345.

Deon

Jól van, újabb embert gyűjtöttem a projekthez. Hamarosan Asame összes jó ismerőse az én oldalamon fog állni, és ellene lesz. Faja. Ez tetszik. Elvigyorodom, mert ezen nem lehet nem vigyorogni és követem Akihitot a konyhába.

- Örülök, hogy egyetértünk – vallom be neki látható elégedettséggel. – Még mindig nem értem, Asame mit akar elérni a hülyeségével, miért nem fogja fel, amit beszélünk neki, pedig elégszer, elég sokfélén és elég sokfajta szankcióval előadtuk neki, mit akarunk. Komolyan mondom, kiakaszt – morgok azért egy kicsit az edzőmnek.

- Régóta ilyen - mondja komolyan. - Hidd el, megérti, hogy mit beszéltek neki, csak túl büszke ahhoz, hogy azonnal rá is bólintson a dologra - árulja el őszintén. - Nem ellenetek irányul, gyerekként is ilyen volt - osztja meg velem. - Mikor az apja csúnyán megverte valamiért, úgy kellett ráerőszakolnom az akaratomat, azt, hogy igenis segítségre szorul a sebei ellátásában. Megfogadta, hogy senki nem láthatja őt gyengének és ez csak erősebbé vált benne, mikor az apja lelőtte a testőrt - mondja őszintén.

- Mintha képes lenne legyengülni… - csóválom meg a mondathoz a fejemet. – Még nem láttam gyengének, pedig elég sok minden történt vele, mióta itt vagyok – vallom be csendesen. A gyengeség olyasmi, amit nem tudok összeegyeztetni Asaméval. Olyan ereje van, ami elképeszt. Nem fizikálisan, attól amúgy is viszonylag könnyen megfosztható valaki, hanem a belső erőre gondolok, a tartásra. Hogy ez büszkeség volna? Lehet. Majdnem azt mondtam Akihitonak, hogy idegesít, hogy ennyire meg kell küzdenünk vele minden szarért, de belegondolva én is hasonlóképp lennék, engem sem lehetne valami könnyen kiszolgálni. Talán nem makacskodnék és ellenkeznék annyit, de biztos, hogy én is hadakoznék valamennyire.

- Az élni akarása és az ereje mindigis lenyűgöző volt - mosolyodik el, én pedig mélyen egyetértek vele. - De, képes legyengülni, a láz az, ami nála azt jelenti, hogy igenis gyenge és nincs jól sem. Amíg nem lázasodik be, addig olyan, mintha nem is lenne vele semmi. Ilyen szempontból is különleges volt mindig.


Kicsit elcsodálkozom azon, amit Akihito mond, és rájövök, hogy erre nem tudok semmit sem mondani. Eszembe juttatja a múlt estét, meg azt, hogy ma reggelre belázasodott és újra csak bűntudatot érzek amiatt, hogy nem tudtam fékezni magam és nem igazán sikerült helytállnom reggel sem.


Étellel térünk vissza Asame szobájába, helyet foglalok az ágyon, kettőnk ölébe teszem a tálcát, s együtt kezdjük elfogyasztani azt. Oké, kicsit csúnyán kellett nézni a yakuzára, hogy egyen, de legalább nem kell tömni. Nem néztem volna végig azt, ahogy ez megtörténik és nem is lett volna tanácsos kivívni, mivel az erőlködéstől felszakadhat Asame sérülése, az pedig csak ront mindenen. Korai örömömet viszont elrontja az, hogy madárnak való mennyiséget tüntet csak el. A magyarázatát elfogadom, bár nehézkesen, hiszen tegnap este is ettünk valamennyit, de ahogy akkor ő sem próbált többet diktálni belém, úgy most én sem próbálok őbelé. Megelégszem annyival, amennyit önszántából képes volt leküldeni a torkán, s folytatom nélküle az evést.


Felpillantok rá, mikor komolyra fordítja a szót, aztán nagyon meglepődöm. Shinjit?! Nem igazán tudom, örüljek-e, vagy ne. Végülis lehet, hogy jobb, mint egy harmincas vasgyúró, de Shint meg bekategorizáltam barátnak, ami úgyszintén nem szerencsés szerintem. Mindegy, meghallgatom, Asame mivel magyarázza a döntését, noha minden nélkül is valószínűleg kénytelen lennék beleegyezni. Nem mintha ez nekem fájna, egyedül Ryuuichit nem hagytam volna mellém tenni, mert ő Asaméhoz tartozik. Igazából valahogy úgy gondolom, Tatsukinak és Asaménak joga van az első testőrségemet megválasztani, aztán hogy ha majd kijelenthetem magamról, hogy yakuzává váltam és nem jöttek be azok, akiket mellém tettek, leválthatom őket. Szóval ennyi. De azért jó, hogy elmondja, miért határozott Shinji mellett, főleg, mert ő Naoto helyére lett szánva.

- Rendben – mondom elmosolyodva. – Szerintem megleszek Shinjivel – jelentem ki könnyedén. - Ki mondja el neki a hírt? Vagy már tudja? – kérdezem meg Asamét vigyorogva.

- Még nem - feleli kimérten, nekem meg felragyognak a szemeim, mert frappáns beköszönőszöveget találtam ki a srácnak. - Amint Ryuu hazaér, tájékoztatom erről. Majd ő szól Shinjinek ezzel kapcsolatban.

- Ajj, de ünneprontó vagy! – vetem oda Asaménak játékosan megsértődve azon, hogy nem én hívhatom fel Shinji figyelmét arra, hogy bonthat valami jó piát, vagy kezdheti ásni a sírját, ahogy alkalomhoz illőnek érzi, hiszen mától én tartom majd terrorban.

- Itt volt az ideje annak, hogy visszanyaljon a fagyi – mondja nekem elmosolyodva és megint összeborzolja a hajam. Nem tudom, miért szereti ezt ennyire. Biztos azért, mert én rohadt sok figyelmet fordítok arra, hogy rendesen nézzek ki, képes vagyok másfél órán keresztül is a frizurámmal bíbelődni, Asaménak azonban elég fél pillanat és elcseszi a remekművem. Nem baj, neki meg van engedve ez.

- Persze, aztán majd nagyot nézel, ha a visszanyalt fagyi leugrik a tölcséredről és kerít egy kutyát, hogy nyaljátok azzal egymást – vágok vissza, majd elpusztítom az utolsó falatjait a kajámnak és összepakolva az éjjeliszekrényre teszem a tálcát.

- Mintha nem élveznéd a visszanyalást - húzza az agyam kicsit. De, élvezem. Nagyon is. - Komolyan a hóhérja akarsz lenni? - heccel továbbra is, én pedig újra Akihitora sandítok. Azt hiszem, neki is el kell ismernie, hogy komoly befolyásom van Asaméra. És erre büszke is vagyok.

- Én? Miért én? Nem bántom szegény kutyát, csak lehetőséget adok neki, hogy olyan helyen is tisztára legyen nyalva, ahol ő nem éri el magának – mondom könnyedén. – Az már más kérdés, hogy esetleg te kinyiffantod.

- Shinjire gondoltam - vallja be, mire röviden elröhögöm magam. Ezt buktam. - Nem elég neki, hogy melléd kell kerülnie, még te akarod neki megadni a kegyelemdöfést is? - heccel tovább, aztán nagyon elgondolkodó fejet vág. - Bár ha téged túlél... - hagyja függőben a mondatot és rám kacsint, ezzel újra megnevettetve engem.

- Még elég élőnek tűnsz – böködöm meg közben, mintha meg akarnék bizonyosodni az állításom igazáról -, pedig a napjaim java részét veled töltöm az utóbbi időben. És igen, én – jelentem ki, azzal felugrom az ágyról és arrébb lépve Shinjit tárcsázom.

- Az a te legnagyobb szerencséd, hogy nem ér el odáig ez a vacak – mondja az infúzióra célozva.

- Nem okos dolog lasszónak használni, nem mellesleg meg úgyis jövök még a te utcádba, nem? – kérdezek rá elvigyorodva. Hogy magam alatt vágnám a fát? Meglehet. De élvezem heccelni Asamét, tök mindegy, mivel. – Bicikli – szólok bele a telefonba. – Ülsz?

- Ha az utcámba nem is, az ágyamba mindenképpen – jelenti ki. Igaz, noha ezen lehet változtatni is. Akarod, Asame? Te bajosabban mászol ki az ágyadból és bújsz be az enyémbe, mint én hagylak itt magadra egy estére csak a miheztartás végett.

- Létra. Elég kényelmetlenül, de igen... – válaszol Shinji, mire elröhögöm magam.

- Oké, azt hiszem, ennek részleteit nem akarom tudni – ugratom élből őt is –, de azért a biztonság kedvéért kapaszkodj meg, mert van egy világrengető hírem a számodra. Alkalomhoz illően, szabadon eldöntheted, hogy bontasz-e valami jó piát, vagy keresel egy ásót, hogy megásd vele a hátsó kertben a sírod, mert mától az én testőröm vagy – újságolom el neki fülig érő vigyorral. Asame mordul egyet, amit nem tudok hova tenni, ezért inkább féloldalasan fordulok neki, hogy ne bosszankodjon, mert elcsaklizom Ryuuichi feladatát.

- Az egérben sikerült megkapaszkodni, remélem, kibírja – válaszolja közben a srác. Hát az pont nem lenne elég, de mindegy, ahogy Shinji érzi. - Utálok ásni - jelenti ki végül, amin nevetnem kell. Ha úgy vesszük, a piát is bonthatja azért, hogy részeg tudatlanságig igya le magát, így elfeledve szörnyű sorsát, nem csak ünnepelni, erre azonban nem akarok neki rávilágítani. – Remélem, azért nem lesz ennyire vészes a kettőnk kapcsolata, hogy ilyenen kelljen elgondolkodnom - mondja végül.

- Én is - ismerem be neki vidáman. - Na csőváz - búcsúzom tőle, azzal kinyomom a telefont. Hagyok neki időt, hogy tényleg felfogja és megeméssze a hallottakat, aztán majd figyelem, iszik-e, ás-e, vagy mit csinál.