343.

Ryuuichi

Fél tizenkettőkor nekiállok készülődni. A temetés fél egy magasságában kezdődik a japán hagyományoknak megfelelően. Mindenki fehérben lesz a régi tradíciók szerint, a buddhista szertartást követően pedig végső nyugalomra helyezik Naoto hamvait a családi sírban. Miután elkészülök, kiállok az X6-ossal a garázsból és elindulok a temetés helyszínére, útközben azonban még betérek az egyik közeli virágboltba. Az eladók kedvesek, azonnal körbeugrálnak, hogy mit szeretnék, koszorút is hamar készítenek, csak válasszak. Nyugalomra intem őket. Megvannak a magam elképzelései, szolid kis csokorba köttetek néhány szál fehér liliomot, mely a méltóságot jelképezi, s előveszem zsebemből azt a fehér darut, melyet Asame készített. Meglepődtem aznap, mikor odaadta nekem a fehér madarat, hogy szeretné, ha ez majd felkerülne a Naotonak készíttetett csokorra. Akkor még nem sejtette, hogy nem lehet ott a temetésen, én pedig nagyon remélem, hogy még nem fog rájönni arra, milyen nap is van jelenleg. Akkor nagyon csúnya fejmosást kapunk mindketten Deonnal, ebben biztos vagyok. Hosszasan nézegetem a darumadarat, míg készítik a csokrot. Eszembe jut az a kis történet, ami még mindig élénken él a Hiroshimában élők emlékezetében, amit apám is mesélt nekem, mikor egyszer láttam, hogy darumadarat hajtogat anyám ágya mellett ücsörögve. Ez a történet, ami egy 1943-ban született fiatal kislány, Sadako Sasaki nevéhez fűződik, így hangzik: Sadako mindössze két éves volt, amikor az atombombát 1945. augusztus 6-án Hirosimára dobták. Ahogy növekedett, erős, bátor és sportos lánnyá vált, és minden vágya az volt, hogy sportoljon és testnevelő tanár legyen. 1955-ben, tizenegy éves korában, amikor egy versenyre gyakorolt, hirtelen megszédült és összeesett a földön. Megállapították, hogy leukémiában szenved. Sadako legjobb barátja egy japán legendát osztott meg a lánnyal, az ezer darumadár legendáját. Sadako remélte, hogy az istenek teljesítik kívánságát és meggyógyul, ezért elkezdte hajtogatni a madarakat. Hatszáznegyvennégy darabot sikerült befejeznie mielőtt 1955. október 25-én tizenkét éves korában a kórházban meghalt. Barátai és iskolatársai meghajtogatták a maradékot és az ezer darut Sadako sírjába helyezték. Bátorság és kitartás, ez jellemezte Naotot is.


Mikor végül elkészül a csokor, odaadom a madarat a fiatal lánynak, hogy ezt is beletehesse, majd fizetek és visszaülve az X6-osba magam mellé teszem az egyszerű kis csokrot és elhajtok abba a buddhista templomba, ahol a temetést tartják. Gyönyörű lett a Naotonak felállított oltár, középen a fényképe helyezkedik el, míg a kép körül hófehér virágok mindenhol. Odalépek én is az oltárhoz, s meghajolva a kép előtt helyezem a csokromat közvetlen a fénykép elé. Nehéz pillanat ez. Visszanyelem könnyeim és leülök az egyik székre. A szertartás pontban fél egykor el is kezdődik egy rövid buddhista imádkozással. Az egész alig tart egy órát, majd végül közösen kísérjük végső útjára Naotot. Kevesen vagyunk, amit nem is csodálok, egy yakuza testőrének nincsenek barátai, nincs haveri köre, csak a család és a kollégák. Még odalépek Naoto apjához kifejezni neki őszinte részvétemet és elnézést kérve tőle, amiért Asame nem jelenhet meg itt, majd még egy utolsó pillantást vetek a sírra és elindulok haza, itt hagyva a fájdalmat, s megőrizve Nao emlékét.