349.

Yoru

Pihegve borulok Asahito mellkasára, majd kihúzódva belőle fekszem el mellette az ágyon úgy, mintha épp egy futóversenyről érkeztem volna meg. Imádom ezt a fékevesztett szeretkezést vele, ahogy kéri és kívánja a vadságom és a fájdalmat. Felé fordulok és végigsimítok arcán, mosolyogva, szerelmesen. Elvörösödik és félretolva feláll, én pedig nem győzök kamillázni, hogy most mi a jó büdös franc van. Nem szoktam én ezt meg tőle. Értetlen fejet vágva ülök fel az ágyon és nézem, ahogy elvonul a fürdőbe. Még mindig nem értem. Nekiállok én is rendbe szedni magam, de be kell utána mennem, muszáj. Rá sem pillantva mosok kezet és törlöm át magam kicsit bevizezve az egyik törülköző sarkát, végül mégsem bírom megállni, hogy ne pillantsak rá, hogy ne szóljak oda neki.

- Segítsek? - kérdezem csendesen, dorombolva. Tudom, hogy utálja, ha ilyenkor ezt csinálom vele, mert nem szereti, ha az ilyesfajta tisztálkodása közben nézem őt. Na jó, valahol megértem persze, valahol nem. Mordul egyet, én pedig most jobbnak látom inkább hagyni őt. Kimegyek az ágyhoz és megigazítom azt. Ekkor megint megszólal a telefonom. Deon az. A konyhában vár. Elveszem cigim, majd még mielőtt elindulnék, bekiabálok Asának, hogy hozok kávét meg valami kaját, mert ideje lenne ennünk is, s végül elmegyek beszélni Deonnal.

- Uff – köszöntöm őt vigyorogva és leülök az asztalhoz. Kérek magamnak egy kávét, s miután megkapom, komótosan rágyújtok mélyet szippantva cigarettámból, majd kifújva a füstöt Deonra nézek. - Kibékültek... vagy megbékéltek, részletkérdés – nyitok ezzel. - Asame délelőtt behívta magához Asahitot és megbeszéltek mindent – mondom mosolyogva.