrázza a fejét, így jelezve, hogy nem kíván megszólalni. Nem lesz ez így jó…
Húzom még egy kicsit az időt, kedvtelve, játékosan ingerkedek Asaméval, hátha a srác elunja magát és kiböki, mit is akar most csinálni, hogy úgy véli, tudja, mit titkolunk előle. Szinte várom, hogy a képünkbe tolja, hogy még nem igazoltuk vagy cáfoltuk ezt, Deon azonban hallgat. Helyette a gyomra szólal fel, amitől édes elvörösödése ellenére is bepipulok. Nem értem, mi a faszért nem képes szólni, hogy éhes! Én nem gondolkodhatok mindig helyette...! Szerencsére a yakuza intézkedik, így nem nekem kell kicaplatnom a konyhára kérni valami ehetőt mindhármunknak, mert ahogy gyanítottam, neki se ártana meg pár falat és én sem tudom már idejét, mikor ettem utoljára. Deon minden időmet és figyelmemet lefoglalja.
Úgy tűnik, Asame már megtárgyalta a vérebével a fejleményeket, ezért néhány újabb dolgot is terítek finoman az orra elé Luxról. Az idős kínai, amíg csak lehet, úr marad, megfontoltan és lassan halad, hiszen a háta mögött sorakozó tapasztalatok mind bebizonyították már számára, hogy az ifjonti hév nem mindig célravezető. Míg a telefonálását lehallgatók idegeskedhetnek, végül melyik tervnél marad, addig ő szép csendben várja, hogy Deonnál elszakadjon a cérna és meglátogassa, s ha ez nem jön össze, szinte biztos vagyok benne, hogy ő hívatja meg magát ide, hogy viszontláthassa a kölyköt. Nem nézem ki belőle, hogy orvul támadást intéz egy yakuza ellen a saját házában, de még erre is fel kell készülni. Asame amolyan végrehajtó, kiváló érzékkel forgatja a fegyvereit és a lapjait, úgyhogy a kiiktatása nagyon hasznos lenne az ellenség számára. Ezért is posztolok itt, hiszen odaátról is megy a megfigyelés és a jelenlétem igencsak fenyegető lehet, márha képes valaki kideríteni rólam valamit is, mert a névjegyem nem szoktam közszemlére tenni. Ettől függetlenül nem becsülöm le Lux kémeit, azt viszont nagyon kétlem, hogy ami igazán fontos lenne, előkaparhatnák, hiszen jó mélyre ástam. Tudtam is, hova és hogyan kell, ezért a valódi kilétemet nem nagyon kell féltenem.
Deon végre kezd kicsit feléledni, beleszól a beszélgetésbe, ami talán jó jel. Persze a hangjából érzem, hogy nincs rendben a lelke, szeméből kitűnik számomra, hogy el van merülve magában, tervezget, agyal, ami aggaszt. Vele kapcsolatban az a jó, ha beszél, ha kérdez, ha tudat és tudni akar, éppen ezért nála a hallgatás intő jel, egy újabb katasztrófa előtti csend, amit igazán szeretnék elkerülni. Elég volt bőven mindkettőnknek az, ami kijutott az elmúlt másfél napban. Meg kell értenie, hogy ez nem róla szól, talán akkor megnyugszik. Bár az nem segít a dolgon, hogy elborzasztom, de mindegy, így sikerül. Megmondtam neki, hogy nem fogom visszafogni magam, nem beszélek kevésbé nyíltan és egyszerűen semmiről, ezért neki kell hozzászoknia a nyersségemhez.
Végül csak kiugrik a szög a zsákjából, megunja a kínlódást és felteszi azt a kérdést, ami foglalkoztatja, én pedig némi átgondolás után megválaszolom neki. Közben szemügyre veszem a Ryuuichi által előteremtett dossziét, majd újra Deon arcát fürkészem. A srác kicsit megzuhan a ténnyétételtől, látom rajta, hogy egyszerre fáj neki, dühíti és ijeszti az igazság, hogy megharcol minden másodpillanatért, s azért, hogy túltegye magát rajta mindenféle különösebb kitörés nélkül, mert nyilván ő sem akar újra őrjöngeni. Erős kölyök, kitartó és szívós, mégis aggódom érte. Asame próbálja a figyelmét elvonni, Deon azonban látszólag le se szarja. Én látom csak, hogy fülel fél füllel, ám egyelőre ennyi, még a papírok sem érdeklik. Azok engem viszont nagyon is, ezért végigfutom a tekintetemmel, majd visszatelepszem a szőnyegre, mert onnan jó a rálátás a srác arcára.
Új dolgokról értesülök, ezt azonban be nem vallanám a világért sem. Nem volt érkezésem kurva üzleteket figyelni, lefoglalt Deon, a körülötte kialakult hisztéria és egyébként sem állt semmilyen érdekemben összeszűrni a levet Seichirou Asaméval. Az viszont nyugtalanít, ahogy a kölyök viselkedik. Feltűnően csendes, még csak arra sem reagál, hogy az apja cégével kapcsolatban mond valamit a pártfogója, méghozzá hozzá intézve a szavait. Én gördítem tovább a beszélgetést egy gyors kérdéssel, tekintetem azonban a fiún strázsál és várom, hogy végre valahára kirobbanjon belőle egy újabb kérdés, vagy a fejünkhöz vágjon valamit. Nem tetszik nekem ez a kibaszott nyugodtság, mikor az előbb még őrjöngött. A yakuzának is feltűnik szokatlan viselkedése és megpróbálja kommunikációra bírni, Deon viszont csak megrázza a fejét, így jelezve, hogy nem kíván megszólalni. Nem lesz ez így jó…
Ételt szedek a kölyöknek, hiszen korgott a gyomra még az előbb és folyamatosan gyömöszölte a hasát, hogy az se beszéljen a szája helyett, ám miután a kezébe nyomok tányéron pár szendvicset, undorodva rakja félre, amivel kurvára felidegesít. Nincs már türelmem a hisztihez vagy a gyerekeskedéshez, ráadásul a karom lüktetve-égve fáj, ezért durván szólok Deonhoz, utasítom, hogy egyen. „Nem megy.” – kapom meg válasznak, mire újabb nagy adag fogy el a türelmemből és idegesen felsóhajtok, jelezve neki, hogy ha így folytatja, megtömöm. A cél szentesíteni fogja az eszközt, különösen, ha kihányni sem hagyom neki a megevett ételt. Nem mintha lenne most hangulatom küzdeni a kölyökkel, mert nagy harcos ám ő, de eggyel több vagy kevesebb már rohadtul mindegy. Hogy példát statuáljak, magamhoz ragadok egy szendvicset, mert az éhség nagyobb úr, mint az érzelmek. Nálam legalábbis. Szerencsére Asame is mellém áll és próbálja rávenni öntörvényű kiskedvencét az evésre, ám Deon végre elkezd kitörni. Remek… ha enni nem is fog egyhamar, legalább nem gyűjti magában tovább a feszültséget. Amíg veszekszik, nagy baj nincs.
Azért még a yakuza is tartogat meglepetéseket nekem, lőtt sebbel egész jól nyomja. Méltó ellenfél, még a végén megsajnálom, hogy a riválisom és a szövetségünk csak ideiglenes. Ráadásul a kölyök is érzékeny a rezdüléseire, hiába ugrik meg, amint Asame átkarolja, lehiggad, nehogy a hirtelenségével ártson neki. Dühös féltékenység önt el ezektől a jelenetektől, ha tehetném, széttépném őket, egyelőre azonban meg kell hajtanom a fejem kisgazdám szeszélyeinek megfelelően, hogy még mélyebbre hatoljak benne. Kívülről nem nyerhetek, ezért bele kell másznom a lelkébe, újabb dolgokat kell ott elültetnem és meg kell mutatnom Asaménak is, hogy nem biztos, hogy ő ismeri jobban a fiút, nála van jobb helyen. Én is kitartó vagyok és nem riadok vissza egykönnyen, úgyhogy kegyetlen csatározásra számíthat mindkettőnk, ha majd eljön az ideje.
A fáradtság miatt most nyűg és bosszantó számomra a hiszti, legszívesebben belemarnék Deon háromszínűre mázolt, megkurtított tincseibe, felemelném a fejét és az arcába köpnék pár olyan keresetlen mondatot, amitől a légzése is megáll, nemhogy a nyavalygást abbahagyja. De nem tehetem, ezért örömtelen röhögéssel adom ki magamból a feszültséget, amit tovább szít az, amit Asame tesz. Egyszerre határozottan és gyengéden nyúl a sráchoz, a mozdulat könnyed és erotikus, amivel azonnal célt ér, nálam meg elszakad a cérna. Nem akarom látni, mit művel Deonnal! Szép látvány lenne, vérpezsdítő és őrjítő, ebben biztos vagyok, csakhogy a kettejük közt lévő kötelék miatt nem tudnám egyszerű műsorként értékelni, dühítene a szerelmük, míg az irigység elvenné az eszem. Természetesen a kirohanásomat elküldéssel honorálja a yakuza, nekem azonban még dolgom van itt, ezért igyekszem figyelmen kívül hagyni fanyar, faragatlan humorral vegyített kiutasítását a szobából és érzésem, vagyis talán inkább reményem szerint ma utoljára előveszem a fiút. Valószínűleg nem érzi, hogy kurvára a testi épségével játszik per pillanat, ezért, mielőtt Asame előtt tolnék le neki egy marhanagy maflást, közlöm az álláspontomat vele, megfenyegetem, hogy épp csak nem ütöm agyon, ha ellóg Luxhoz, dacolva azzal, hogy ezzel nem szerzek magamnak jópontot a pártfogójánál, de leszarom, aztán miután kierőszakoltam belőle, hogy elfogadja kényszerű pályáját, elhúzom a csíkot. Nem venné jól ki magát, ha eldurranna az agyam és megagyalnék egy tizenhét éves taknyost és egy súlyosan sérült yakuzát, ráadásul a saját otthonukban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése