Halkan, de annál udvariasabban köszönöm meg a felém kínált ételt. Nem vagyok éhes, de illetlen sem akarok azért lenni, így egy rizsgombócot elveszek és elfogyasztom. Deon anyja nagyon kedves nő, de még én is látom rajta, hogy megviselte mindaz, ami eddig történt. Végül a hölgy elmosolyodva feltesz egy kérdést, mire én is mosolyra húzom szám, ám mielőtt válaszolnék, Tatsuki megteszi azt. Tegye, amúgy sem vagyok egy társasági lény. Vgy neki ezt nem mondták? Gondolom, Deon nem említette, hogy nem igazán szoktam beszélgetni és eddig keményen ez a harmadik alkalom, hogy valahol közösen vagyunk, s most először nem szólok semmit. Persze ha kérdeznek, azért válaszolok. Szemem sarkából Tatsukira pillantok. Kár, hogy nem vagyok gondolatolvasó, de nem biztos, hogy érdekelne, mi jár abban a kopasz fejében. Bocs, de a szófosás nem az én műfajom, arra ott van Deon, ha pedig az nem tetszik, hogy veletek jöttem, tudlak sajnálni, mert ez mától így lesz. Mellesleg, ha ennyire nem akartátok, hogy bejöjjek, akkor mi a faszért erőlködtetek? Rejtély marad, de tényleg.
Telefonom halkan pittyen egyet zsebemben, jelezve, hogy kerestek. Miután kiszálltam az autóból, nem kapcsoltam ki az autós üzemmódot, így most előveszem azt zsebemből. Ryuu keresett.
Telefonom halkan pittyen egyet zsebemben, jelezve, hogy kerestek. Miután kiszálltam az autóból, nem kapcsoltam ki az autós üzemmódot, így most előveszem azt zsebemből. Ryuu keresett.
- Elnézést kérek, asszonyom – hajolok meg tisztelettudóan -, el kell intéznem egy telefont – mondom udvariasan és indulok is meg az ajtóhoz, hogy kilépve az udvarra már tárcsázzam is Ryuuichit. Ok nélkül nem keresne. - Valami gond van? - szólok bele.
- Ha jöttök visszafele, ugorj be a gyógyszertárba – mondja kimérten. - Kellene néhány csomag tiszta gézlap – kezdi el sorolni, de megáll egy pillanatra, s hallom, hogy valakivel kommunikál. Talán Takashi van megint Asame-samánál? Míg ő lebeszéli, mi kell, tollat és jegyzettömböt veszek elő, majd vállam és fülem közé fogom a telefont. - Szóval kellene néhány csomag tiszta gézlap, sebbenzin, fertőtlenítő és két guriga fásli – sorolja fel a minden bizonnyal otthon fogytán lévő cuccokat.
- Rendben van. Nem tudom még, mikor indulunk vissza, igyekszem – válaszolom komolyan. - Hogy van Asame-sama? - kérdezek rá végül, mert ha ezek nem lennének fontosak, akkor nem hívott volna fel értük Ryuu.
- Most már rendben lesz. Begyulladt a seb a vállán, ennek következtében belázasodott. Volt nála Takashi, ellátta. Az infúziót továbbra is kapja, de ha nem lesz gond holnap estig, már nem lesz rá szüksége – válaszolja.
- Deont tájékoztassam róla? - kérdezek rá.
- Egyelőre nem szükséges, Asame-sama jobban van ténylegesen is, Akihito-sama itt van vele, nem kell, hogy a kölyök túlaggódja magát – jelenti ki, én pedig egy rendben után kinyomom a telefont és visszacsúsztatva zsebembe azt kimegyek a kapu elé rágyújtani és körbenézni kicsit. Túlságosan nagy a csend napok óta és ez nem csak nekem, de Ryuuichinek sem tetszik. Elég sok minden történt ahhoz, hogy ennyire hallgatag legyen minden. Míg szívom cigimet, az utcán elhaladó embereket figyelem, de semmi nem történik, senki nem bukkan fel a környéken, akinek kicsit is köze lehetne bármihez, így eloltva a csikket megyek vissza a házba még egyszer elnézést kérve Deon édesanyjától, s visszaülök helyemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése