350.

Deon

Bólintok, noha lassan, hogy jelezzem Yorunak, ismerem a történet ezen részét. Nem mondom el neki, hogy én sem régóta, bár nyilván tudja, hogy ha az előző beszélgetésünkkor ismerem ezen tényeket, valamilyen formában leközlöm. Vagy legalábbis remélem, hogy tisztában van ezzel. Megmondtam, hogy szeretném én is, ha az a két dilinyós kibékülne és ennek érdekében hajlandó voltam áldozatokat hozni. Ez továbbra is él, noha már nem kell annyira Asame háta mögött járnom, szerencsére. Azt viszont majd mindenképp meg kell tudnom tőle, hogy mik az új szabályok Asahito és Yoru tekintetében. Nem azért, mert feltétlen be akarom tartani őket, hanem a szabályok nem ismerete nem mentesít a büntetés alól és jobban szeretek felkészülni, tudni azt, amikor épp átlépem a határaimat, mint egyszeriben csak egy pofon lök vissza közéjük.


Yoruval együtt örülök és magamban azért elküldöm melegedni Asamét, hogy egy ilyen hírt nem közölt velem, de megértem, hogy a temetés eltusolása kicsit előrébb került a fontossági sorrendben, meg a munka, mert nem ő lenne, ha az valahova a lista aljára lett volna száműzve, mint a jó hírek osztogatása. No meg nem elhanyagolható tény, hogy megint velem foglalkozott, nem magát helyezte előtérbe. Olyan... dög. És úgy szeretem érte!

- Szerintem nem kell aggódnod amiatt – szólalok meg csendesen. - Elég nagy dolog Asamétól, ha nyit valaki felé, és ezzel szerintem Asahito is tisztában van, vagyis nem fogja elcseszni ezt a lehetőséget. Mert ez az, csak az első lépés – jelentem ki nagyon is komolyan, majd iszom rá egy korty kávét. Kitaláltam, mit hozok Asaménak hazafele jövet; ilyenkor mázli, hogy az agyam sokfele van. Szerintem röhögni fog, de pont ez a célom.


Yoru utálná? Dehogy, bizonyos esetekben ezt is pont úgy szereti Asahitoban, mint én Asaméban a kurva makacsságát, amit arra is képes felhasználni, hogy azt mutassa számunkra, hogy őt még egy szívhez közeli golyóütés sem robbant ki a yakuzaszékből. Ez utóbbit utálom, de a kitartását viszont nem. Ugyanígy van véleményem szerint Yoru Asahitoval, szereti, hogy megfékezhetetlen, csak azt nem, hogy ez általánosan mindenre igaz. Kuncogok magamban a dolgon, miközben mélyet szippantok Shinji cigarettájából.

- Reggel sikerült belázasodnia, de miután lenyomtuk a lázát Ryuuichivel, minden helyre jött. Beszélt ugye Asahitoval, aztán valszeg Akihitoval is, meg már intézkedik, megmosta az én fejem is, mert csináltam pár aranyos dolgot, úgyhogy szerintem bátran kijelenthetem, hogy remekül van – újságolom vidáman. - Most dob egy szunyát, sikerült kaját is tömni belé, és ahogy elnéztem őt, még két-három nap, és mintha mi sem történt volna... - mondom a fejemet megcsóválva, mosolyogva. Kis szünetet tartok, addig figyelem Yorut, megiszom a kávémat és eloltom a csikkemet, aztán féloldalasan elvigyorodom. - Azt a szép autót valamelyikőtök versenyzés céljából is használja, vagy csak felvonultatjátok, hogy csorgassák a nyálukat az emberek? - kérdezem meg a srácot. - Kéne valaki, aki lesöpri Kazut a pályáról a következő gyorsuláson, viszont Asame egyelőre elfelejtheti a Mazdáját, én meg még nem tudok vezetni – árulom el játékosan a srácnak. Kíváncsi vagyok, hajlandó-e megviccelni a srácot, meg úgy egyáltalán, hogy hogy reagál.