326.

Asahito

Yoru végre elaludt mellettem és most én vagyok az, aki ébren őrzi őt. Volt időnk beszélgetni, volt időnk megvitatni azt, ami történt ma, és elmondtam neki mindent, amit tudnia kell erről a betegségről. Nehezen viselte, de nem is vártam, hogy könnyen tegye ezt. Bolond Bagira... Elmosolyodom, ahogy őt figyelem, miközben megint a hátán lévő tetoválással játszadozom. Tényleg remekül illik hozzá ez a szelíd kis minta. Végül mégis felébred, álmosan emeli rám tekintetét, majd halványan elmosolyodik. Imádom, mikor ennyire kómás, ilyenkor még heccelni is jobb őt, mert gondolkodás nélkül vág vissza.

- Úgy festesz, mint egy lusta nagymacska, Bagira – húzom elégedett mosolyra ajkaim, mire kinyújtja a nyelvét. - Ne nyújtogasd, mert leharapom.

- Hogyne – morogja. - Akkor nem élvezhetnéd a nyelvjátékomat a farkadon – szúr vissza. - Pedig egészen kellemes hangokat tudok belőled kicsalni vele – kuncogja és fölém mászik. Most kéne rettegnem? Nem.

- Ó, a kezed is tökéletesen megfelelne arra a célra... és legalább nem lennél ennyire szemtelen – mondom komolyan, miközben megfogva két kezem fejem fölött szorítja azokat le a párnára. Ejnye, cicus, párzási időszak van? - Mi az, Bagira, párzási időszak van? - nézek szemeibe.

- Nem, yakuzanevelési... - suttogja ajkaimra, de nem engedi, hogy megcsókoljam, akárhányszor megtenném, mosolyogva húzza el fejét. Játszadozik velem, mint egy igazi ragadozó a zsákmányával, miközben egy kézzel szorítja kezeimet a fejem fölé még mindig. Szabadulni? Tudnék, de nem akarok.

- Mi az, cicus, kifogytál az ötletekből? - húzom elégedett félmosolyra számat, jutalmul pedig beleharap ajkamba olyan vadul, hogy kiserken vérem. Felszisszenek és megnyalom nyelvemmel azt a részt, ahol feltépte bőrömet. Megint nem szól semmit, kivár, incselkedik. Tényleg egy vadhoz hasonlít, amelyik mielőtt elfogyasztaná az áldozatát, még játszadozik vele kicsit. Rendben van, akkor játsszunk. - Ennyi? - húzom őt tovább. A válasz persze most sem marad el, végignyal nyakamon, amitől megremegek alatta, ám a befejezése a dolognak épp olyan vad, mint eddig. Újabb harapás. - Ha mintát szeretnék a nyakamra, tetoválómesterhez megyek – morgom, cserébe ismét belém mélyeszti fogait. Megrándulok alatta, de ő továbbra is gondosan lefog. - Rohadt kis dög – sziszegem fülébe. Ismét tekintetembe fúrja tekintetét, szemében játékos vadság csillog, miközben mosolyogva nyalja meg száját. Most a vad teríti le a vadászt, és ezt nagyon is élvezi. Végigmar mellkasomon, megfeszülök alatta. - Bagira! - szólok rá kicsit erélyesebben, ám meg sem hatja. Mire játszol? Továbbra sem enged el, eldöntötte, hogy módszeresen fog széttépni. Hát legyen... - Rohadt kis dög – morgom felé ismét a szavakat, mire elégedett mosoly terül el arcán és végre megszólal. Forró lehelete perzseli ajkaimat.

- Imádom, amikor ilyen mocskos a szád – mar belém megint.

- Rohadt kis szajha! - sziszegem. Ha ez kell neki, rajtam ne múljon. Elveszi ingemet az ágyról és összekötve csuklóm kötöz ki az ágyhoz. Baszd meg, Asame, neked is ilyen ágyat kell itt tartogatni! Immáron két kézzel mar végig oldalamon, miközben elégedett vadként figyeli minden rezdülésem. Remek, még csak szaroznia sem kell a ruhákkal, mert nem öltöztünk vissza szeretkezés után. Az, ahogy játszadozik velem, teljesen begerjeszti őt is, érzem hasamon pihenő farkának lüktetését és ez rám is hatással van. Megtámaszkodik mellettem, fülemhez hajol, belenyal, belesuttog.

- Remélem, tudod, hogy most büntetésben vagy... – súgja sziszegve - Hogy úgy megkeféllek, hogy mozdulni sem lesz kedved – harapja meg fülcimpám. Szórakozz mással, cica! Megrándulok alatta, mire elégedetten morog a fülembe és fogait vállamba mélyeszti.

- Baszd meg! - nyögök fel fájdalmasan, ő pedig egy halk „megteszem” után furakszik lábaim közé és egyetlen határozott mozdulattal merül el bennem. Meg anyád! Felüvöltenék, de azt sem hagyja, csókkal fojtja el kiáltásomat, miközben mozogni kezd bennem vadul. Fáj... feszít... és mégis élvezem ezt tőle, ám a szűnni nem akaró fájdalom még az én szemembe is könnyeket csal. Saját ajkamat felharapva szorítom össze fogaimat, mire lassul vad mozgása és eloldozza kezem. A könnyeim mindig megállítják, pedig imádom, mikor ennyire fékevesztett és zabolázatlan. Megmarkolom haját és rántok rajta egyet. Szemei vadul villannak, s újra erősen lök rajtam ütemesen mozogva. Le van szarva, hol vagyunk, felnyögök. Hangosan, kéjesen.

- Utállak, te fasz! - sziszegi fülemhez hajolva. Átkarolom nyakát, nem engedem eltávolodni őt magamtól.

- Imádom, ahogy utálsz! – felelek neki újabb nyögés kíséretében, mire elégedetten mordul és ismét vadabb tempóba kezd. Szeretlek, Yoru...