356.

Deon

A pirszingesem végre ránk néz, azonban amit láthatunk rajta, az nem nagyon kecsegtet bármilyen egészen aprócska jóval sem. Nem, épp ellenkezőleg, amikor ilyen képet vág, minimum földindulás és égleszakadás van folyamatban. Leteszem a teáscsészémet és felkelek az asztaltól, közben le sem veszem a szemem Tatsukiról, hátha elcsípem végre, mi a picsa van. Azon kívül persze, hogy baromi nagy gáz. Shin is mozdul, ő is érzi, hogy szarban a haza, ám ugyanúgy nem tudja kiolvasni a tetoválómester metsző pillantásaiból, hogy miért, ahogy én sem. Aztán egyetlen mondatot mond, s alólam is majdnem kifut a talaj. Lux…! Csak róla lehet szó, hiszen ez a téma köztünk már lassan lerágott csont és a rottweiler is csak attól gyullad be, ha nekem bajom eshet, én pedig ezt felfogva azonnal a kabátomért kapok és elindulok kifelé, hogy megbeszélhessük ezt, ám mikor Tatsuki mellé érek, megfogja a vállam.

- Itt van – mondja higgadtan, halk hangon. Mindenem összerándul és a hideg végigszáguld a testemen, azonban a tudat, hogy végül igazam lett, Lux tényleg elért hozzám, megacéloz. Helyt kell állnom, pont úgy, ahogy elterveztem. Nem most fogom rávenni, hogy feladja és hazatakarodjon, de az első lépést ezen célhoz határozottan megteszem. Megtenném a következőket is, ám Shinji kerül elém. Aggódik és még nem jött rá, mi van.

- Shinji, te anyával és a húgommal maradsz! – utasítom őt komolyan, de csendesen. – Nyugtasd meg őket, míg én tárgyalok vele! – kérem kicsit szelídebben, mert nem akarok vele durva lenni, csupán annyit akarok, hogy vigyázzon a családomra. Elslisszanok mellette, majd magamra kapom a kabátot és felhúzom a cipőmet. Tatsuki már rajtra kész.

- Nekik nem lesz bajuk, te viszont nem mehetsz a közelébe sem! – tiltakozik határozottan, s ő is felhúzza a cipőjét. El kell ismernem, hogy igaza van, de túlságosan félek attól, hogy Lux trükközni fog és anyát túszul ejtve próbál majd tőrbe csalni engem. Segélykérőn Tatsukira nézek, aki rábólint Shinji akaratára.

- Bakari biztosítja a helyszínt – nyugtat meg engem, majd az aggodalmas, ijedt arcú anyámra és húgomra néz. Nem mond nekik semmit, csupán egy kézmozdulattal jelzi számukra, hogy maradjanak nyugton, azzal mindhárman kilépünk az ajtón.


Megint én megyek elől, noha két testőröm most szorosan követ. Próbálok nyugodt maradni, de viszontlátni azt az embert, akitől tele tudtam volna fosni gyerekként a gatyám… nos nem egyszerű. Lux már a kapuban áll, nyugodt képpel, szája szegletén egy félmosollyal várja, hogy elé menjek. Haja sokat kopott, alapos őszülésbe fordult az elmúlt négy év alatt, gesztenyebarna szemei szinte csak rám fókuszálnak, kiállása még mindig magabiztos és ahogy néz, úgy érzem, még mindig túl bizalmas velem. Lehet, hogy ez csak paranoia, simán belefér, most is rettegek tőle, hogy hozzám ér, vagy egy bizonyos távolságon belülre kell kerülnöm vele. Fekete, hosszúkás, limuzinra hajazó autója közvetlenül Tatsuki fehér terepjárója mögött parkol, a házunk felőli oldalon egy testőr áll mellette ugrásra készen, míg a kaputól néhány lépésnyire újabb két testőr. Azonban Bakari is itt van, feszült képpel, mindenre elszántan támasztja a sárga Suzukit. Kellően védve lennék? Kötve hiszem. Van, ami ellen semmi sem véd meg. Lassan lépdelek Lux felé, kimegyek hozzá az utcára, majd pár másodperces farkasszemezés után mindketten kissé meghajlunk a másik előtt.