Kicsúsznék a takaró alól és Asame mellől, de visszatart, míg megcsókol. Mosolygom rajta, s azon, mekkora romantikus fasz ő is. Megfogtam az isten lábát vele, az tuti. Olyan, mintha csak nekem találták volna őt ki és én hálát adok mindennek, ami eddig juttatta, annak a harmincöt évnek, bármilyen is volt, a szüleinek és az összes istennek, mert nélkülük ez a mai pillanat sem jött volna létre. Valszeg ugyanúgy élném unalmas, céltalan, semmire sem jó életemet Asame nélkül, vagy ha nem olyan lenne, amilyen, már szajha lennék, vagy egy bárban riszálnám a seggem, esetleg kómában feküdnék. Miután szánk elválik szánk, megteszem, amit akartam, kikászálódom yakuzám mellől és felveszem a földről a tegnapi pólómat. Míg átérek a szobámba, ez is jó lesz, a lényeg, hogy ne egy szál törölközőben kelljen végigvonulnom a folyosón. Érzem magamon Asame pillantását, ami meglehetősen zavarba hoz, de próbálok nem törődni vele, aztán mikor az övtáskámba pakolok vissza, megszólal. Elnevetem magam.
- Jól van, te meg pihenj – egyezek bele. Rá sem pillantok, mert ha most fülig vörösödöm, ciki lesz elhagyni a szobát, de számon továbbra is mosoly táncol, hiszen igyekszem azt is eltüntetni. Nem könnyű. Végül csak sikerül lelépnem, s már út közben felhívom Ryuuichit. Nem akartam Asame füle hallatára megkérdezni erről a dologról, noha nem tudom, hogy csak elfelejtette, vagy megbeszélték ők ketten ezt az egészet. – Ne akadj ki, hogy ezzel jövök, csak nem tudom, mik a szokások, satöbbi – kezdem neki. – Naoto temetésével kapcsolatban... Még nem halt meg körülöttem senki – árulom el, ezzel jelezve, hogy tényleg halvány lövetem sincs, mi van ilyenkor. Közben benyitok a szobámba, az övtáskámat az ágyra teszem, majd a ruháim közt kezdek turkálni. – Az rendben, hogy te elintéztél mindent, Asame ágyban marad, de ki megy el rá? – kérdezem meg komolyan. – Neked minimum ott kell lenned, én meg, ha így a normális, képviselem Asamét... - bököm ki gyorsan folytatva a beszédet, mielőtt válaszolhatna a kérdésemre. Ennek rendeltem alá az egész napi programomat, hogy ha úgy kell, elmegyek a temetésre, aztán amire marad időm, megejtem, amire nem, azt kihagyom természetesen.
- Nem kell ezen aggódnod, Deon, beszéltem Naoto apjával. Magam megyek el a temetésre képviselni a Seichirou családot is - mondja komolyan, mire fellélegzek magamban. Ugyan igyekeztem felkészülni a temetésre, de kicsit sem voltam benne biztos, hogy alkalmas vagyok arra, amire vállalkoznék.
- Oké, ezt akartam tudni, csak eddig nem mondtad ki ennyire világosan, vagy nekem haladt el a fülem mellett – válaszolok könnyedebben, mint eddig beszéltem.
- Nem, nem volt alkalmam még erről tájékoztatni téged, Asame előtt pedig nem akartam emlegetni a dolgot - vallja meg őszintén, amivel mosolyt csal az arcomra.
- Én is úgy intéztem, hogy kimaradjon ebből. Ezek szerint ő azt sem tudja, meddig volt eszméletlen, ma lesz a temetés, meg ilyenek? – kérdezek rá, mert ez fontos. Később úgyis rohadtul kiakadna, ha így lenne.
- Nem igazán. A morfiumtól átaludta a tegnapi napot, nincs tisztában még az idővel, de egyelőre nem is szeretném, ha tisztában lenne vele, mert akkor hat fegyveressel sem állítod meg...
- Nincs ellenvetésem, csak annyit kérek, hogy ezekről én is időben tudjak, mert ciki lesz, ha elbeszélünk egymás mellett és kisakkozza a dolgokat – kérem meg Ryuuichit komolyan. – Amúgy elkérhetem Shinji számát, hogy ne mindig rajtad keresztül tudjam csak elérni? – kérdezem meg elmosolyodva, majd visszalépek az ágyhoz, hogy az övtáskámból előhalászva a Nokiámat abba fel tudjam vésni a srác számát.
- Természetesen - feleli. - Azonnal átküldöm neked.
- Nem egyszerűbb, ha lediktálod? Fel tudom jegyezni – biztosítom gyorsan, mire felnevet.
- Gondolod, tudom fejből? - kérdezi még mindig nevetve szinte. - Mindjárt előkeresem az aktáját - mondja végül, majd lediktálja a számot. Beleírom a Nokiába, rányomok a zöld gombra, aztán rögtön a pirosra, így nem csörög ki Shinjinél, csak elraktározza a kimenő hívások listájában a készülék ezt a számot. Ezután megköszönöm Ryuunak és bontom a vonalat, feljegyzem Kapocsba Shinji számát, a Nokiából meg kitörlöm, majd Kazut hívom.
- Alkalmas úgy másfél óra múlva tennem nálatok egy látogatást? – kérdezem meg jókedvűen tőle. – Megint el kell hoznom papírokat Nishidától és hozzád is beülnék egy cigire – tájékoztatom. Míg beszélek vele, válogatok a ruháim között.
- Hála az ágyfogságnak, nem megyek sehová, szívesen venném a társaságod, úgyis unatkozom - mondja a hangjából ítélve vigyorogva.
- Remek. Igazából lövetem sincs, hogy szólt-e valaki Nishidának, hogy mi az ábra, ezért tájékoztatnád az érkezésemről? – kérdezem meg tőle kelletlenül nevetve. Közben dűlőre jutottam, mit vegyek fel, s azokat a ruhákat az ágyra dobálom. Egy fekete, bőszárú farmert, ami a külső varrás mellett szögecsekkel díszített, hozzá egy szegecselt övet választok és olívazöld, ujjatlan, félgarbó, szűk pólót, meg a tüskés mandzsettáimat.
- Persze, bár ha jól rémlik, beszélt vele Ryuu... vagy az még reggel volt? - gondolkodik hangosan el. - Mindegy, szólok azért neki - válaszol minden bizonnyal mosolyogva.
- Passzolom, mert az infóáramlás nem egyszerű most nálunk. Kész vicc, de tényleg, majd elmesélem, mi a szitu – rázom most le ennyivel, mert ha még órákig csevegünk, sosem tudok elindulni és azért nincs melegem pólóban és törölközőben sem. – Na, majd találkozunk.
- Rendben van, várlak!
Ezután Tatsukit is feltárcsázom, őt a Nokiáról, hogy megmondjam neki, hamarosan újabb utat teszek Nishidához, döntse el, hogy elkísér-e, mert nekem beszédem van vele, az meg kicsit sem izgat, a yakuza hogy viszonyul a társaságához. Miután ezzel végzek, újra Kapcsot veszem a kezembe, hogy Shinjinek is szóljak.
- Hello, Deon vagyok – köszönök bele. – Köbö háromnegyed óra múlva mehetünk, gondolom, tudsz róla, hogy megint te fuvarozol minket Nishidához – mondom neki vigyorogva.
- Hello. Rendben van - feleli komolyan. - Jó lesz a 7-es, vagy vagánykodni akarsz az egyik X6-ossal? - kérdezi meg elmosolyodva, mire beleröhögök a telefonba. Kedvelem ezt a srácot.
- Ha már vagánykodásról van szó, Asame kocsiját kéne elkötni, de azért komolyan szorulnánk. Bár nem utolsó Tatsuki verdája sem, a volánja mögé azonban magán kívül mást nem engedne, úgyhogy ezt is buktuk. Legyen a 7-es, az szép – válaszolok játékosan neki.
- Akkor marad a 7-es - erősíti meg. - Még valami? - kérdezi ismét komolyabban.
- Mi lenne? – kérdezek vissza kuncogva. – Megyek fürdeni, mert megfagyok – közlöm vele vidáman, választ sem várva, azzal kinyomom.
Megszabadulok a pólótól és a telefontól, majd bevetem magam végre a fürdőbe. A forró víz lassan melegít át, noha azért kicsit sietek a zuhanyzással és a hajmosással, mert még sok a tennivalóm. Miután végeztem, kicsavarom a hajam, megtörölközöm, felöltözöm, beszárítom a tincseim a szokásos összevisszaságra, kihúzom a szemem, zoknit és cipőt húzok, még egyszer ellenőrzöm az övtáskám tartalmát, aztán magamra veszem a kabátom és kimegyek a már rám váró kocsihoz. Egész jól tartottam a megbeszélt időpontot, nem is késtem, Shinji és Tatsuki mégis már a kocsinak dőlve dohányzik megtartva egymástól egy egészséges távolságot. Rájuk mosolygok, mire a srác eldobja a cigijét és kitárja előttem az ajtót. Már nincs kedvem szívózni vele ezért, úgyhogy bepattanok hátra, majd Tatsuki is megérkezik mellém immár a cigarettája nélkül, aztán rövidesen elindulunk.
- Na mi a hézag? – kérdezi meg tőlem a pirszingesem.
- Remekül vagyok. Nálad?
- Kipihentem magam, intéztem a dolgaim és terveztem egy új pacit. Majd megmutatom, ha érdekel, szerintem elég jó lett – mondja. Nála ez az „elég jó” általában a „kurvajó”-val egyezik és csak azért fogalmaz így, mert nem akar nagyképű lenni. Azonnal, mert amint megkapja az első dicséretet, előlép belőle a nagymellényes pöcs, de még az elviselhető formában. – Miről akartál velem beszélni? – tér is a tárgyra a rövid bevezető után. Nem híve a hosszú előjátéknak, csevegni ráér később is, úgy vallja. Nem hülyeség.
- Luxról.
- Vajon miért nem lep meg? – kérdezi morogva. – Mit akarsz, hogy tényleg megruházzalak?
- Nem vagyok a fiad, úgyhogy vegyél vissza! – morranok rá, mire mosolyra szaladnak ajkai. – Tegnap világosan értésemre adtad, mi van, én pedig szavamat adtam rá, hogy nem magánakciózom, úgyhogy csillapodj! – parancsolok rá és a mosolya szélesebb lesz, a karika alatt feszesebbre húzódik az ajka. – Csupán az érdekelne, nem hívhatnánk-e egy semleges területre a jövő hét folyamán valamikor, hogy tárgyaljunk vele.
- Miből gondolod, hogy tárgyalóképes?
- Mindenki az – közlöm könnyedén. Most már elneveti magát.
- Briliáns, foghatatlan válasz. Jól van – mondja egy pillanat alatt megkomolyodva. - Tegyük fel, hogy megfelelő védelemmel ellátva le tudsz ülni valahol tárgyalni Luxszal. Mit akarsz neki mondani?
- Személyesen akarom megkérdezni, mit akar, mivel lehetne lefizetni – válaszolom fesztelenül.
- Ne felejtsd el, hogy ő tejel a Triádoknak és a hidat képviseli a két ország közt.
- És? Ettől még egy ebéd keretében lehet vele egyezkedni.
- Kétlem. Megérthetnéd végre, hogy téged akar, vagyis ha a közelébe kerülsz, ő nem lesz olyan pancser, hogy ne tegyen meg mindent, hogy megszerezzen, kisfiú. Neki nem valószínű, hogy ijesztő egy háború a két ország között, sőt, vagyis szépen magával visz, miután megölte a yakuzádat és kilép az ezután kezdődő hepajból. Vágod, mi forog kockán? – kérdezi meg komolyan. Csak azért nem sértődöm be, mert nincs kedvem a hisztivel vesztegetni a drága időmet.
- Persze. Viszont pontosan azért, mert engem akar, nem lesz hajlandó mással tárgyalni, nem?
- Heh... Okos – bök rám elégedetten az ujjával. – Sajnos könnyen lehet igazad, de ha megvárjuk, hogy ő jelentse be, hogy meglátogatja a Seichirou kúriát, egy olyan helyzetbe sétál bele, amiben nehezebb lesz trükközni. Ez nagyon fontos, Deon. Nem engedhetjük meg magunknak a legkisebb hibát sem, mert nem csak pár eszement marháról van szó, akinek jelentesz valamit is, hanem egy kibaszott nagy háborút robbanthat ki egy ballépés.
- Vágom, de ettől még a helyzetet kezelni kell és előbb vagy utóbb Lux eléri, hogy leüljek vele beszélni, ebben biztos vagyok – közlöm határozottan, Tatsuki pedig rábólint. – Fel akarok rá készülni – jelentem ki, s újabbat bólint mellettem a férfi. – A cél az, hogy visszatérjen Kínába és kiszálljon a buliból.
- Reális ez? – kérdezi meg szemöldökét felvonva a tetoválómester.
- Nem, de ez sosem volt számomra probléma – válaszolok könnyedén, ezzel újabb mosolyt csalva szájára. – Szerinted mivel lehetne ilyen döntésre bírni?
- Minimum le kell vele feküdnöd – veti oda nekem félvállról. Arcáról nem tudom leolvasni, hogy poénnak szánta-e, vagy komolyan, és sajnos a helyzetbe is belefér, hogy akár igaza legyen. Oké, Tatsuki, ezt a kört nyerted. De később újra előveszem a témát és nem fogok tágítani, amíg nem találunk valami megoldást, ezután a benyögés után azonban nincs kedvem folytatni a beszélgetést, elfordítom a fejem és az ablakon kibámulva várom, hogy odaérjünk Nishidához.
- Jól van, te meg pihenj – egyezek bele. Rá sem pillantok, mert ha most fülig vörösödöm, ciki lesz elhagyni a szobát, de számon továbbra is mosoly táncol, hiszen igyekszem azt is eltüntetni. Nem könnyű. Végül csak sikerül lelépnem, s már út közben felhívom Ryuuichit. Nem akartam Asame füle hallatára megkérdezni erről a dologról, noha nem tudom, hogy csak elfelejtette, vagy megbeszélték ők ketten ezt az egészet. – Ne akadj ki, hogy ezzel jövök, csak nem tudom, mik a szokások, satöbbi – kezdem neki. – Naoto temetésével kapcsolatban... Még nem halt meg körülöttem senki – árulom el, ezzel jelezve, hogy tényleg halvány lövetem sincs, mi van ilyenkor. Közben benyitok a szobámba, az övtáskámat az ágyra teszem, majd a ruháim közt kezdek turkálni. – Az rendben, hogy te elintéztél mindent, Asame ágyban marad, de ki megy el rá? – kérdezem meg komolyan. – Neked minimum ott kell lenned, én meg, ha így a normális, képviselem Asamét... - bököm ki gyorsan folytatva a beszédet, mielőtt válaszolhatna a kérdésemre. Ennek rendeltem alá az egész napi programomat, hogy ha úgy kell, elmegyek a temetésre, aztán amire marad időm, megejtem, amire nem, azt kihagyom természetesen.
- Nem kell ezen aggódnod, Deon, beszéltem Naoto apjával. Magam megyek el a temetésre képviselni a Seichirou családot is - mondja komolyan, mire fellélegzek magamban. Ugyan igyekeztem felkészülni a temetésre, de kicsit sem voltam benne biztos, hogy alkalmas vagyok arra, amire vállalkoznék.
- Oké, ezt akartam tudni, csak eddig nem mondtad ki ennyire világosan, vagy nekem haladt el a fülem mellett – válaszolok könnyedebben, mint eddig beszéltem.
- Nem, nem volt alkalmam még erről tájékoztatni téged, Asame előtt pedig nem akartam emlegetni a dolgot - vallja meg őszintén, amivel mosolyt csal az arcomra.
- Én is úgy intéztem, hogy kimaradjon ebből. Ezek szerint ő azt sem tudja, meddig volt eszméletlen, ma lesz a temetés, meg ilyenek? – kérdezek rá, mert ez fontos. Később úgyis rohadtul kiakadna, ha így lenne.
- Nem igazán. A morfiumtól átaludta a tegnapi napot, nincs tisztában még az idővel, de egyelőre nem is szeretném, ha tisztában lenne vele, mert akkor hat fegyveressel sem állítod meg...
- Nincs ellenvetésem, csak annyit kérek, hogy ezekről én is időben tudjak, mert ciki lesz, ha elbeszélünk egymás mellett és kisakkozza a dolgokat – kérem meg Ryuuichit komolyan. – Amúgy elkérhetem Shinji számát, hogy ne mindig rajtad keresztül tudjam csak elérni? – kérdezem meg elmosolyodva, majd visszalépek az ágyhoz, hogy az övtáskámból előhalászva a Nokiámat abba fel tudjam vésni a srác számát.
- Természetesen - feleli. - Azonnal átküldöm neked.
- Nem egyszerűbb, ha lediktálod? Fel tudom jegyezni – biztosítom gyorsan, mire felnevet.
- Gondolod, tudom fejből? - kérdezi még mindig nevetve szinte. - Mindjárt előkeresem az aktáját - mondja végül, majd lediktálja a számot. Beleírom a Nokiába, rányomok a zöld gombra, aztán rögtön a pirosra, így nem csörög ki Shinjinél, csak elraktározza a kimenő hívások listájában a készülék ezt a számot. Ezután megköszönöm Ryuunak és bontom a vonalat, feljegyzem Kapocsba Shinji számát, a Nokiából meg kitörlöm, majd Kazut hívom.
- Alkalmas úgy másfél óra múlva tennem nálatok egy látogatást? – kérdezem meg jókedvűen tőle. – Megint el kell hoznom papírokat Nishidától és hozzád is beülnék egy cigire – tájékoztatom. Míg beszélek vele, válogatok a ruháim között.
- Hála az ágyfogságnak, nem megyek sehová, szívesen venném a társaságod, úgyis unatkozom - mondja a hangjából ítélve vigyorogva.
- Remek. Igazából lövetem sincs, hogy szólt-e valaki Nishidának, hogy mi az ábra, ezért tájékoztatnád az érkezésemről? – kérdezem meg tőle kelletlenül nevetve. Közben dűlőre jutottam, mit vegyek fel, s azokat a ruhákat az ágyra dobálom. Egy fekete, bőszárú farmert, ami a külső varrás mellett szögecsekkel díszített, hozzá egy szegecselt övet választok és olívazöld, ujjatlan, félgarbó, szűk pólót, meg a tüskés mandzsettáimat.
- Persze, bár ha jól rémlik, beszélt vele Ryuu... vagy az még reggel volt? - gondolkodik hangosan el. - Mindegy, szólok azért neki - válaszol minden bizonnyal mosolyogva.
- Passzolom, mert az infóáramlás nem egyszerű most nálunk. Kész vicc, de tényleg, majd elmesélem, mi a szitu – rázom most le ennyivel, mert ha még órákig csevegünk, sosem tudok elindulni és azért nincs melegem pólóban és törölközőben sem. – Na, majd találkozunk.
- Rendben van, várlak!
Ezután Tatsukit is feltárcsázom, őt a Nokiáról, hogy megmondjam neki, hamarosan újabb utat teszek Nishidához, döntse el, hogy elkísér-e, mert nekem beszédem van vele, az meg kicsit sem izgat, a yakuza hogy viszonyul a társaságához. Miután ezzel végzek, újra Kapcsot veszem a kezembe, hogy Shinjinek is szóljak.
- Hello, Deon vagyok – köszönök bele. – Köbö háromnegyed óra múlva mehetünk, gondolom, tudsz róla, hogy megint te fuvarozol minket Nishidához – mondom neki vigyorogva.
- Hello. Rendben van - feleli komolyan. - Jó lesz a 7-es, vagy vagánykodni akarsz az egyik X6-ossal? - kérdezi meg elmosolyodva, mire beleröhögök a telefonba. Kedvelem ezt a srácot.
- Ha már vagánykodásról van szó, Asame kocsiját kéne elkötni, de azért komolyan szorulnánk. Bár nem utolsó Tatsuki verdája sem, a volánja mögé azonban magán kívül mást nem engedne, úgyhogy ezt is buktuk. Legyen a 7-es, az szép – válaszolok játékosan neki.
- Akkor marad a 7-es - erősíti meg. - Még valami? - kérdezi ismét komolyabban.
- Mi lenne? – kérdezek vissza kuncogva. – Megyek fürdeni, mert megfagyok – közlöm vele vidáman, választ sem várva, azzal kinyomom.
Megszabadulok a pólótól és a telefontól, majd bevetem magam végre a fürdőbe. A forró víz lassan melegít át, noha azért kicsit sietek a zuhanyzással és a hajmosással, mert még sok a tennivalóm. Miután végeztem, kicsavarom a hajam, megtörölközöm, felöltözöm, beszárítom a tincseim a szokásos összevisszaságra, kihúzom a szemem, zoknit és cipőt húzok, még egyszer ellenőrzöm az övtáskám tartalmát, aztán magamra veszem a kabátom és kimegyek a már rám váró kocsihoz. Egész jól tartottam a megbeszélt időpontot, nem is késtem, Shinji és Tatsuki mégis már a kocsinak dőlve dohányzik megtartva egymástól egy egészséges távolságot. Rájuk mosolygok, mire a srác eldobja a cigijét és kitárja előttem az ajtót. Már nincs kedvem szívózni vele ezért, úgyhogy bepattanok hátra, majd Tatsuki is megérkezik mellém immár a cigarettája nélkül, aztán rövidesen elindulunk.
- Na mi a hézag? – kérdezi meg tőlem a pirszingesem.
- Remekül vagyok. Nálad?
- Kipihentem magam, intéztem a dolgaim és terveztem egy új pacit. Majd megmutatom, ha érdekel, szerintem elég jó lett – mondja. Nála ez az „elég jó” általában a „kurvajó”-val egyezik és csak azért fogalmaz így, mert nem akar nagyképű lenni. Azonnal, mert amint megkapja az első dicséretet, előlép belőle a nagymellényes pöcs, de még az elviselhető formában. – Miről akartál velem beszélni? – tér is a tárgyra a rövid bevezető után. Nem híve a hosszú előjátéknak, csevegni ráér később is, úgy vallja. Nem hülyeség.
- Luxról.
- Vajon miért nem lep meg? – kérdezi morogva. – Mit akarsz, hogy tényleg megruházzalak?
- Nem vagyok a fiad, úgyhogy vegyél vissza! – morranok rá, mire mosolyra szaladnak ajkai. – Tegnap világosan értésemre adtad, mi van, én pedig szavamat adtam rá, hogy nem magánakciózom, úgyhogy csillapodj! – parancsolok rá és a mosolya szélesebb lesz, a karika alatt feszesebbre húzódik az ajka. – Csupán az érdekelne, nem hívhatnánk-e egy semleges területre a jövő hét folyamán valamikor, hogy tárgyaljunk vele.
- Miből gondolod, hogy tárgyalóképes?
- Mindenki az – közlöm könnyedén. Most már elneveti magát.
- Briliáns, foghatatlan válasz. Jól van – mondja egy pillanat alatt megkomolyodva. - Tegyük fel, hogy megfelelő védelemmel ellátva le tudsz ülni valahol tárgyalni Luxszal. Mit akarsz neki mondani?
- Személyesen akarom megkérdezni, mit akar, mivel lehetne lefizetni – válaszolom fesztelenül.
- Ne felejtsd el, hogy ő tejel a Triádoknak és a hidat képviseli a két ország közt.
- És? Ettől még egy ebéd keretében lehet vele egyezkedni.
- Kétlem. Megérthetnéd végre, hogy téged akar, vagyis ha a közelébe kerülsz, ő nem lesz olyan pancser, hogy ne tegyen meg mindent, hogy megszerezzen, kisfiú. Neki nem valószínű, hogy ijesztő egy háború a két ország között, sőt, vagyis szépen magával visz, miután megölte a yakuzádat és kilép az ezután kezdődő hepajból. Vágod, mi forog kockán? – kérdezi meg komolyan. Csak azért nem sértődöm be, mert nincs kedvem a hisztivel vesztegetni a drága időmet.
- Persze. Viszont pontosan azért, mert engem akar, nem lesz hajlandó mással tárgyalni, nem?
- Heh... Okos – bök rám elégedetten az ujjával. – Sajnos könnyen lehet igazad, de ha megvárjuk, hogy ő jelentse be, hogy meglátogatja a Seichirou kúriát, egy olyan helyzetbe sétál bele, amiben nehezebb lesz trükközni. Ez nagyon fontos, Deon. Nem engedhetjük meg magunknak a legkisebb hibát sem, mert nem csak pár eszement marháról van szó, akinek jelentesz valamit is, hanem egy kibaszott nagy háborút robbanthat ki egy ballépés.
- Vágom, de ettől még a helyzetet kezelni kell és előbb vagy utóbb Lux eléri, hogy leüljek vele beszélni, ebben biztos vagyok – közlöm határozottan, Tatsuki pedig rábólint. – Fel akarok rá készülni – jelentem ki, s újabbat bólint mellettem a férfi. – A cél az, hogy visszatérjen Kínába és kiszálljon a buliból.
- Reális ez? – kérdezi meg szemöldökét felvonva a tetoválómester.
- Nem, de ez sosem volt számomra probléma – válaszolok könnyedén, ezzel újabb mosolyt csalva szájára. – Szerinted mivel lehetne ilyen döntésre bírni?
- Minimum le kell vele feküdnöd – veti oda nekem félvállról. Arcáról nem tudom leolvasni, hogy poénnak szánta-e, vagy komolyan, és sajnos a helyzetbe is belefér, hogy akár igaza legyen. Oké, Tatsuki, ezt a kört nyerted. De később újra előveszem a témát és nem fogok tágítani, amíg nem találunk valami megoldást, ezután a benyögés után azonban nincs kedvem folytatni a beszélgetést, elfordítom a fejem és az ablakon kibámulva várom, hogy odaérjünk Nishidához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése