335.

Ryuuichi

Miután lebeszélek mindent Nishidával, az órámra pillantok. Nem sokkal múlt el fél tíz. Most már rá kellene néznem Deonra és a főnökre is. Ha még alszanak, hagyom őket. Elindulok Asame szobája felé, de menet közben még szólok Ayakonak, hogy készítsen kávét és reggelit Deonnak és a főnöknek, ahogy szeretik. Remélem, tényleg jobban van már és nem lesz vele gondunk. Ahogy benyitok a szobába, az ágyat üresen találom és ez rohadtul nem nyugtat meg.

- Deon, Asame! - szólítom őket, mire a kölyök kiszól a fürdőből, hogy ott vannak. Asame rémesen fest és erősen küzd a fájdalommal is, bár arcát nem igazán látom. Azonnal visszalépek a szobába és előhalászom az egyik fájdalomcsillapítót, majd berohanok a fürdőbe. Előkeresem a kötszeres dobozt és megkérve Deont, hogy segítsen, nyomom azt kezébe. Vattát és fertőtlenítőt keresek. Nincs időnk szarozni most az infúzióval, mert az hosszú percekig tartana, mire enyhíteni kezdené a főnök fájdalmát. Lefertőtlenítek karján egy pontot, ám Asame izma megfeszül, ahogy ő maga is. Csak fejemmel intek Deonnak, hogy segítsen lenyugtatni, s amint ez megtörténik, karjába nyomom az injekciót. Ilyenkor örülök annak, hogy viszonylag nagy ez a fürdő, így Asame másik oldalához lépek és felnyalábolva őt indulok el vissza vele a szobába, míg Deon az infúziós állvánnyal jön mellettünk. Befektetem Asamét az ágyba.

- Hozz nekem, légy szíves, egy kis vizet és egy száraz törülközőt is – kérem a kölyköt csendesen, s azt a törülközőt, amivel eddig Deon őt hűtötte, Asame mellé teszem egyelőre, míg kicserélem az infúzióját is a láz- és fájdalomcsillapító keverékére. - Asame – kezdem el hűteni nyakát, miközben a nevén szólítom. Rám emeli tekintetét. Nem tudom megállapítani, hogy a láztól ilyen ködös, vagy megint morfiumot talált meg, bár Takashi azt mondta, nem hagyott itt egyet sem. A biztonság kedvéért azonban inkább megnézem az asztalon heverő üres fecskendőt és a csomagolását. Szerencsére sima fájdalomcsillapító. A kölyök is visszatér a kért dolgokkal és megáll mellettem. - Asame, nézz rám! - kérem főnököm, megteszi. - Kövesd a szemeddel az ujjam! – kérem őt.

- A fehér nyulat nem kell? - morogja és feljebb tornázza magát. Elmosolyodom.