- Sokat nem árult el Asa sem a dologból, csak annyit, hogy végre meg tudták beszélni, miért viselkedett vele Asame úgy, ahogy, hogy sosem azért volt vele elutasító, mert nem akart vele foglalkozni, hanem azért, hogy megóvja őt az apjuktól. Nem tudom, neked mit mondott el Asame, de mikor az öreg Seichirou megtudta, hogy Asahito az ő fia, meg akarta öletni. Akkor Asame szövetkezett Asahito nevelőapjával és meghamisították a DNS teszteket, hogy Asa életben maradhasson. Azért kezdte el kerülni őt akkoriban. Így alakult. Azt tudom egyelőre, hogy nagydobra továbbra sem fogják verni a dolgot, de nem lesz ennyi ellenségeskedés. Legalábbis ezt vettem ki a szavaiból. Megvallom, örülök annak, hogy végül sikerült nekik. Asa teljesen más reggel óta, sokkal nyugodtabb – mosolyodom el halványan. - Mióta vele vagyok, nem sűrűn láttam ennyire boldognak, de most az – árulom el. - Úgyhogy nagyon remélem, most már Asa is lenyugszik kicsit és nem kell attól rettegnem nap mint nap, hogy mi van, ha egyszer nem tudom megfékezni és baromságot csinál. Ez az egy, amit rohadtul utálok az egészben... - vonok vállat elnyomva a cigimet, majd megint kortyolok a kávémból. - Asame hogy van? - kérdezem meg végül, hogy tereljem kicsit a témát. Nekem már nem nagyon van mit mondanom a dologról. Nem azért, mert nem tudnék mesélni kettőnkről, de nem hiszem, hogy bárkit érdekelne, hogy kell megfékeznem Asahitot, ha tombolni kezd, mert azok a pillanatok nekem is fájdalmat okoznak, ahogy neki is, s bár nem fizikait, de lelkit mindenképpen, ami sokkal rosszabb egy sérülésnél, mert hosszú idő, míg begyógyul, ha begyógyul egyáltalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése