348.

Deon

Igazából másra számítottam. Arra, hogy kérdőre és felelősségre von, követelőzőbb lesz, vagy csak simán feszültebben fogjuk tudni ezt megvitatni. Hogy olyan leszek, mint egy sarokba szorított kutya, amelyik tiltakozik az oltás ellen, Asame pedig, mint a jó orvos, próbál majd meggyőzni, hogy az én érdekem ez az egész hajcihő. Erre nem, mind a ketten teljesen nyugodtan beszélünk, próbálva könnyíteni egymás dolgán. És én annyira hálás vagyok ezért... Jól érzem magam itt és így. Mondanám, hogy el tudnék aludni, annyira kellemes és megnyugtató, de nem akarok aludni, hanem élvezni szeretném, amíg csak lehet. Asame cirógat, játszik a hajammal és igyekszik nagyon óvatosan közelíteni a problémáival hozzám, hogy ne támadásként éljem meg és választ is tudjak adni neki. Igyekszem. A tőlem telhető legjobban fel akarom vértezni, csak nehéz olyasmiről mesélni, amiről igazából semmit sem tudok, hogy kívül hogy fest, milyen. Nem tudom, mik a jelek, mire kellene felhívnom a figyelmét, ahogy azt el is mondtam neki.


Keserű kis mosolyra húzódik a szám, mikor azt mondja, nem szeretné, ha őt leépíteném. Eszemben sincs. Nem tudom, hogyan sikerült Asaménak elintéznie, hogy nem rossz érzés számomra, hogy kötődöm hozzá, s ő énhozzám. Hogy mivel érte el, hogy ennyire imádjam. Pedig bármennyire nem mondom ki, nehogy elbízza magát, teljes mértékben rajongom érte és ez nyilván nem kerüli el a figyelmét. Eszembe jut, hogy hajdanán Kazuról mondta azt, hogy belezúgott Nishidába. Hát... ha ennyire megtalálták egymást, mint mi... márpedig erősen úgy tűnik...


Ezek miatt még jobban szeretni? Asame, te tiszta bolond vagy. Megártott neked valami gyógyszer? Vagy valami más? De basszus, hogy tudsz ennyire nagy hülyeséget mondani? Ahogy ezt megkérdezem magamban tőle, elmosolyodom. Megint Kazu jut eszembe, de most az, amit akkor mondott, mikor először találkoztunk, hogy biztos ráesett valami Asame fejére és előlépett herceggé. Tök igaza volt, valamitől meghibbant, de nem szeretném, ha visszaváltozna olyanná, noha akkor is szerettem őt. De azért mégis jobb ez a hajamat összekuszáló, békés Asame, mint a morgós-harapós változat.


Majd szóljak, ha unlak... Tényleg annyira hülye vagy... Szívem szerint most nevetnék és dorombolnék egyszerre, de szerencsére egyiket se tudok épp. Stresszmentes élet melletted? Felejtős. Nem bírom ki, hogy ne bújjak Asaméhoz, mikor ilyen kedves velem, ezért kikelek az öléből és óvatosan odafúrom magam szorosan mellé. Nem egészen azt mondom ki, amit gondolok, hogy ő az, aki miatt jó ébren lenni, akit azért nem tudok megunni, mert mindig lenyűgöz és elvarázsol, de jobb is, azt hiszem. Nem nagyon tudnék egy ideig a szemébe nézni, ha ezeket meg bírnám neki mondani, vagy ha mégis, rák vörös lennék és kegyetlenül hülyének érezném magam. Pedig ez az igazság.


Ígéretnek veszem, amit mond, bár már korábban megígértük egymásnak, hogy vigyázunk magunkra. Nem baj, az ismétlés csak ráerősít. Elmosolyodom, s figyelem szíve ütemét. Légzése lassul, s ahogy az ölelése is meggyengül, rájövök, hogy elaludt. Jó, hogy nála nem kell aggódni az ilyenek miatt és annyira jó nézni is a békés arcát. Picit elhúzódom Asamétól, hogy rálássak teljesen, és hosszú percekig csak bámulom őt némán, szerelmesen. Aztán írok Ryuuichinek egy sms-t, hogy Asame elaludt, ha tud, üljön be hozzá, mert nekem még lenne dolgom. Nem sokkal később a férfi megérkezik, ezért lassan, óvatosan kimászom az ágyból, majd magamhoz veszem az övtáskám és a kabátom, amit befele jövet csak lazán ledobtam a fotelba. Mielőtt elhagynám a szobát, még a vérebhez lépek és elsuttogom neki, hogy Asame tudja, milyen nap van és nehezményezte, hogy átcsesztük a fejét, aztán magukra hagyom őket. A konyha felé veszem az irányt, mert végre rájöttem, mi hiányzik. A kávé. Közben dobok egy sms-t Yorunak, hogy ott megtalál, s mielőtt megérkezne, beveszem a dilibogyóm másik felét, meg kérek egy kávét. Nem örülök, hogy a srácnak látnia kell, míg én mámoros boldogságban fürdőzöm, de ha most nem veszem be, akkor később kell és az kihat arra, hogy mikor aludhatok el este, nem beszélve arról, hogy Tatsuki kitekeri a nyakam, ha nem tartom be az utasításokat és Asame sem fog örömében tapsolni, ha a tetoválómester az orrára köt dolgokat. Másfelől lényegében döntöttem. Beszélek Yoruval, felkeresem a pirszingesemet, hogy megmutathassa azt a „pacit”, aztán meglátogatom anyát.