Ahogy Deon felsegít, a szédülés ellenére igyekszem magam megtartani, nem ránehezedni. A lábaim még bírják, bár remegnek, inkább csak azzal van a gondom, hogy szédülök és ez eléggé megnehezíti a közlekedést, de így, hogy mellettem van, már könnyebb. Kelletlenül mordulok fel, mikor a vécé felé irányít és ráültet. Már ne is haragudj, csibe, de ez még ilyen helyzetben is megalázó. Pont leszarja. Remek. Makacsságban nincsen párja, ahogy nekem sem. Így szép az élet, nem? Hát most nekem rohadtul nem. Kiegyenesedem, hagyom, hogy behajlítsa karomat, mely megint egyre pokolibb kínokkal lüktet, hiába a vállam érte a golyó, most az egész ég. Ahogy a kölyök lassan áttörölgeti arcom, nyakam, lapockámat, kezd egy kicsit jobb lenni minden. Csillapodik a szédülés, már nem akar forogni velem a fürdő sem annyira, így meg tudom tartani is magam most már, s mikor Deon áttér újra lapockám hűtésére, jobbommal közelebb húzom őt magamhoz és fejem hasára fektetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése