Biztos voltam benne, hogy dührohamot, hisztirohamot, vagy valami mást kap, ezért nem vittem haza. Sok fül hallgathatta volna ezt, merthogy kétlem, hogy el tudtunk volna jutni a szobájáig, annyira azért nem nagy az önuralma, arra meg aztán semmi szükség, hogy bárki ott lihegjen a nyakában, mikor ennyire mély találatot kapott. De szerencsére most nem fojtja be. Inkább elviselem az ütéseit, mintsem azt nézzem, ahogy magában öli meg Luxot és ezzel saját magát kínozza. Persze próbálom megvigasztalni, hiába sejtem, hogy felesleges. Egy próbát azonban megér, ezért magamhoz ölelem, hátha...
- Mindegy, melyik harminc pluszos mellett vagy, amíg nem tudsz saját lábon megállni, elkerülhetetlen, hogy gondoskodjon az igényeidről – osztom meg vele őszintén, mire akkorát harap a mellizmomba jutalmazásul, hogy majdnem kinő a hajam is. Levegő után kell kapjak és a forróság is végigsöpör rajtam, kimelegszem az éles fájdalomtól. - Cseszd meg, Deon! - szólok rá, s eltolom magamtól. Kék szemei villognak a felháborodástól, én viszont nem adom fel ilyen könnyen, hiába lép hátrább tőlem, mintha bántottam volna. Csupán kurvára nem értette meg, amit mondtam neki. - Egy kiskorú pöcs vagy, nem tudom, mit izélsz egy teljesen normális, kijelentő módban megtett tényen! - mordulok rá. - Van fizetésed? Nincs. Akkor az anyád, az apád, vagy a pártfogód, esetleg az idősebb szeretőd vesz neked cuccokat. Ezen mit kell kiakadni?!
- Ne keverjük össze a szezont a fazonnal! - morog vissza nekem, de nem hat meg vele.
- Te vagy az, akinek nem világos a séma, kisfiú. Ha nem akarsz senkitől semmit elfogadni, tárva-nyitva van előtted az alvilág kapuja, ahol minden egyes percedért abban a nyomorult életben megküzdhess és ha nem sikerül, még mindig a túlvilágra juttathatnak, ahol meg aztán maradsz a zárt kis magányodban, hogy ne kelljen elviselned a gondoskodást, amit minden jobb érzésű, épeszű felnőtt nyújt számodra, hiszen még csak egy taknyos kölyök vagy! - osztom ki. - De a kérdés továbbra is áll: Miért érzed úgy, hogy állításod ellenére is fizetőeszköz a tested? - Válaszra nem a szája nyílik, hanem felkapja a lábát a földről. Csak annyi időm van, hogy befeszítsem a hasizmaimat, s már rúg is, én pedig nekiesem a kocsimnak. Elégedetten elmosolyodom, mert sikerült kimozdítania álltamból, ami azért szép teljesítmény. - Sokat erősödtél – dicsérem meg őszintén, majd ellököm magam a járgánytól és újra odalépek hozzá. - Kinek bizonygatod, hogy nem vagy luxusribanc? Nekem vagy magadnak?
- Hülye pszichológus! - nyekereg megint az ökleivel verve dühös tamtamot a mellkasomon. Megfogom őket és most nem engedem, hogy megszabaduljon tőlem.
- Nem fogsz megmenekülni a kérdéstől – közlöm vele határozottan. Sikerül lefegyverezem, mert elerőtlenedik a dühe, hozzám lép és ölelésre sarkallóan bújik a mellkasomhoz. - Kis hülye... - mondom neki enyhült hangon, átkarolva. - Én tudom, hogy sosem lennél képes kitartottként élni, mert sokkal büszkébb vagy te annál, mintsem belemenj egy ilyen viszonyba. Azzal is tisztában vagyok, hogy szereted azt a marhát, mert ez ordít rólad. De akkor mégis mi a faszért borultál ki?
- Mert nem vagyok biztos benne, hogy viszonozni is tudom, amiket Asamétól kapok – vallja be az orra alatt motyorogva. Fásultan felsóhajtok ezt hallva.
- Mindenkinek másra van szüksége és szerintem te pont azt adod annak a marhának, amire neki szüksége van. Egy munkamániás barom, még akkor is képtelen pihenni, mikor az életével fizethet a nyughatatlansága miatt, te meg lelazítod, színt és vidámságot hozol az életébe. Mit akarsz még adni neki, te idióta? - kérdezem meg egyenesen Deont, de ő csak picsog az ölelésemben. Annyira fel tud húzni az ilyen faszságokkal...! - Ha az, amit adni tudsz, másban is meglenne, már rég eladott volna valakinek. De nincs – közlöm komolyan a kölyökkel.
- Mégis áru lettem... - sírja a pulcsimba. Nem, nem kenem fel a kocsira, nem is rázom helyre a gondolkodását és nem is állítom fejre, hogy az agya visszacsússzon a buta kis kobakjába.
- Komolyan ezen rinyálsz? Lux halott ember, csak még nem tud róla senki – jelentem ki. - Válogatott módszereim vannak, hogyan pusztítsam el anélkül, hogy háború törne ki a két ország között, de egyelőre élve van rá szükségem és nem csak nekem. Látnunk kell, miket művelnek a többi nemessel, mindent fel kell térképeznünk róluk, hogy ne eshessünk bele még egy ilyen csapdába. Most még nyeregben érzi magát, de mikor elintézem, hogy magától, végrendeletet írni húzzon vissza Kínába, már nem fogja – mormolom el a kölyöknek. - HIV-vel már megfertőztem – ismerem el könnyedén. - Elég aljas módszer, de az ő korában már nem kurvákat kéne hajkurászni. Tippelj, mi a következő, és hogy egy ötvenes éveiben járó vén faszt mennyi idő alatt terít le pár finom nemi betegség. Ha rájön, hogy döglődik, kisebb gondja is nagyobb lesz annál, minthogy megszerezzen egy újabb segget. Ennyi, a kör már rég lefutott. Be vagy még szarva?
- Akkora genyó vagy... - A hangjából úgy érzem, megnyugodott. Nem vagyok büszke rá, hogy képtelen voltam elhallgatni előle a háttérben futtatott cselszövésemet, de talán nem is baj. Meg kell tanulnia okos döntéseket hozni, még akkor is, ha ezért cserébe a gerincét akár ki is dobhatja a szemetesbe. Vannak célok, amiknél az eszközök nem fontosak, és ez az. Luxot eltávolítani Deon közeléből és anélkül visszaűzni Kínába, hogy kitörne a két ország közt a véres bandaháború, nos ez pont olyan cél, ami szentesíti az eszközöket. Teljes vállszélességgel kiállok a tömegből, ha valaki megkérdezi, melyik rohadék intézte ezt el. Vállalom, büszkén, szégyent nem ismerve. Deon számomra minden áldozatot megér, akkor is, ha a biztonságáért és jólétéért cserébe mások életét kell tönkrebasznom.
- Mindegy, melyik harminc pluszos mellett vagy, amíg nem tudsz saját lábon megállni, elkerülhetetlen, hogy gondoskodjon az igényeidről – osztom meg vele őszintén, mire akkorát harap a mellizmomba jutalmazásul, hogy majdnem kinő a hajam is. Levegő után kell kapjak és a forróság is végigsöpör rajtam, kimelegszem az éles fájdalomtól. - Cseszd meg, Deon! - szólok rá, s eltolom magamtól. Kék szemei villognak a felháborodástól, én viszont nem adom fel ilyen könnyen, hiába lép hátrább tőlem, mintha bántottam volna. Csupán kurvára nem értette meg, amit mondtam neki. - Egy kiskorú pöcs vagy, nem tudom, mit izélsz egy teljesen normális, kijelentő módban megtett tényen! - mordulok rá. - Van fizetésed? Nincs. Akkor az anyád, az apád, vagy a pártfogód, esetleg az idősebb szeretőd vesz neked cuccokat. Ezen mit kell kiakadni?!
- Ne keverjük össze a szezont a fazonnal! - morog vissza nekem, de nem hat meg vele.
- Te vagy az, akinek nem világos a séma, kisfiú. Ha nem akarsz senkitől semmit elfogadni, tárva-nyitva van előtted az alvilág kapuja, ahol minden egyes percedért abban a nyomorult életben megküzdhess és ha nem sikerül, még mindig a túlvilágra juttathatnak, ahol meg aztán maradsz a zárt kis magányodban, hogy ne kelljen elviselned a gondoskodást, amit minden jobb érzésű, épeszű felnőtt nyújt számodra, hiszen még csak egy taknyos kölyök vagy! - osztom ki. - De a kérdés továbbra is áll: Miért érzed úgy, hogy állításod ellenére is fizetőeszköz a tested? - Válaszra nem a szája nyílik, hanem felkapja a lábát a földről. Csak annyi időm van, hogy befeszítsem a hasizmaimat, s már rúg is, én pedig nekiesem a kocsimnak. Elégedetten elmosolyodom, mert sikerült kimozdítania álltamból, ami azért szép teljesítmény. - Sokat erősödtél – dicsérem meg őszintén, majd ellököm magam a járgánytól és újra odalépek hozzá. - Kinek bizonygatod, hogy nem vagy luxusribanc? Nekem vagy magadnak?
- Hülye pszichológus! - nyekereg megint az ökleivel verve dühös tamtamot a mellkasomon. Megfogom őket és most nem engedem, hogy megszabaduljon tőlem.
- Nem fogsz megmenekülni a kérdéstől – közlöm vele határozottan. Sikerül lefegyverezem, mert elerőtlenedik a dühe, hozzám lép és ölelésre sarkallóan bújik a mellkasomhoz. - Kis hülye... - mondom neki enyhült hangon, átkarolva. - Én tudom, hogy sosem lennél képes kitartottként élni, mert sokkal büszkébb vagy te annál, mintsem belemenj egy ilyen viszonyba. Azzal is tisztában vagyok, hogy szereted azt a marhát, mert ez ordít rólad. De akkor mégis mi a faszért borultál ki?
- Mert nem vagyok biztos benne, hogy viszonozni is tudom, amiket Asamétól kapok – vallja be az orra alatt motyorogva. Fásultan felsóhajtok ezt hallva.
- Mindenkinek másra van szüksége és szerintem te pont azt adod annak a marhának, amire neki szüksége van. Egy munkamániás barom, még akkor is képtelen pihenni, mikor az életével fizethet a nyughatatlansága miatt, te meg lelazítod, színt és vidámságot hozol az életébe. Mit akarsz még adni neki, te idióta? - kérdezem meg egyenesen Deont, de ő csak picsog az ölelésemben. Annyira fel tud húzni az ilyen faszságokkal...! - Ha az, amit adni tudsz, másban is meglenne, már rég eladott volna valakinek. De nincs – közlöm komolyan a kölyökkel.
- Mégis áru lettem... - sírja a pulcsimba. Nem, nem kenem fel a kocsira, nem is rázom helyre a gondolkodását és nem is állítom fejre, hogy az agya visszacsússzon a buta kis kobakjába.
- Komolyan ezen rinyálsz? Lux halott ember, csak még nem tud róla senki – jelentem ki. - Válogatott módszereim vannak, hogyan pusztítsam el anélkül, hogy háború törne ki a két ország között, de egyelőre élve van rá szükségem és nem csak nekem. Látnunk kell, miket művelnek a többi nemessel, mindent fel kell térképeznünk róluk, hogy ne eshessünk bele még egy ilyen csapdába. Most még nyeregben érzi magát, de mikor elintézem, hogy magától, végrendeletet írni húzzon vissza Kínába, már nem fogja – mormolom el a kölyöknek. - HIV-vel már megfertőztem – ismerem el könnyedén. - Elég aljas módszer, de az ő korában már nem kurvákat kéne hajkurászni. Tippelj, mi a következő, és hogy egy ötvenes éveiben járó vén faszt mennyi idő alatt terít le pár finom nemi betegség. Ha rájön, hogy döglődik, kisebb gondja is nagyobb lesz annál, minthogy megszerezzen egy újabb segget. Ennyi, a kör már rég lefutott. Be vagy még szarva?
- Akkora genyó vagy... - A hangjából úgy érzem, megnyugodott. Nem vagyok büszke rá, hogy képtelen voltam elhallgatni előle a háttérben futtatott cselszövésemet, de talán nem is baj. Meg kell tanulnia okos döntéseket hozni, még akkor is, ha ezért cserébe a gerincét akár ki is dobhatja a szemetesbe. Vannak célok, amiknél az eszközök nem fontosak, és ez az. Luxot eltávolítani Deon közeléből és anélkül visszaűzni Kínába, hogy kitörne a két ország közt a véres bandaháború, nos ez pont olyan cél, ami szentesíti az eszközöket. Teljes vállszélességgel kiállok a tömegből, ha valaki megkérdezi, melyik rohadék intézte ezt el. Vállalom, büszkén, szégyent nem ismerve. Deon számomra minden áldozatot megér, akkor is, ha a biztonságáért és jólétéért cserébe mások életét kell tönkrebasznom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése