Mosolyogva grimaszolok a helyeket hallgatva. Közben becsukott szemekkel, alsó ajkam közepét pedzegetve a fogammal igyekszem elhelyezni a képzeletbeli térképemen is őket, ami egyszerre nehéz és könnyű a számomra, mivel hamar visszaidézem Görögország térképét, még jobban is emlékszem rá, mint Japánéra, ami elég ciki, de mivel csak én tudom, nem aggódom, másfelől kell egy pár pillanat, míg a nagyobb nevek felvillannak, hogy mi micsoda, hol van, satöbbi. Nagyszerű, mindjárt a dolgok közepébe. Most kezdjem szívatni, a lexikális tudása emberfeletti és szólnom kell majd valami dokinak, hogy túl sok helyet pumpáltak a fejébe, miután megszületett? Na jó, bepróbálom pár aprósággal.
- Szantorini? Chalkidiki-félsziget? Korfu? - vetem fel csak a móka kedvéért. Mind nagyon kedvelt turisztika szempontjából, ráadásul gyönyörűek. A nudista strandon elröhögöm magam, mert azonnal elképzelem. - Basszus... - ejtem ki mély hangással, rázkódva a röhögéstől. Nem hiszem, hogy azt kéne bizonygatnom Asaménak, mennyire nem az én stílusom az ilyesmi, és immár hiába igyekszik megnyugtatni, hogy ugyan őt sem vonzza, már elszólta magát, ezt a lapot már letette és elkönyveltem, hogy mi van. Nem baaaaj, lesz ennek még böjtje. Méghozzá most. - Ezt már buktad – mondom neki vigyorogva. - Bizony, az a sok meztelen pasi és srác... Mind barnára sülve, fesztelenül... - húzom egyetértően, dorombolva, játékosan és persze nagyon óvatosan, finoman meglökdösve a karját. Aztán elcsodálkozom. - Te figyu... mondtam már, hogy elhúzhatsz a sunyiba? Kitől kaptál fülest? - kérdezem őt meglepetten. - El nem tudom képzelni, egyébként miért ismernéd Görögországot azon kívül, hogy van, ha mindig csak a munka, a kötelességek és a dojo... - teszem is hozzá kertelés nélkül, némileg természetesen heccelve őt. - Hova még? - kérdezem meg félhangosan, míg végiggondolom. - Nagyvárosokba. Kíváncsi vagyok például a párizsi utcákra és kirakatokra, hogy vannak-e olyan lehengerlőek, mint amilyennek leírják őket. Vagy a magyar Dobogókőre, hogy tényleg érezni-e a dobogást, az ősiséget. De nem utolsó helyen szerepel Velence a karnevál idején, Róma, London és Moszkva. Elmennék Németországba, Svájcba és Hollandiába is, csak úgy körbekirándulni, mert híresek a rendezettségükről. Nem t'om, anno egész kis listát írtam erről, aztán összetéptem, mondván, álmodik a nyomor, és nem gondolkodtam ilyesmiken utána – árulom el Asaménak őszintén, megvonva a vállam, noha emlékszem arra, mikor terveket szőttem, egyes országokban mi érdekelne. Olyan komoly programterveket hoztam össze, hogy magam is elcsodálkoztam, de mint mondtam, megsemmisítettem őket, mert nem akartam hiú ábrándokat kergetni.
Mikor mesélni kezd, kicsit fészkelődöm, valahogy úgy helyezkedem, mint aki rákészül egy jó sztori meghallgatására, de vigyázok Asaméra, hiába támaszkodom neki, a súlyommal nem terhelem, inkább látszatja van csak annak, hogy ráfekszem, mint érzete.
- Akár Horvátország is lehet, Olaszország, vagy másik, tengerparttal rendelkező hely – jegyzem meg csendesen, szinte sóhajtva. - Az arccsipkedés amúgy valami kegyetlen hülye szokás, nekem is csinálták. Kábé a második mozdulat után mindig elütöttem magamtól a nyanyák kacsóját és illedelmesen kibújtam a hajamat piszkáló kezek alól is – mesélem el elmosolyodva. - Utáltam – teszem még hozzá nyomatékosítva az érzést, de vidáman kimondva a szót. - Frankó lenne – válaszolok őszintén. - Csak ketten? - kérdezem meg, mert ez fontos a tervezés szempontjából is.
- Szantorini? Chalkidiki-félsziget? Korfu? - vetem fel csak a móka kedvéért. Mind nagyon kedvelt turisztika szempontjából, ráadásul gyönyörűek. A nudista strandon elröhögöm magam, mert azonnal elképzelem. - Basszus... - ejtem ki mély hangással, rázkódva a röhögéstől. Nem hiszem, hogy azt kéne bizonygatnom Asaménak, mennyire nem az én stílusom az ilyesmi, és immár hiába igyekszik megnyugtatni, hogy ugyan őt sem vonzza, már elszólta magát, ezt a lapot már letette és elkönyveltem, hogy mi van. Nem baaaaj, lesz ennek még böjtje. Méghozzá most. - Ezt már buktad – mondom neki vigyorogva. - Bizony, az a sok meztelen pasi és srác... Mind barnára sülve, fesztelenül... - húzom egyetértően, dorombolva, játékosan és persze nagyon óvatosan, finoman meglökdösve a karját. Aztán elcsodálkozom. - Te figyu... mondtam már, hogy elhúzhatsz a sunyiba? Kitől kaptál fülest? - kérdezem őt meglepetten. - El nem tudom képzelni, egyébként miért ismernéd Görögországot azon kívül, hogy van, ha mindig csak a munka, a kötelességek és a dojo... - teszem is hozzá kertelés nélkül, némileg természetesen heccelve őt. - Hova még? - kérdezem meg félhangosan, míg végiggondolom. - Nagyvárosokba. Kíváncsi vagyok például a párizsi utcákra és kirakatokra, hogy vannak-e olyan lehengerlőek, mint amilyennek leírják őket. Vagy a magyar Dobogókőre, hogy tényleg érezni-e a dobogást, az ősiséget. De nem utolsó helyen szerepel Velence a karnevál idején, Róma, London és Moszkva. Elmennék Németországba, Svájcba és Hollandiába is, csak úgy körbekirándulni, mert híresek a rendezettségükről. Nem t'om, anno egész kis listát írtam erről, aztán összetéptem, mondván, álmodik a nyomor, és nem gondolkodtam ilyesmiken utána – árulom el Asaménak őszintén, megvonva a vállam, noha emlékszem arra, mikor terveket szőttem, egyes országokban mi érdekelne. Olyan komoly programterveket hoztam össze, hogy magam is elcsodálkoztam, de mint mondtam, megsemmisítettem őket, mert nem akartam hiú ábrándokat kergetni.
Mikor mesélni kezd, kicsit fészkelődöm, valahogy úgy helyezkedem, mint aki rákészül egy jó sztori meghallgatására, de vigyázok Asaméra, hiába támaszkodom neki, a súlyommal nem terhelem, inkább látszatja van csak annak, hogy ráfekszem, mint érzete.
- Akár Horvátország is lehet, Olaszország, vagy másik, tengerparttal rendelkező hely – jegyzem meg csendesen, szinte sóhajtva. - Az arccsipkedés amúgy valami kegyetlen hülye szokás, nekem is csinálták. Kábé a második mozdulat után mindig elütöttem magamtól a nyanyák kacsóját és illedelmesen kibújtam a hajamat piszkáló kezek alól is – mesélem el elmosolyodva. - Utáltam – teszem még hozzá nyomatékosítva az érzést, de vidáman kimondva a szót. - Frankó lenne – válaszolok őszintén. - Csak ketten? - kérdezem meg, mert ez fontos a tervezés szempontjából is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése