336.

Asame

Megfogom Deon homlokomon pihenő kezét és lehúzom nyakamhoz. Kellemes, hűvös és jólesik. A fájdalom múlni kezd végül, még ha lassan is.

- A nyulakat inkább hagyd meg a rókáknak – válaszolja végül testőröm. - Rendben, mit érzel? - kérdezi meg komolyan. Most tényleg erről akar engem faggatni? Kielégültséget a tegnap estét követően, bár ma sem lenne ellenemre, ám van egy olyan érzésem, hogy a kölyöknek nem tetszene annyira a dolog a ma reggeli produkcióm után. Lássuk, mit érzek még. Tompa fájdalmat a vállamban, de megint tudom mozgatni karom, s hogy erről megbizonyosodjak, párszor behajlítom. Fáj a fejem, de már nem szédülök, csak minimálisan. És ő... mindegy, az még ráér.

- Fáj a fejem és helyenként még forog a szoba, de jól vagyok – felelem neki végül, lerövidítve a monológomat, miközben még mindig Deon kezét fogom a nyakamhoz. Rápillantok szemem sarkából. Vajon mi járhat a fejében? Izgul amiatt, hogy Ryuu így talált minket, ruha nélkül? Hogy mit fog ehhez szólni? Vagy hogy melyikünknek a fejét szedi le az este miatt? A gondolat megmosolyogtat, még ha csak halványan is. Ne izgulj, csibém, Ryuu akkor is úgy fog tenni, mintha nem látott volna semmit, ha tényleg ránk nyitja az ajtót. De ettől én nem tartok. Szorult annyi tapintat belé, hogy hallgasson és szóba se hozza. Végül Ryuu feláll és megkéri a kölyköt, hogy cseréljenek helyet, majd rendesen felültet és elvéve a párnát mögém helyezkedve masszíroz végig rajtam megint úgy, ahogy azt a drog után tette.

- Készíttettem nektek kávét és reggelit – mondja végül. - Ha helyre pakoltam Asamét, behozom – intézi a szavait Deonnak, mire csak megforgatom a szemeimet. Kelljek ki innen, majd helyrepakolok én is mindent, azt hiszem...!