- Én is kérek.
- Mit? - kérdezem meglepetten a húgomat. Kicsit közelebb csusszan hozzám, aztán bátortalanul a cigarettára mutat. - Meg egy nagy szart. Egy nőnek amúgy sem illik dohányoznia – közlöm vele, de nem tesz le ilyen könnyen a vágyáról. Mit is vártam? Hiszen ő Ayako... Azért persze ellenállok és dacosan újra nagyot slukkolok Shinji koktélcigijéből.
- Csak ki akarom próbálni – bizonygatja.
Nem boncolgattuk az apánkkal kapcsolatos dolgokat, megmondtam neki, hogy sokkal többet tudok, mint egészséges volna és nem fogok róla beszélni. Ayako persze kíváncsiskodott, de lepasszoltam, hiszen amit megmondtam, azt megmondtam. Szerencsére makacsságban kenterbe verem a húgomat, elég volt öt percig hallgatni és rágyújtani egy újabb szál cigire, hogy feladja a kérdezősködést. Viszont azt az egy kóstolóslukkot jobban akarja, mint az apánkkal kapcsolatos információkat, mert meredten kérlel a szemeivel.
- Legyen gyereknap – adom be a derekam, azzal átnyújtom neki, de kellő közelségben maradok, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy Ayakonak kicsit sem fog tetszeni a dohányzás. Nagylányosan átveszi és beleszív a cigarettába, majd elfintorodik és köhögni kezd. Előre görnyed, fújkodja ki magából a füstöt, én pedig azonnal elveszem tőle a szálat, mielőtt kiégeti a takarómat, vagy a saját bőrét.
- Fúj...
- Bakarié fúj, ez tök jó – jelentem ki elvigyorodva, s újabb kortyot veszek magamhoz. - Shinjié egyébként.
- Nem tudom, kikről beszélsz.
- Nem hát. Bakarit még nem láthattad, Shinji viszont kint ül anyával és Tatsukival az asztalnál, ha minden igaz.
- Az a pasas ijesztő – mondja panaszos hangon, mire elmosolyodom.
- Talán. Én nem félek tőle.
- Jó, de te sose féltél semmitől, amitől normális lett volna – dörgöli az orrom alá keservesen. Ezen már nevetnem kell.
- Ez igaz – ismerem el kurtán. Újabb csend telepszik közénk, a beszélgetésünk nem valami folytonos, tartalmas és gördülékeny, de felkészültem rá, hogy kábé erre számíthatok. Szerencsére nekem ritka, hogy kifogy az elem, noha most én sem tudom igazán, mit kéne mondanom Ayakonak. Asame szerint elég, ha csak beszélgetek vele és anyával, és talán igaza lehet, mert sokkal nyugodtabbnak tűnik a húgom, mióta megjelentem. A csokoládéjához nyúl, óvatosan kibontja a csomagolást, majd megkínál. - Neked hoztam – utasítom vissza csendesen, aztán elszívom az utolsó slukkot is, a csikket belenyomom a hamutartóba, s visszateszem azt az éjjeliszekrényre. Ayako közben választ magának egy arany csomagolású darabot, ami, ha jól emlékszem, marcipános, komótosan felbontja, majd egybe bekapja a falatnyi csokit. Figyelem az arcát, és úgy tűnik, ha nem is szereti, de megeszi a marcipános csokoládét.
- Asame-san milyen? - kérdezi meg félénken. Erre most mit mondjak?
- Majd elhozom bemutatni – passzolom inkább le ezzel.
- Na, de úgy mégis! - akaratoskodik, mire vállat vonok. Megsértődik, amiért nem mesélek, dacosan elfordul tőlem egy kicsit és egy újabb csokit vesz magához, egy zöld csomagolásost, aminek a közepén mogyoró van. - Mesélj már! Legalább arról, hogy mivel töltöd a napjaid! - unszol aztán mégis, mert nem bírja ki, hogy semmit sem tudhat. Fejem a falnak döntöm és a plafont kezdem bámulni, míg elgondolkodom, mit és hogyan mondjak.
- Még nincs igazán kialakult rendszer – vallom be. - Sok múlik azon, Asame mennyire ér rá, de általában bővíti a történelemtudásom, tanít harcolni fegyverekkel és puszta kézzel is, rengeteget beszélgetünk, néha elkísérem az üzletei ellenőrzésére, vagy teszünk egy lazulós kiruccanást, segítek egy keveset a könyvelésnél, ööö... - Elakadok. Sok minden jut még eszembe, csak elmesélni nem akarom őket. - Elég elfoglalt ember, ami azt illeti és nem csak ő tanít. Meg nem csak tanulok – teszem hozzá elmosolyodva.
- És a suli? Nem is folytatod? - kérdezi megdöbbenve.
- Magántanulóként, de egyelőre nem volt ingerenciám hozzá. Most jobban érdekel az, amivel foglalkozunk.
- De arról még mindig nem meséltél, milyen ember a pártfogód.
- Mert nem akarok – vallom be egyszerűen. Ezt hallva Ayako szomorúan leszegi a fejét. Nem tehetek róla, de nem akarok jelzőket aggatni Asaméra. Majd bemutatkozik, ahogy ő akar. Én másmilyennek ismerem, mint mindenki más.
- Mit? - kérdezem meglepetten a húgomat. Kicsit közelebb csusszan hozzám, aztán bátortalanul a cigarettára mutat. - Meg egy nagy szart. Egy nőnek amúgy sem illik dohányoznia – közlöm vele, de nem tesz le ilyen könnyen a vágyáról. Mit is vártam? Hiszen ő Ayako... Azért persze ellenállok és dacosan újra nagyot slukkolok Shinji koktélcigijéből.
- Csak ki akarom próbálni – bizonygatja.
Nem boncolgattuk az apánkkal kapcsolatos dolgokat, megmondtam neki, hogy sokkal többet tudok, mint egészséges volna és nem fogok róla beszélni. Ayako persze kíváncsiskodott, de lepasszoltam, hiszen amit megmondtam, azt megmondtam. Szerencsére makacsságban kenterbe verem a húgomat, elég volt öt percig hallgatni és rágyújtani egy újabb szál cigire, hogy feladja a kérdezősködést. Viszont azt az egy kóstolóslukkot jobban akarja, mint az apánkkal kapcsolatos információkat, mert meredten kérlel a szemeivel.
- Legyen gyereknap – adom be a derekam, azzal átnyújtom neki, de kellő közelségben maradok, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy Ayakonak kicsit sem fog tetszeni a dohányzás. Nagylányosan átveszi és beleszív a cigarettába, majd elfintorodik és köhögni kezd. Előre görnyed, fújkodja ki magából a füstöt, én pedig azonnal elveszem tőle a szálat, mielőtt kiégeti a takarómat, vagy a saját bőrét.
- Fúj...
- Bakarié fúj, ez tök jó – jelentem ki elvigyorodva, s újabb kortyot veszek magamhoz. - Shinjié egyébként.
- Nem tudom, kikről beszélsz.
- Nem hát. Bakarit még nem láthattad, Shinji viszont kint ül anyával és Tatsukival az asztalnál, ha minden igaz.
- Az a pasas ijesztő – mondja panaszos hangon, mire elmosolyodom.
- Talán. Én nem félek tőle.
- Jó, de te sose féltél semmitől, amitől normális lett volna – dörgöli az orrom alá keservesen. Ezen már nevetnem kell.
- Ez igaz – ismerem el kurtán. Újabb csend telepszik közénk, a beszélgetésünk nem valami folytonos, tartalmas és gördülékeny, de felkészültem rá, hogy kábé erre számíthatok. Szerencsére nekem ritka, hogy kifogy az elem, noha most én sem tudom igazán, mit kéne mondanom Ayakonak. Asame szerint elég, ha csak beszélgetek vele és anyával, és talán igaza lehet, mert sokkal nyugodtabbnak tűnik a húgom, mióta megjelentem. A csokoládéjához nyúl, óvatosan kibontja a csomagolást, majd megkínál. - Neked hoztam – utasítom vissza csendesen, aztán elszívom az utolsó slukkot is, a csikket belenyomom a hamutartóba, s visszateszem azt az éjjeliszekrényre. Ayako közben választ magának egy arany csomagolású darabot, ami, ha jól emlékszem, marcipános, komótosan felbontja, majd egybe bekapja a falatnyi csokit. Figyelem az arcát, és úgy tűnik, ha nem is szereti, de megeszi a marcipános csokoládét.
- Asame-san milyen? - kérdezi meg félénken. Erre most mit mondjak?
- Majd elhozom bemutatni – passzolom inkább le ezzel.
- Na, de úgy mégis! - akaratoskodik, mire vállat vonok. Megsértődik, amiért nem mesélek, dacosan elfordul tőlem egy kicsit és egy újabb csokit vesz magához, egy zöld csomagolásost, aminek a közepén mogyoró van. - Mesélj már! Legalább arról, hogy mivel töltöd a napjaid! - unszol aztán mégis, mert nem bírja ki, hogy semmit sem tudhat. Fejem a falnak döntöm és a plafont kezdem bámulni, míg elgondolkodom, mit és hogyan mondjak.
- Még nincs igazán kialakult rendszer – vallom be. - Sok múlik azon, Asame mennyire ér rá, de általában bővíti a történelemtudásom, tanít harcolni fegyverekkel és puszta kézzel is, rengeteget beszélgetünk, néha elkísérem az üzletei ellenőrzésére, vagy teszünk egy lazulós kiruccanást, segítek egy keveset a könyvelésnél, ööö... - Elakadok. Sok minden jut még eszembe, csak elmesélni nem akarom őket. - Elég elfoglalt ember, ami azt illeti és nem csak ő tanít. Meg nem csak tanulok – teszem hozzá elmosolyodva.
- És a suli? Nem is folytatod? - kérdezi megdöbbenve.
- Magántanulóként, de egyelőre nem volt ingerenciám hozzá. Most jobban érdekel az, amivel foglalkozunk.
- De arról még mindig nem meséltél, milyen ember a pártfogód.
- Mert nem akarok – vallom be egyszerűen. Ezt hallva Ayako szomorúan leszegi a fejét. Nem tehetek róla, de nem akarok jelzőket aggatni Asaméra. Majd bemutatkozik, ahogy ő akar. Én másmilyennek ismerem, mint mindenki más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése