360.

Asame

Szemem lehunyva igyekszem kicsit pihenni még. Ez az utóbbi lázálom sok mindent kivett belőlem és bármennyire is nehezemre esik, szar bevallani, hogy ebbe most keményen belenyúltam. Legalább tényleg nyugton fogok maradni a továbbiakban, ám az egyedüli mosdóhasználatról nem vagyok hajlandó lemondani. Rögtönzött meditációmból, mely nem tart most tovább pár percnél, Akihito kuncogása rángat vissza. Mi a fene ilyen vicces? Rosszallóan pillantok rá, de ő csak széles vigyorral int az ágyamhoz közeledő Deon felé, akinek a kezében egy tálca van, rajta bögrével és citromba szúrt cigivel. Micsoda kiszolgálás. A kölyök persze ugyanúgy vigyorog, mint Aki, én pedig elgondolkodom azon, hogy melyikük a gyerekesebb... Nem tudok dönteni. Kérdőn pillantok Deonra. A kölyök leül ágyam szélre és ölembe nyomja a tálcát.

- Merőben figyelmes – mondom kimérten, de már én is mosolygok az egészen magamban. - Melyikkel kéne kezdenem? - kérdezem kíváncsian.

- Mindent én találjak ki? - kérdez vissza játékosan. Naná, csibe, ha már te találtad ki, hogy megtréfálsz, még szép, hogy neked kéne elárulni, melyiknek kezdjek neki először. - Dönts te, milyen sorrendben akarod elfogyasztani, ha egyáltalán meg mered tenni – jelenti ki komolyan. Ó, szóval attól félsz, hogy nem vagyok hozzá elég bátor. Korábban kell ahhoz felkelned, csibe.

- Gondoltam, ha már ilyen remekül szervíroztad, csak tudod, milyen sorrendben érdemes elfogyasztani – vonok vállat, majd kiveszem a cigiket a citromból, és a tálcára teszem, utána pedig egy egyszerű mozdulattal belefacsarom a gyümölcsöt a kávéba. - Na lássuk, mit hoztál – veszem számba az egyik cigit. Érdekes a füstszűrőn a citrom leve, de túlélhető. Rágyújtok és mélyet szippantok belőle. Kellemes, markáns íze van a ciginek, főleg így citrommal, de határozottan finom. Kifújom a füstöt és megnézem magamnak. - Megkóstolod? – nyújtom oda neki.

- Én azt gondoltam, meghagyom a szabad döntés jogát neked - vág vissza vigyorogva, aztán elégedett képpel figyeli a munkálkodásomat. - Naná – válaszol, és beleszív a felé nyújtott szálba anélkül, hogy elvenné azt tőlem. Szeretem, mikor így incselkedik. Mielőtt kifújná a füstöt, megnyalja a száját és elmosolyodik. - Hogy ízlik? - kérdezi meg félrefordulva, hogy kieressze a fehér gomolyagot.

- Kellemes – emelem számhoz a kávét most, és belekortyolok. - Mellesleg nem tudtam, hogy értesz az efféle házi kuruzsláshoz – emelem meg a bögrém, jelezve, mire gondolok, mire elröhögi magát.

- Nem értek - vallja be vállat vonva. - Csak valahogy eszembe jutott, hogy anno megjegyeztem neked szóban, vagy csak fejben, azt már nem tudom, hogy olyan vagy, mintha citrommal ízeznéd a kávéd és gondoltam, kipróbálom, milyen képet vágsz hozzá - magyarázza el kuncogva. - Másfelől meg a citromban C-vitamin van, ami meg ártani nem fog, szal ennyi. Miért, ez valami házi praktika? - kérdezi meg a biztonság kedvéért kicsit komolyabban, de hitetlen képpel.

- Elég hangosan vágtad a fejemhez – mosolyodom el most már én is. - Fájdalomcsillapító hatása van – mondom komolyan. - Mellesleg nem rossz, bevállalod? - nyújtom neki oda a bögrét.

- Oké, abban nem voltam biztos - jegyzi meg zavartan nevetgélve, és sandán félrenéz. - Nem is tudtam! - ujjongja, majd a plafon felé emelve tekintetét vigyorog egyet. - Cukor nélkül? - Felőlem pakolhatsz bele cukrot, hiszen hoztál. - Meg akarsz mérgezni? - kérdez vissza nevetve. - Amúgy majd bepróbálom, de minimum három kanál cukor kéne hozzá, mert a kávé keserű, a citrom meg savanyú, én meg töményen egyiket se bírom - magyarázza el nagy komolyan. Micsoda gondok.

- Áh, nem tennék ilyen balgaságot – mondom megint csak elmosolyodva. - Tök unalmas lenne nélküled – teszem hozzá komolyan, újra belekortyolva a kávéba, Deon pedig feltűnően elfordul tőlem, de látom rajta, hogy fülig vörösödött, szó szerint, mert haja alól kilógó füle elárulja őt. Csak halványan elmosolyodom a dolgon. Bolond csibém.

- Deon, nem találkoztál Ryuuval? - kérdezi meg Aki, mire Deon válasz gyanánt csak megrázza a fejét, de még mosolyogni sem mer.

- Belehalsz, ha öt perccel később kötözöl le? - kérdezem komolyságot erőltetve magamra.

- Bele – mondja egyszerűen és feláll. - Mindjárt jövök, előkerítem őt – indul el az ajtó felé, majd kilépve rajta csukja be azt. Visszateszem a bögrét a tálcára. Még van benne a citromos kávéból egy kevés.

- Ha gondolod, most már megkóstolhatod, úgyis hoztál cukrot... - ajánlom fel neki a megmaradt kávét, Deon pedig szór bele egy adaggal, összelötyögteti a keveréket, és megissza. A hátamon is égnek merednek a nem létező szőrszálak. Nem tudom, hogy bírja ezt a sok édeset.

- Ümmm, elég perverz... - jegyzi meg elmosolyodva. Látszik rajta, hogy ízlik neki. - Szabadalmaztatni kéne, ugyanolyan bomba sikere lenne, mint a citromos kólának. Hogy érzed magad? - kérdezi meg.

- Most már jól – válaszolom neki őszintén, és eloltva a cigimet adom neki oda a tálcát. Deon félre rakja azt az éjjeliszekrényre, majd visszaül. Kinyújtom érte kezem, szeretném, ha elfeküdne az ölembe hajtva fejét, ahogy azt tette, mielőtt elment, s mikor megteszi, gyengéden cirógatni kezdem vállát és haját. - Fáradtan kicsit, de jól – teszem még hozzá. Nincs kedvem azzal terhelni, hogy belázasodtam megint, hogy begyulladt a seb és Takashinak megint volt velem dolga. Ha nagyon akar, úgyis rákérdez, miért vagyok törülközőbe csavarva, ha nem, akkor most csak kihasználjuk ezt a pár percet így együtt, mielőtt Akihito visszaér és megint beken azzal a büdös vacakkal. Kellemes lesz, főleg, ha Deon miatta inkább úgy dönt, hogy a szobájában alszik inkább, mintsem mellettem.