Erőtlen, de őszinte öröm szülte, hümmögéssel vegyes fújással mosolygom egyet Asame heccelésére. Mindjárt gondolhattam volna, hogy élvezi a helyzetet, játszhatja a hőst, aki megment a kockára fagyástól, ráadásul azt a törölközőt is elég hamar el lehet távolítani a derekamról, hogy pillanatok alatt újra meztelenül simulhassunk össze. Perverz dugógép...
Azért arra felpillantok az arcára, hogy lehangolja a sűrű programom. Minden megemlített tényező fontos lenne, hogy megtörténjen ma, de ha Asame magához rendel, vele lennék. Ha ez az ára, hogy nyugton és az ágyban legyen, szívesen megfizetem, mert nem olyasmi, ami nehezemre esne. Kazu is nyilván megérti, hogy most nem őt pátyolgatom, hanem a yakuzám mellett maradok, Tatasukival meg elég lenne pár szót beszélnem. De... ah... nem is tudom, mit kéne erre lépnem. Nem akarom Asamét hanyagolni, noha még mindig tartom, hogy nem egészséges, ha folyton egymás szájában vagyunk.
- Hívhatsz, persze – mondom neki csendesen, majd elkuncogom magam a „műsorváltoztatás jogát fenntartod” miatt. Ez jó szöveg, tetszik. Ryuuichi is megérkezik a kajával, amit megköszönök neki ismét, immár jobb kedvvel. Rögtön enni is kezdek, aztán a kérdést hallva biccentek neki. – Szívesen megyek én, út közben megejthetem a Tatsukival való beszélgetésemet – pillantok itt Asaméra, hogy érezze, simán összesűrítem a programomat, gazdaságosan kihasználom az időmet, hogy minden tervemet megvalósítsam és mégis elegendő időt lehessek vele -, és Kazuval is azt beszéltük, hogy örülne, ha ma is tennék nála egy látogatást – osztom meg a vérebbel őszintén, két falat közt. A többi infóval én nem tudok mit kezdeni, úgyhogy csak hallgatom a beszélgetést, aztán meglepetten pislogok fel a kajálásból Ryuura, mikor távozni készül. – Oké – nyögöm, de szemeim elkerekednek és szemöldökeim is rendezetlen frufrum alá kúsznak. Mielőtt azonban bármit mondhatnék, vagy kérdezhetnék, Asame maga felé fordít a kedvenc mozdulatommal egy csókra. Most már elmosolyodom, ezt nem tudom megállni. – Miért lenne baj, hogy Shinjit kapom? – kérdezem meg elröhögve magam az értetlenségtől. – A srác jó arc és Kazu is bírja a fejét. Azon röhögtünk, mennyire venné ki jól magát, ha lelazítanánk, de végül arra jutottam, Shinjiben sokkal több a bizonyítani akarás, ezért minden munkálkodásunk ellenére véreb lesz belőle – árulom el Asaménak. – Jól érzem, hogy Ryuuichi azért ragaszkodik ahhoz, hogy Shinji kísérjen és fuvarozzon, hogy Tatsuki ne tudjon trükközni? – kérdezem meg komolyan őt. – Tény, hogy nincs miért bíznia Tatsukiban és meg is kértem rá burkoltan, hogy ez eszébe se jusson, de azt, azt hiszem, nyomatékosítottam, hogy hallgat rám, az én oldalamon áll. Az, ahonnan ő jön, merőben más világ, mint a megszokott és a yakuzáké – kezdek bele komolyan. – Ezt azért mondom el, mert úgyis ki fog tűnni, hogy furcsán viselkedünk egymással és jobb, ha előre tudod, hogy mit várhatsz – tájékoztatom Asamét. – Az alvilágban, ahonnan Tatsuki jön, az a bevett szokás, hogy a kutya választ gazdát például. Egy olyan embert, mint ő, nem tudsz megfizetni, nem is igazán tudsz számára olyasmit kínálni, amiért hajlandó szolgálni téged, hosszantartóan legalábbis nem, ellenben ha te megtetszel neki valamiért, életfogytig tartó hűséget fogad neked. Tatsuki és köztem valami ilyesmi történt, ő kiválasztott engem magának és ha a szalonja nem lenne az én tulajdonom végül, akkor is hozzám tartozna – mesélem el. – A kutyák hűsége olyan, hogy ha azt parancsolnám Tatsukinak, hogy szúrja magát torkon, megtenné. Nem állna ellen, nem kérdezné meg, miért, csak megtenné. Ma vagy holnap nem, mert köztünk nem csak a kutya-gazda viszony van, hanem ő tanít is engem, de ha elérem azt a szintet, amit ő, onnantól kezdve élni fog ez – teszem hozzá. - Nincs hatalmam Tatsuki felett, nem azért tenné meg, hanem mert ilyen szintű az, amit fogadott számomra. Nem írja felül semmi, mert ha valami olyan súlyos vétséget sikerülne elkövetnem, amiért megtagadná a hűségét felém, megölne. De ez nagyon ritka – jelentem ki vállat vonva. – Mi szinte mindig marjuk egymást, mivel én is kutya vagyok – vallom be, mert ezt is tudnia kell Asaménak. - Nem csak szóban csesztetjük a másikat, azon lehet jókat röhögni is, igen, de elég durva harapásokat is beviszünk a másiknak. Ő tanít, én visszavágok és ezzel a visszavágással méri le, mit és mennyire tanultam meg. Ez egy folyamat, ami kívülről nagyon kegyetlennek tűnik, ám igazából ártalmatlan. Ő nem árt nekem, mert azért van mellettem, hogy védjen, én nem ártok neki, mert hozzám tartozik. Ez így természetes köztünk – mondom ki őszintén. – Azt sem árt tudnod, hogy Tatsuki tanítási módszerei gyökeresen mások, mint mondjuk a tiéd. Ő kivisz terepre és bevág a mély vízbe, aztán ha látja, hogy nem tudok úszni, megmutatja, hogy kell. Nem hagyja, hogy bajom essen, de nem az ő stílusa dojoban, hosszas magyarázatokat tartva okítani. Kicsit fura még az alvilághoz képest is a mi viszonyunk, mert egyszerre van meg az, hogy ő úgymond az alárendeltem, mert elkötelezte magát felém, és mégis felettem áll, mert a tanítóm. Ez szerintem eléggé látszik is azon, ahogy egymással bánunk, mert hol ő parancsol nekem, hol én neki. Viszont ez az egész azt is jelenti, hogy ha mondjuk te utasítod őt valamire, a füle botját se mozgatja. Nem kötelessége. Erőtlen, de őszinte öröm szülte, hümmögéssel vegyes fújással mosolygom egyet Asame heccelésére. Mindjárt gondolhattam volna, hogy élvezi a helyzetet, játszhatja a hőst, aki megment a kockára fagyástól, ráadásul azt a törölközőt is elég hamar el lehet távolítani a derekamról, hogy pillanatok alatt újra meztelenül simulhassunk össze. Perverz dugógép…
Azért arra felpillantok az arcára, hogy lehangolja a sűrű programom. Minden megemlített tényező fontos lenne, hogy megtörténjen ma, de ha Asame magához rendel, vele lennék. Ha ez az ára, hogy nyugton és az ágyban legyen, szívesen megfizetem, mert nem olyasmi, ami nehezemre esne. Kazu is nyilván megérti, hogy most nem őt pátyolgatom, hanem a yakuzám mellett maradok, Tatasukival meg elég lenne pár szót beszélnem. De... ah... nem is tudom, mit kéne erre lépnem. Nem akarom Asamét hanyagolni, noha még mindig tartom, hogy nem egészséges, ha folyton egymás szájában vagyunk.
- Hívhatsz, persze – mondom neki csendesen, majd elkuncogom magam a „műsorváltoztatás jogát fenntartod” miatt. Ez jó szöveg, tetszik. Ryuuichi is megérkezik a kajával, amit megköszönök neki ismét, immár jobb kedvvel. Rögtön enni is kezdek, aztán a kérdést hallva biccentek neki. – Szívesen megyek én, út közben megejthetem a Tatsukival való beszélgetésemet – pillantok itt Asaméra, hogy érezze, simán összesűrítem a programomat, gazdaságosan kihasználom az időmet, hogy minden tervemet megvalósítsam és mégis elegendő időt lehessek vele -, és Kazuval is azt beszéltük, hogy örülne, ha ma is tennék nála egy látogatást – osztom meg a vérebbel őszintén, két falat közt. A többi infóval én nem tudok mit kezdeni, úgyhogy csak hallgatom a beszélgetést, aztán meglepetten pislogok fel a kajálásból Ryuura, mikor távozni készül. – Oké – nyögöm, de szemeim elkerekednek és szemöldökeim is rendezetlen frufrum alá kúsznak. Mielőtt azonban bármit mondhatnék, vagy kérdezhetnék, Asame maga felé fordít a kedvenc mozdulatommal egy csókra. Most már elmosolyodom, ezt nem tudom megállni. – Miért lenne baj, hogy Shinjit kapom? – kérdezem meg elröhögve magam az értetlenségtől. – A srác jó arc és Kazu is bírja a fejét. Azon röhögtünk, mennyire venné ki jól magát, ha lelazítanánk, de végül arra jutottam, Shinjiben sokkal több a bizonyítani akarás, ezért minden munkálkodásunk ellenére véreb lesz belőle – árulom el Asaménak. – Jól érzem, hogy Ryuuichi azért ragaszkodik ahhoz, hogy Shinji kísérjen és fuvarozzon, hogy Tatsuki ne tudjon trükközni? – kérdezem meg komolyan őt. – Tény, hogy nincs miért bíznia Tatsukiban és meg is kértem rá burkoltan, hogy ez eszébe se jusson, de azt, azt hiszem, nyomatékosítottam, hogy hallgat rám, az én oldalamon áll. Az, ahonnan ő jön, merőben más világ, mint a megszokott és a yakuzáké – kezdek bele komolyan. – Ezt azért mondom el, mert úgyis ki fog tűnni, hogy furcsán viselkedünk egymással és jobb, ha előre tudod, hogy mit várhatsz – tájékoztatom Asamét. – Az alvilágban, ahonnan Tatsuki jön, az a bevett szokás, hogy a kutya választ gazdát például. Egy olyan embert, mint ő, nem tudsz megfizetni, nem is igazán tudsz számára olyasmit kínálni, amiért hajlandó szolgálni téged, hosszantartóan legalábbis nem, ellenben ha te megtetszel neki valamiért, életfogytig tartó hűséget fogad neked. Tatsuki és köztem valami ilyesmi történt, ő kiválasztott engem magának és ha a szalonja nem lenne az én tulajdonom végül, akkor is hozzám tartozna – mesélem el. – A kutyák hűsége olyan, hogy ha azt parancsolnám Tatsukinak, hogy szúrja magát torkon, megtenné. Nem állna ellen, nem kérdezné meg, miért, csak megtenné. Ma vagy holnap nem, mert köztünk nem csak a kutya-gazda viszony van, hanem ő tanít is engem, de ha elérem azt a szintet, amit ő, onnantól kezdve élni fog ez – teszem hozzá. - Nincs hatalmam Tatsuki felett, nem azért tenné meg, hanem mert ilyen szintű az, amit fogadott számomra. Nem írja felül semmi, mert ha valami olyan súlyos vétséget sikerülne elkövetnem, amiért megtagadná a hűségét felém, megölne. De ez nagyon ritka – jelentem ki vállat vonva. – Mi szinte mindig marjuk egymást, mivel én is kutya vagyok – vallom be, mert ezt is tudnia kell Asaménak. - Nem csak szóban csesztetjük a másikat, azon