Próbálom abbahagyni a sírást, de nem megy. Egész testemben remegek, a hányinger még mindig nem múlt el és a düh is folyamatosan növekszik bennem. Tatsuki afelé a parkos terület felé hajt, amit már meglátogattunk párszor, s mikor leállítja a kocsit, gondolkodás nélkül kipattanok belőle. Ő sem marad a volán mögött, hozzám lép és vár. Mire?! Kurvára nem értem, miért kell azt bámulnia, ahogy lassan összeroppanok. Csak bámulom az elém táruló parkot, már amennyit belátni belőle, a gondolatok a fejemben egymást kergetik, és képtelen vagyok uralkodni magamon. Nem vagyok kurva! Hogy a feszültségtől megszabadulhassak, kieresztem a hangom, beleordítok artikulátlanul a hideg levegőbe, majd dühöngve próbálom visszanyomni a könnyeimet a szemembe. Tatsuki ekkor teszi meg az első lépést, megfogja a kezeimet, de kirántom csuklóimat a markából. Érzem, hogy az arcom bíborvörös lesz az indulatoktól, amik elöntenek, s ahogy biccent, hogy kimondjam, amiket gondolok, hirtelen megered a nyelvem.
- Nem vagyok kurva! - vakkantom a méregtől alig hangon. - Nem fizetek a testemmel senkinek, soha, semmiért! Rohadjon meg!
- Ha nem éreznéd igaznak ezt, nem borítana ki – vet ellent nyugodtan, csendesen Tatsuki, nekem pedig eldurran az agyam.
- Mindenért megküzdöttem, amit kaptam! - kezdek üvölteni és ököllel állok neki püfölni őt, noha a szemeimből még mindig könnyek potyognak, amiket most már a düh szül, mintsem a megalázottság érzése. - Minden egyes apróságért harcoltam, semmit sem fogadtam el ingyen, mert amiről azt gondoltam, hogy csak lekenyerezés, alamizsna, vagy érdem nélküli ajándék, azt visszautasítottam, elvetettem, vagy kihajítottam az ablakon! Csak olyasmit fogadok el, amiről úgy érzem, hogy megérdemlem! Becsülettel tanulok, szót fogadok, amennyire én tudok, megteszem, ami a feladatom, intézem a dolgokat! Nem vagyok kitartott! Nem azért fekszem le Asaméval, hogy ezzel háláljam meg, amit értem tesz! Nem vagyok luxusribanc! - vágom a képébe minden megfontoltság nélkül, aztán hogy megpróbáljon megnyugtatni, Tatsuki a testéhez karol.
- Nem vagyok kurva! - vakkantom a méregtől alig hangon. - Nem fizetek a testemmel senkinek, soha, semmiért! Rohadjon meg!
- Ha nem éreznéd igaznak ezt, nem borítana ki – vet ellent nyugodtan, csendesen Tatsuki, nekem pedig eldurran az agyam.
- Mindenért megküzdöttem, amit kaptam! - kezdek üvölteni és ököllel állok neki püfölni őt, noha a szemeimből még mindig könnyek potyognak, amiket most már a düh szül, mintsem a megalázottság érzése. - Minden egyes apróságért harcoltam, semmit sem fogadtam el ingyen, mert amiről azt gondoltam, hogy csak lekenyerezés, alamizsna, vagy érdem nélküli ajándék, azt visszautasítottam, elvetettem, vagy kihajítottam az ablakon! Csak olyasmit fogadok el, amiről úgy érzem, hogy megérdemlem! Becsülettel tanulok, szót fogadok, amennyire én tudok, megteszem, ami a feladatom, intézem a dolgokat! Nem vagyok kitartott! Nem azért fekszem le Asaméval, hogy ezzel háláljam meg, amit értem tesz! Nem vagyok luxusribanc! - vágom a képébe minden megfontoltság nélkül, aztán hogy megpróbáljon megnyugtatni, Tatsuki a testéhez karol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése