335.

Deon

Megsimogatom Asame fejét, mikor magához karol és hasamra hajtja arcát, de a teste hűtését nem hagyom abba, amennyire tudok, lenyúlok hátán a nedves törölközővel, ám hamarosan Ryuuichi hangját hallom meg a szobából. Sziszegve elmormolok egy „Bassza meg!”-et, átvillan az agyamon, hogy ez így rohadtul nem lesz jó, de mielőtt szívbajt kapna az eltűnésünk miatt, megmondom neki, hogy a fürdőben vagyunk. Idegessé tesz, hogy meztelenül talál minket, ráadásul ebben a felettébb groteszk pozícióban, ám ő sem foglalkozik most semmi mással, csakhogy Asame jobban legyen. Magától értetődő természetességgel segítek a vérebnek, s mikor arra kér egy biccentéssel, hogy nyugtassam meg a befeszülő yakuzát, a pillanatnyilag tőlem telhető legnagyobb nyugalommal ölelem át. Nem jut más eszembe, de szerencsére beválik. Ezután Ryuuichi felhúzza Asamét, noha még nem végezte el a dolgát, amit gondolom, kellett volna neki. Oké, hogy magányban szeret az ember üríteni bármit is, de ilyen helyzetben rohadtul nem várhatja el senkitől, akinek ő fontos, hogy otthagyja és a vak szerencsére bízza, megoldja-e maga a problémát. Kurvára le se szartam volna a dolgot, azért ültettem rá a vécére, hogy végezze el, amit kell, Asame azonban nem mutatott hajlandóságot rá. Hülye, makacs fasz…!


A te bajod… De akkor miért én vagyok miatta dühös?


Mielőtt visszatérnék a kért dolgokkal, kötök egy törölközőt a derekamra, mert utálom a gondolatát is, hogy meztelenül lát a testőr. Tudom, hogy nem érdekli a testem, engem viszont marhára zavar, hogy pucéran lát, ráadásul a szokásos reggeli merevedés okozta félkemény állapotban. Kellemetlen, na. Lepakolok, aztán kissé kihűlt kezeimet Asame homlokára és kulcscsontjai találkozására teszem, hogy ezzel is hűtsem.


Nem tudom, a véreb mire jött rá, mi érdekli, mit gondol, akar-e bármit a dologhoz fűzni, csupán remélni tudom, hogy sikerült kellően rendbe szednem magunkat és nem kíván hegyi beszédet tartani nekünk, mert azt valahogy egyikünk sem tenné zsebre, úgy vélem.