lehet jókat röhögni is, igen, de elég durva harapásokat is beviszünk a másiknak. Ő tanít, én visszavágok és ezzel a visszavágással méri le, mit és mennyire tanultam meg. Ez egy folyamat, ami kívülről nagyon kegyetlennek tűnik, ám igazából ártalmatlan. Ő nem árt nekem, mert azért van mellettem, hogy védjen, én nem ártok neki, mert hozzám tartozik. Ez így természetes köztünk – mondom ki őszintén. – Azt sem árt tudnod, hogy Tatsuki tanítási módszerei gyökeresen mások, mint mondjuk a tiéd. Ő kivisz terepre és bevág a mély vízbe, aztán ha látja, hogy nem tudok úszni, megmutatja, hogy kell. Nem hagyja, hogy bajom essen, de nem az ő stílusa dojoban, hosszas magyarázatokat tartva okítani. Kicsit fura még az alvilághoz képest is a mi viszonyunk, mert egyszerre van meg az, hogy ő úgymond az alárendeltem, mert elkötelezte magát felém, és mégis felettem áll, mert a tanítóm. Ez szerintem eléggé látszik is azon, ahogy egymással bánunk, mert hol ő parancsol nekem, hol én neki. Viszont ez az egész azt is jelenti, hogy ha mondjuk te utasítod őt valamire, a füle botját se mozgatja. Nem kötelessége. Erőtlen, de őszinte öröm szülte, hümmögéssel vegyes fújással mosolygom egyet Asame heccelésére. Mindjárt gondolhattam volna, hogy élvezi a helyzetet, játszhatja a hőst, aki megment a kockára fagyástól, ráadásul azt a törölközőt is elég hamar el lehet távolítani a derekamról, hogy pillanatok alatt újra meztelenül simulhassunk össze. Perverz dugógép…
Azért arra felpillantok az arcára, hogy lehangolja a sűrű programom. Minden megemlített tényező fontos lenne, hogy megtörténjen ma, de ha Asame magához rendel, vele lennék. Ha ez az ára, hogy nyugton és az ágyban legyen, szívesen megfizetem, mert nem olyasmi, ami nehezemre esne. Kazu is nyilván megérti, hogy most nem őt pátyolgatom, hanem a yakuzám mellett maradok, Tatasukival meg elég lenne pár szót beszélnem. De… ah… nem is tudom, mit kéne erre lépnem. Nem akarom Asamét hanyagolni, noha még mindig tartom, hogy nem egészséges, ha folyton egymás szájában vagyunk.
- Hívhatsz, persze – mondom neki csendesen, majd elkuncogom magam a „műsorváltoztatás jogát fenntartod” miatt. Ez jó szöveg, tetszik. Ryuuichi is megérkezik a kajával, amit megköszönök neki ismét, immár jobb kedvvel. Rögtön enni is kezdek, aztán a kérdést hallva biccentek neki. – Szívesen megyek én, út közben megejthetem a Tatsukival való beszélgetésemet – pillantok itt Asaméra, hogy érezze, simán összesűrítem a programomat, gazdaságosan kihasználom az időmet, hogy minden tervemet megvalósítsam és mégis elegendő időt lehessek vele -, és Kazuval is azt beszéltük, hogy örülne, ha ma is tennék nála egy látogatást – osztom meg a vérebbel őszintén, két falat közt. A többi infóval én nem tudok mit kezdeni, úgyhogy csak hallgatom a beszélgetést, aztán meglepetten pislogok fel a kajálásból Ryuura, mikor távozni készül. – Oké – nyögöm, de szemeim elkerekednek és szemöldökeim is rendezetlen frufrum alá kúsznak. Mielőtt azonban bármit mondhatnék, vagy kérdezhetnék, Asame maga felé fordít a kedvenc mozdulatommal egy csókra. Most már elmosolyodom, ezt nem tudom megállni. – Miért lenne baj, hogy Shinjit kapom? – kérdezem meg elröhögve magam az értetlenségtől. – A srác jó arc, és Kazu is bírja a fejét. Azon röhögtünk, mennyire venné ki jól magát, ha lelazítanánk, de végül arra jutottam, Shinjiben sokkal több a bizonyítani akarás, ezért minden munkálkodásunk ellenére véreb lesz belőle – árulom el Asaménak. – Jól érzem, hogy Ryuuichi azért ragaszkodik ahhoz, hogy Shinji kísérjen és fuvarozzon, hogy Tatsuki ne tudjon trükközni? – kérdezem meg komolyan őt. – Tény, hogy nincs miért bíznia Tatsukiban és meg is kértem rá burkoltan, hogy ez eszébe se jusson, de azt, azt hiszem, nyomatékosítottam, hogy hallgat rám, az én oldalamon áll. Az, ahonnan ő jön, merőben más világ, mint a megszokott és a yakuzáké – kezdek bele komolyan. – Ezt azért mondom el, mert úgyis ki fog tűnni, hogy furcsán viselkedünk egymással és jobb, ha előre tudod, hogy mit várhatsz – tájékoztatom Asamét. – Az alvilágban, ahonnan Tatsuki jön, az a bevett szokás, hogy a kutya választ gazdát például. Egy olyan embert, mint ő, nem tudsz megfizetni, nem is igazán tudsz számára olyasmit kínálni, amiért hajlandó szolgálni téged, hosszantartóan legalábbis nem, ellenben ha te megtetszel neki valamiért, életfogytig tartó hűséget fogad neked. Tatsuki és köztem valami ilyesmi történt, ő kiválasztott engem magának és ha a szalonja nem lenne az én tulajdonom végül, akkor is hozzám tartozna – mesélem el. – A kutyák hűsége olyan, hogy ha azt parancsolnám Tatsukinak, hogy szúrja magát torkon, megtenné. Nem állna ellen, nem kérdezné meg, miért, csak megtenné. Ma vagy holnap nem, mert köztünk nem csak a kutya-gazda viszony van, hanem ő tanít is engem, de ha elérem azt a szintet, amit ő, onnantól kezdve élni fog ez – teszem hozzá. - Nincs hatalmam Tatsuki felett, nem azért tenné meg, hanem mert ilyen szintű az, amit fogadott számomra. Nem írja felül semmi, mert ha valami olyan súlyos vétséget sikerülne elkövetnem, amiért megtagadná a hűségét felém, megölne. De ez nagyon ritka – jelentem ki vállat vonva. – Mi szinte mindig marjuk egymást, mivel én is kutya vagyok – vallom be, mert ezt is tudnia kell Asaménak. - Nem csak szóban csesztetjük a másikat, azon lehet jókat röhögni is, igen, de elég durva harapásokat is beviszünk a másiknak. Ő tanít, én visszavágok és ezzel a visszavágással méri le, mit és mennyire tanultam meg. Ez egy folyamat, ami kívülről nagyon kegyetlennek tűnik, ám igazából ártalmatlan. Ő nem árt nekem, mert azért van mellettem, hogy védjen, én nem ártok neki, mert hozzám tartozik. Ez így természetes köztünk – mondom ki őszintén. – Azt sem árt tudnod, hogy Tatsuki tanítási módszerei gyökeresen mások, mint mondjuk a tiéd. Ő kivisz terepre és bevág a mély vízbe, aztán ha látja, hogy nem tudok úszni, megmutatja, hogy kell. Nem hagyja, hogy bajom essen, de nem az ő stílusa dojoban, hosszas magyarázatokat tartva okítani. Kicsit fura még az alvilághoz képest is a mi viszonyunk, mert egyszerre van meg az, hogy ő úgymond az alárendeltem, mert elkötelezte magát felém és mégis felettem áll, mert a tanítóm. Ez szerintem eléggé látszik is azon, ahogy egymással bánunk, mert hol ő parancsol nekem, hol én neki. Viszont ez az egész azt is jelenti, hogy ha mondjuk te utasítod őt valamire, a füle botját se mozgatja. Nem kötelessége. Ha viszont én azt mondom neki, hogy ha azt kéred tőle, hogy álljon fejre, azt is meg kell tennie, ugyanúgy engedelmeskedik neked. Én viszont ilyet nem akarok mondani neki, ha nem muszáj, mert... - Megvonom szám szegletét, mert ezt megfogalmazni nem olyan egyszerű. De meg akarom fogalmazni, úgyhogy addig forgatom a tekervényeim, míg össze nem áll a beszédmenet. – Szóval az a helyzet, hogy Tatsuki számára te rivális is vagy, hiszen a tanítóm vagy és én neked tettem le a hűségemet, a kutyák viszont a riválist kigolyózzák. Nem ritka, hogy kinyírják egymást, ezért szeretnék köztetek maradni. Tatsuki amúgy sem marad mellettem véglegesen, úgyhogy ez rendben lesz, csak ezt is tudnod kell, hogy tudj tervezni. Ha lehet, nem szeretném, hogy a kifejezett kérésem ellenére kettesben legyetek, mert ő a természetéből adódóan oda-odakap, tesztel, hergel, míg el nem tudja érni, hogy konkrét harchelyzet alakuljon ki köztetek. Neked ugrani nem fog, mert nem teheti meg, azért tudja, hogy megölném, és tényleg megtenném – térek ki erre teljesen komolyan -, de a provokáció az ő részéről valószínűleg mindig meglesz, mert ha te nyitsz, utána ő már bármit tehet. A jelenlétemben mindig szelíd lesz, már amennyire ő az tud lenni, a hátam mögött pedig nem fog olyat tenni, ami nekem rossz, de jobban szeretném megelőzni a bajokat, mivel nálad is elszakadhat a cérna – jelentem ki komolyan. – Az alvilág köp mindenféle szabályra, nekik megvannak a saját törvényeik, amikhez ragaszkodnak. Vannak kiskapuk, de ahogy például ha én Tatsukit a te védelmedre kérném fel, ő ezt megtagadhatja, hiszen nincsen köze hozzád, nem felel érted, akkor sem, ha erre kérem, ellenben dönthet úgy, hogy enged a kérésemnek. Elég... pengeéles szabályaik vannak, ami azt illeti és hihetetlenül ritka, hogy megszegik őket – magyarázom mosolyba vonva egy pillanatra a szám szegletét. – Egyébként Tatsuki a legjobb emberét adja mellém testőrnek – tájékoztatom Asamét. – A neve Bakari, ő is kutya, de még nem határozta el magát felém, úgyhogy elküldtem a francba gondolkodni. Egyikünknek sem kötelessége elfogadni a másikat, báááár... Tatsuki mindkettőnknél azért keményen beleszólhat a dolgokba, hiszen megint előlép, mint tanár – teszem hozzá kicsit megszívva a fogam. – Mindenesetre hallottam hírét, hogy a testőreidet hosszú megfigyelés, precíz aktaátnézés, satöbbi után veszed csak fel – kanyarodom rá arra, miért is kezdtem bele ebbe az egészbe. – Nos... ez Bakarinál nem biztos, hogy így lesz. Sőt, kilencvenkilenc százalék, hogy nem így lesz. Ha ő hajlandó elköteleződni felém, akkor nekem nincs okom visszautasítani és mivel Tatsuki tanít engem, úgymond joga van testőrt adni mellém. Ez benne volt a megállapodásban, amit az első telefonbeszélgetésetekkor kötöttetek velem kapcsolatban, még ha nem is ennyire nyíltan vagy egyértelműen – emlékeztetem. – Szóval egyelőre megvárom, Bakari hogy dönt és ha elfogad engem, akkor Tatsuki betanítja és visszatér a szalonjába, aztán meglátjuk, Bakari mennyiben hajlandó felrúgni a szabályokat, mennyire hajlandó megosztani az aktáját veled. Hm? – Nem igazán eldöntendő a kérdés, mert ebbe Asaménak szinte semmi beleszólása nincs, inkább csak az érdekel, mennyire alkuképes számára az imént vázolt dolog, mi a véleménye, mit szól ehhez az egészhez, illetve mennyire tudja értékelni a próbálkozásaimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése