361.

Deon

Levetem a ruháimat, egymásra srófolom őket az egyik napozószéken, csak az alsónadrágom hagyom magamon, majd elindulok a medencéhez. Kapocs egy sms érkezéséről tájékoztat apró csilingeléssel, én azonban most nem veszem a fáradtságot, hogy megnézzem, ki az és mit akar. Ha nagyon fontos lett volna, felhív. Bár lehet, hogy Yoru az, de most nem érdekel ő sem. Beugrom a vízbe és úszom pár hosszt. Szükségem van erre, mert megnyugtat. Míg rovom a métereket, teljesen belemerülök az Asamét szidó gondolatokba. Kiakaszt, hogy nem bír ülni a valagán egy-két napot! Majdnem meghalt, még ő is megijedt, de persze képtelen nem úgy tenni, mintha ő lenne a legvadabb vadállat az állatkertben. És ha nem lenne elég, hogy ő egy hülye fasz, még főhet a fejem Lux miatt is. Meglepő módon Asame belement, hogy ha bejelentkezik, a játékszabályok betartása mellett fogadjam, amiről majd feltétlen kell beszélnem Tatsukival, ám mivel a kínai kecske immár teljesen nyíltan felvállalta, hogy a luxusribancának akar, nem vagyok biztos benne, hogy tudom türtőztetni magam a társaságában. Pedig kénytelen leszek, mert a tiszteletlenségemért akár büntetésben részesülhetek, ami viszont egyértelműen a szeretteim békéjét veszélyeztetik. Ilyen hibát nem engedhetek meg magamnak. Valamit ki kell találnom annak érdekében, hogy Lux elhúzzon a picsába.


Fél óra telhet el, mert sajogni kezdenek a vállaim, ezért kimászom a medencéből, megrázom a fejem, majd felkapok egy törölközőt és beletemetem az arcom. Nincs több esélye a vén kecskének, mert különben drágán megfizet azért, hogy beletapos az önbecsülésembe és a büszkeségembe. Jobban jár, ha nem aláz meg újra, mert nem fogja megköszönni, amit tőlem kap. Meg kell vele értetnem, hogy én itt nem kurva vagyok, akinek potyog az ölébe az öröm azért cserébe, hogy jól tolja a seggét a „pártfogója” farkára, aztán közölnöm kell vele, hogy akkor se feküdnék le vele, ha ketten élnénk ezen az egész kibaszott Földön, úgyhogy nyugodtan feladhatja abbéli reménykedését, hogy valaha is megkap engem. Nem fog. Bekaphatja magának.


Újra kirázom a hajamból a vizet, majd magamhoz veszem Kapcsot és megnézem, ki írt nekem. Asame. És amit bevallott ezzel... Ha órákig úsztam volna, akkor sem nyugodtam volna meg annyira, mint emiatt az sms miatt. Egy másik székbe ülök, betakarózom a törölközőmmel, majd fülemre emelem a telefonomat és Kazut hívom.

- Rinyálhatok? – kérdezem meg tőle, mikor felveszi.

- Hallgatlak – mondja hangjából ítélve vigyorogva. Kazu, menj a francba! Én tök nyomorban vagyok, pátyolgatlak, mikor te vagy abban, erre te meg megint vigyorogsz rajtam... Annyira utállak...!

- Ki vagyok akadva – jelentem ki őszintén. – Lux utat talált hozzám, míg anyánál voltam és beszúrt egy velőset a bordáim közé a szavaival, Asame meg belement, hogy szigorú játékszabályok mellett fogadjam, ha bejelentkezik hozzánk. Most vagy nagyon átcseszi a fejem, vagy tényleg büszke rám, amiért kiálltam a vén kecske ellen – magyarázom.

- Nem dicsérne, ha nem gondolná komolyan, ezt az egyet megtanultam mellette. Asaméra sok minden ráhúzható, mint yakuzára, de csak azért, hogy nyaljon valakinek, még akár neked is, nem fog hazudni.

- Mi húzható rá, mint yakuzára? – kérdezem meg kiragadva ezt, hiszen ez jobban érdekel, mint a jelleméről való kiselőadás. Tudom, hogy Asame nem puncsol, még nekem sem és örülök is ennek.

- Kegyetlen, szívtelen, szadista, bunkó, tapló... Soroljam még, vagy elég lesz ennyi most hirtelen? Amúgy Asame, bármennyire is aggatnak rá ilyen jelzőket, sosem volt az a típus, aki benyalja magát bárkinek, hogy neki jobb legyen. Akkor inkább szív, elbukik egy-két üzletet. Nem megvesztegethető... Talán tényleg ő az egyetlen yakuza, akinek a becsületét nem lehet kétségbe vonni, bármit tesz, mindig megtartja azt... Még Nishi sem ilyen, pedig ő sem játszik túl sok tisztességtelen eszközzel - árulja el csendesen. Figyelmesen végighallgatom, nem ragadok le a kezdeti jelzőknél, még a kérdésre sem válaszolok, hiszen a srác anélkül is folytatja szerencsére a szóáradatot, és ugyan nem sok olyan információt kapok, amit ne tudnék, azért az meglep, hogy Nishida a becsület szempontjában elmarad Asame mögött.

- Tehát azt mondod, Asame csak a legvégsőbb esetben nyúlna alvilági eszközökhöz – mondom feltételező módban, mert ezt tudnom kell.

- Talán még akkor sem... de ezt nem tudom megmondani neked. Mióta ismerem, nem tudok róla, hogy ilyenekhez folyamodott volna, bár azt tudom, hogy Akihito révén vannak kapcsolatai az alvilággal is, de ha jól tudom, csak információszerzésre használja őket, és azt is Akin keresztül.

- Meg most már rajtam keresztül mindjárt egy alvilági nagykutyával van összeköttetésben – teszem hozzá csak a teljesség kedvéért. – Felhúztam magam – ismerem be. – Tatsuki tett egy nagyon aljas lépést Lux ellen, de ez majdnem egyáltalán nem zavar, őtőle megszoktam, hogy ha szemből nem biztos a siker, hátulról közelít, de mikor Asame nagyon adta a kemény csávót, próbálta túllicitálni Tatsukit, jobbnak láttam kurvagyorsan lelépni, mert ha rákezdek, nem lesz visszatapsolás. Aztán írt egy sms-t, amivel mindent elsimított bennem. Mi a jó francot kéne nekem ilyenkor csinálnom?! – kérdezem meg kicsit túlhangsúlyozva.

- Deon, csodálkozol? Ágyhoz van kötve, nem tud úgy intézkedni, ahogy megszokta, mert vagy nem hagyjátok, vagy egyszerűen tényleg számít neki, hogy ne hagyd ott a faszba, mert ugrál... Utálja, mikor tehetetlen, ez minden yakuzában benne van, benne meg aztán pláne. – És kioszt. Nem is szólok közbe, hagyom, hogy merő szeretetből lekapjon a tíz körmömről és csak megharagszom magamra, mert még Kazunak is, null infóból tök egyértelmű, hogy Asame szenved a tehetetlenség miatt, míg nekem végig sem futott ez a fejemen. - Ha rám hallgatsz, szépen visszacsattogsz hozzá és megpróbáltok beszélgetni ilyenekről, bármennyire is kínos vagy sem. Asamét kurvára bassza valami, csak amilyen makacs egy marha néha, még magának sem ismeri be... Amúgy jobban van?

- Nem csodálkozom – mondom csendesen. – Ha valaki, akkor én elég jól tudom, milyen szar a tehetetlenség, vagy épp a magatehetetlenség, csak engem azzal kurvára felidegesít, ha megpróbál túltenni egy olyan emberen, aki könyörtelenségben és aljasságban százszor rosszabb nála. Az alvilágiaknak alig maradnak emberi érzéseik, mire elérik a harminc éves kort. Érted ezt, Kazu? Abszolút összemérhetetlen egy alvilági kutya és egy yakuza, és bosszant, hogy nekem asszisztálnom kéne, meg elismerni, hogy Asame aljasabban tud gondolkodni Tatsukinál. Ha képes lenne rá, nem posztolnék mellette – közlöm komolyan. – Tatsukit évek óta ismerem, volt alkalmam betekintést nyerni a mocskos dolgaiba. Nem sokszor, de volt. Akkoriban még nem gondolkodtam azon, hogy vissza kéne fordulni azon az úton, amin mellette elindultam, viszont ha ma lennénk ott, elintézném, hogy ne kelljen célba érnem az oldalán – ismerem be őszintén. – Egyébként nem kérdés, hogy visszamegyek megbeszélni ezt az egészet vele, amúgy is lóg nekem még egy fejmosással, mert eltusoltam Ryuuval összefogva előle, hogy péntek van, hogy semmilyen módot ne találhasson arra, hogy eljusson Naoto temetésére – nyugtatom meg a srácot kimérten. – Belázasodott és a sebe is rohadtul begyulladt, míg távol voltam, és egyre komolyabb ápolóbrigádot kap, mert most már Akihito is mellette van – mesélem el komoran.

- Megértelek és megértem azt is, amit mondasz, de őt is... Nem könnyű a helyzet, ez tény, de abban biztos vagyok, hogy Asaménak bármennyire is fáj, vagy bármennyire is szar ez a helyzet, nem fog olyat tenni, ami tisztességtelen. – Ezt akartam hallani. Én bízom benne, de ahogy könnyedén elém vetette a megrendezett autóbalesetet, a dokumentumok eltüntetését, s azt, hogy mindent el lehet intézni, mintha csak Tatsukit hallottam volna, akiről tudtommal egyetlen értelmes adat sem található meg, mert mindről gondoskodott, hogy megsemmisüljön. - Morog egy kicsit és lenyugszik, ha nem így lenne, nem írt volna neked... Mellesleg - vigyorodik el a hangjából ítélve - szerintem féltékeny Tatsukira... – He?! Ezen lesek egyet. - Nem a dolgai miatt, inkább azért, mert most kicsit több időt voltál Tatsukival, mint vele. Én nem tudom máshogy magyarázni... De lehet, tévedek - teszi hozzá. Passz, ez nekem sosem jutott volna eszembe. - Ha Akihito ápolja, akkor hamar rendbe fog jönni. Aki amúgy sem hisz Takashi vackaiban - kuncogja. - Vannak saját módszerei és állítólag egész hatásosak is, mindenesetre ha ő vette kezelésbe Asamét, akkor már nem lesz gond, hamar rendbe fog jönni.

- Remélem, hogy igazad van Asame gyógyulását illetően – mondom csendesen barátomnak. – Az meg nagyon beütne, ha féltékeny lenne. Szeretném, ha ő is és Tatsuki is higgadtan kezelné ezt a furcsa helyzetet, mert ha ezek elkezdenek morogni a fejem felett egymásra, tényleg világgá megyek. – Kazu ezen jót nevet, pedig én a legcsekélyebb mértékben sem találnám viccesnek a dolgot.

- Na azt meg pláne nem vallaná be, nemhogy másnak, még magának se - nyugtat meg, vagy legalábbis próbál. Egy mosolyt azért sikerül csalni vele az arcomra. - Nem hiszem, hogy egymásnak ugranak.

- Nagyon ajánlom nekik, hogy ne tegyék – sóhajtom őszintén. Úgy rágyújtanék, de nem láttam semerre hamutálat, csak úgy leszórni meg nem akarom a hamut. – Kazu... téged nem zavar az, ahogy élsz? Úgy értem, hogy a tanuláson kívül nincs különösebb dolgod, megkapsz mindent, amire szükséged van, satöbbi – magyarázom ostobán. – Tatsuki sokszor a fejemhez vágta már, hogy túlzott elvárásaim vannak magammal szemben, nem vagyok felnőtt, meg ilyenek, de... érted – zárom ezzel gyorsan le a mondatot, mielőtt nagyon túlmagyaráznám.

- Tatsukinak igaza volt, egyikünk sem felnőtt még, még én sem. – Mi az, hogy még te sem? Ezt nem tudom hova tenni. - Egyelőre az a dolgom, hogy tanuljak, veheted úgy, mint egy egyetemet, bár amikor épp nincs "baszd meg" helyzet, akkor Nishi terepre küld, könyvelést ellenőrizni, elhozni ezt-azt üzletekből, így a munka is megvan... Amit kapunk, azért kapjuk, mert habár többek vagyunk, mint pártfogoltak, akkor is részben azok is vagyunk. Az zavar, hogy nem tettél érte még semmit? - kérdez vissza.

- Nem – válaszolok neki. – Kegyetlen sokat harcoltam Asaméval, szóval úgy érzem, megérdemlem a helyem. Amiket tanít, azok érdekelnek, szóval nem nyűg vagy kényszer tanulni sem, igazából az is olyan, mintha kapnám és nem úgymond kötelesség lenne. Azzal is elvagyok, hogy feldiktálom neki a könyveléshez szükséges dolgokat, bár jobban szeretném érteni, miket mondok, ahogy azzal sincs gondom, hogy dokumentumokért küld Nishidához. Tarts hülyének, de ezek nekem bejönnek. Sőt, igazából megvan bennem a hév, hogy még többet akarok, nagyobb kanállal pakolni magamba ezeket, szóval tök örültem, mikor Akihito bejelentette, hogy folytatni kívánja az okításomat, elképzelhetetlenül várom azt is, hogy Bakari, a Tatsuki által mellém választott testőr kihívjon a terepre, mert az alvilágiaknál kicsit másképp működik az ilyesmi... Apropó, Shinjit választotta mellém Asame – újságolom el büszkén.

- Nofene - mondja őszinte meglepettséggel. - Nem Naoto helyére szánták? Na nem mintha bánnám, jófej srác - kuncogja. - Egyébként én is szeretem a várost járni Nishinek a papírjaiért, addig is vezethetek, meg kicsit szórakozok a kaszinóban - suttogja az utolsó mondatot csak úgy mellékesen. - A könyveléssel annyi a gondom még mindig, hogy nem szeretem a matekot, de egyszer a fejembe verik valahogy.

- De, oda szánták, csak Asame másképp döntött, mert így van lehetőségünk összeszokni Shinjivel és lehet belőle olyan szintű segítség a számomra, mint az ő számára Ryuuichi – magyarázom el Kazunak. – Ajj, ne húzzál! – szólok aztán rá – Se vezetés, se kaszinó... olyan elmaradottnak érzem magam – vallom be most már játékosan incselkedve. – Amúgy... nem ezek miatt mondtam... - ismerem be végül halkan, elkomorodva. – Lux burkoltan rám sütötte, hogy azért fekszem le Asaméval, hogy így háláljam meg neki azokat a dolgokat, amiket kapok – árulom el igazán nyomorultul érezve magam. Sírni már nem fogok emiatt és dühöngeni sem, legalábbis addig nem, amíg újra nem kerülök szembe ezzel a váddal, noha ezért még Lux keservesen nyögni fogja a kölcsön-visszafizetésemet. Mert én senkinek sem maradok adósa. Nem is vele fogom elkezdeni, csak még nem tudom, hol kell belerúgnom, hogy az ugyanúgy fájjon neki, mint a mai nekem.

- Végülis ha azt nézem, igaza van Asaménak – mondja szerintem elmosolyodva. Ez vitathatatlan, ezért sem volt ellenvetésem. Meg... belegondolva Shinjivel lehet, hogy nagyon jól jártam. Nem csak jófej, de ki lehet vele jönni és egész jól veszi a szeszélyeimet. Eddig legalábbis ezt mondhatom el róla. - Bezzeg az én testőreim... hagyjuk inkább - vigyorodik el az utolsó két szót megformálva, ahogy én hallom. - Tizenhét vagy, két hete vagy Asaméval... három – javítja ki magát. Én nem figyeltem az időt, de komolyan. Tök mindegy, milyen nap van, mennyi telt el azóta, hogy találkoztunk, mert tök olyan, mintha mindigis együtt lettünk volna és ez az idők végezetéig így maradna. - Nem vagy elmaradva, ha valaki el van, az én vagyok - mondja őszintén, mire elmosolyodom. - Most kaptál egy lehetőséget, még ha akaratodon és akaratukon kívül is. – WTF?! Kazu elég furákat beszél. Lehet, hogy nagyobbat kapott a fejére, mint amiről tud az orvosa? - Néha vágyom ilyenre én is. Nem arra, hogy Nishi megsérüljön, arra sosem, de arra igen, hogy kicsit ennél nagyobb dolgokat is véghez vihessek - mondja komolyan, majd hallgat kicsit a döbbenettől. - Remélem, elküldted melegebb éghajlatra rózsaszín macskákat hajkurászni...! - háborodik fel.

- Nem - mondom komoran. – Annyira keményen betalált ezzel nálam, hogy levegőt venni se nagyon bírtam, nemhogy megszólalni – ismerem be szégyenkezve. – Baromira kiakadtam, ami azt illeti, Tatsuki és Shinji pakolt be a kocsiba is, mert majdnem beállt nálam a se kép, se hang állapota. Ráadásul nem elég, hogy Lux beletalált a közepébe, még csak azt sem tudom, Shinji mennyire beszéli az angolt, vagyishogy mennyit értett meg abból, amit Lux mondott.

- De ha egyszer hazugság az egész... Nem hiszem, hogy ezt bárki is így gondolná, az a fasz meg mondja csak a magáét, pont azt akarja elérni, hogy minél szarabbul érezd magad... Sejtem, hogy nem lehetett könnyű - mondja csendesen. Hát nem az. - Shinji pedig a testőröd, beszélj vele, kérdezz rá – tanácsolja, nekem meg már a gondolattól görcsbe áll a gyomrom. - Nem tudom, de nem hiszem, hogy aggódnod kéne Shin miatt...

- Tök mindegy, Kazu, hogy mások mit gondolnak, mert azt valahol pont leszarom. Oké, számít néhány ember őszinte véleménye, de az más... - magyarázkodom ügyetlenül. – Nem is tudom, hogyan definiáljam, ez mekkora otrombaság volt az én szememben... nem csak az, hogy ilyesmire utalt nekem Lux, hanem hogy ezt egyáltalán elővette, mint témát. Úgy képzeld el, hogy ha egy harmadik ember megjelent a társaságunkban, elhúztam a csíkot Asame közeléből – kezdek bele és érzem, hogy most nagyon frankón tartok egy öt perces monológot erről. Remélem, azért közben Kazu nem unja el az életét. - Egyszerűen a szikráját sem akartam, hogy lássa valaki annak, ami köztünk van. Az első kivétel Ryuuichi volt, mondván, bizalmas testőr, satöbbi. Nem volt könnyű elfogadni, hogy ott van, de ez megkerülhetetlen volt, mert ő ápolta Asamét. A második Naoto, akivel szemben dacoltam és nem voltam hajlandó megfutamodni, mikor megjelent, de nem állt szándékomban lóbálni az orra előtt neki sem, hogy mi a pálya. Főleg annak fényében nem, hogy ugye rájöttünk, hogy a véreb szerelmes a gazdájába. Sok mindent el lehet mondani rólam, de hogy kinyíratnám magam, azt nem. Aztán Akihitonak is pont a legjobbkor kellett magához térnie, amiért rohadt hülyén éreztem magam, de beletörődtem, hogy előtte sem csinál Asame titkot a kapcsolatunkból. Oké-oké... de basszus, én mindenkit zokszó nélkül elküldenék a francba, hogy ne legyen ott! Nem azért, mert ki akarom magamnak sajátítani Asamét, hanem csak azért, hogy ne legyenek ott, ne lássák! Én ettől tök kivagyok - ismerem be. – Hiába legjobb barát, hiába bizalmas testőr, hiába hűséges kutya, nem, nem, nem és nem! Nem műsorszám, ami köztünk van! Akkor most vedd ehhez hozzá, hogy Lux két másik ember füle hallatára beközöl egy olyat, hogy ha lecserélném Asamét őrá, akkor nem kéne azon aggódnom, hányan kuncognak rajtam a hátam mögött, mert szexszel hálálom meg a jóságát. Én nem szoktam anyázni, mert a felmenőjét senkinek se szidom, de Luxnak a jó édes anyját, azt! – dühöngök csendesen, mert nem akarom, hogy a terem visszhangot verjen.

- Deon, én megértelek, azt is, hogy dühös vagy. El nem tudom neked mondani, mennyire szar volt, mikor Nishida testőre ránk nyitott. Napokig paranoiás voltam attól, hogy mindenki ezen pusmog a házban, holott kurvára nem érdekelt senkit. – Jopparé... Ezen azért el kell mosolyodnom egy kicsit, mert nem tudom megállni, és nagyon remélem, hogy én ebből kimaradok, mert nálam a paranoidság nem napokban mérhető lenne, hanem legalább hetekben. - Te tudod a legjobban, hogy Nishivel mi sem verjük nagydobra a köztünk lévő viszonyt és igen, ha valaki ugyanezt bejátszaná velem, ugyanígy reagálnék rá, mint te. – Azért az megnyugtató, hogy nem csak én feküdtem ki a dolog miatt, hanem Kazu is kiterülne tőle. - A köztünk lévő kapcsolat tabu, nem tartozik senkire, ezt én is így gondolom... - Tart egy kis szünetet, de várom, hogy folytassa, mert érzem, hogy fogja, ott lóg a levegőben. - Mázlista vagy, hogy olyan emberek vesznek körül, mint ők - utal csendesen Ryuura és talán Akihitora. Hallatszik a hangján, hogy valamit még mondana, de vagy nem meri megtenni, vagy nem tudja, hogyan kezdjen bele. Türelmesen várok, nem akarom noszogatni, különben is, ha nem akar, nem beszél róla, ha meg igen, tudja, hogy meghallgatom. - Az eset után... - kezd bele végül - Akkor fogadtam meg, hogy senkinek nem engedem, hogy csak egy fikarcnyit is belelásson az egészbe... Az egyik testőr kikezdett velem... - mondja csendesen, nekem meg kikerekednek a szemeim és grimaszolok egyet. Kazu szinte csak suttog, amiből egyértelmű, hogy Nishida nem tud a dologról. Még jó, hogy nem, szerintem péppé zúzatná azt a testőrt.

- Baszki – nyögöm. – Már leállt, vagy még aktuális? – kérdezem meg halkan.

- Le - feleli. - Pár nappal később Nishi legjobb vérebe rajtakapta, amint megint megpróbált a közelembe kerülni... vagyis felkent a falra, ezért eltávolította őt a testőrségből - mondja csendesen.

- Durva. – Nem igazán tudok értelmesebbet hozzászólni. Engem ilyen veszély nem hiszem, hogy fenyegetne, de ha mégis, nekem nem lesz szükségem senkire ahhoz, hogy móresre tanítsam azt, aki így tesz velem. Naotot is szerettem volna megrugdosni, csak vele egy kicsit speciálisabb volt a dolog. Kazu tipikus uke, én viszont nem vagyok az. Asaméval szemben is érvényesítem bizonyos szinten az akaratomat, és amikor bele kéne bújnom az igazi uke szerepbe, kegyetlenül rosszul érzem magam. – Kaz, szerinted beszélnem kéne Asaméval arról, amivel betalált nálam Lux? – kérdezem meg végül. – Tekintve, hogy bármilyen keményen is harcoltam ellene, mégis áru lettem, noha nem Asame adott el, hanem a saját apám, ami azért lényeges különbség, mégis... kurvára nyomaszt...

- Szerintem igen... - mondja csendesen. - Nem tudom... - Annyira nem határozott, amin mosolyognom kell. - Én biztos elmondanám Nishinek, ha másért nem, csak azért, hogy meghallgasson valaki, akiben bízom és akit szeretek. - Hallani a hangján, hogy elmosolyodik kicsit és én is így teszek. - Nekem könnyebb lenne, még ha nem is mond rá semmit, csak meghallgat, de ez én vagyok - teszi hozzá.

- Ezen én már túlvagyok – jelentem be elvigyorodva. – Még nem tudom, képes vagyok-e erről beszélni Asaméval, mert ővele egy kicsit más perspektívába kerül ez a dolog, de lényegesebben jobban vagyok, mint mikor felhívtalak, pedig előtte úsztam vagy fél órát. Mostanra meg ráfagytam a székre, úgyhogy ha nem gond, leteszlek, bocsánatot kérek attól a fasztól, aztán megfürdök – mondom újabb vigyor kíséretében.

- Persze, menj csak, olvaszd fel magad - kuncogja. Öööö... jó.


Bazmeg, Kazu…! A kuncogás elég sejtelmesre sikerült, ami azt idézi, hogy amit tanácsolt, rohadtul nem úgy képzeli el, mint én. Annyira hülye vagy... Én nem vagyok az ágyban békülős típus! Úúúúú...! Ezért megnyuvasztalak! Fú de utállak!

- Hülye farok. – És kinyomom a telefont, majd az övtáskámba teszem, behúzom reszkető kézzel a cipzárt, aztán a vállamra kapom, törölközőt terítek a hátamra és meglehetősen sietős léptekkel veszem az irányt Asame szobája felé. Most nem tökölök a ruháimmal, majd összeszedi valaki, ha meg nem, ha már túlvagyok a forrófürdőn, lekószálok érte, vagy valami. Mielőtt elérnék a célomhoz, Kapocs újabb sms jöttét jelzi. Megállok, előveszem és megnézem, kinek hiányzom vagy hiányoztam. Kazu írt: „Én is téged. :)”. Vigyorgom egyet, elképzelem a srácot is fülig érő szájjal, aztán visszasüllyesztem a mobilt az övtáskámba és belépek az oroszlán barlangjába.


Asame egyedül van, ölében könyv nyugszik, szemei csukva, én meg remegve-vacogva lépdelek az ágyához. Alszik? Mert nem akarom felébreszteni akkor, annyira azért nem fontos a mondanivalóm, hogy megzavarjam a pihenésben. Összeszorítom a fogaimat, hogy ne csattogjanak össze, s közel érve hozzá úgy ítélem, hogy elaludt. Oké, akkor hátra arc.

- Meg fogsz fázni – szólal meg, mire azonnal visszafordulok felé. Jól rászedett... De nem haragszom rá, noha remélem, nem én keltettem fel, hanem csak pihentette a szemeit, vagy befelé nézett.

- Nem szeretnék – mondom őszintén, s most már lepakolom az övtáskám.

- Mirelit csibe leszel, ha ott ácsorogsz így. – Ez jó, ez tetszik. Találó, be kell vallanom. Asame arrébb csúszik az ágyon, így invitálva engem.

- Nem hiszem, hogy felemelő lenne egy klórszagú, vizes, kockára fagyott sráccal egy ágyban feküdni – jegyzem meg neki mosolyogva.

- Felemelőbb, mint végignézni, hogy megfagysz. Mellesleg már így is vizes minden. – Ollé. Frankó lesz így aludni mellette... De rendben, meggyőzött. Ledobom a törölközőt a földre, majd lassan bemászom mellé. Igyekszem nem hozzáérni a bőréhez, mert ha felsikkant a cirka húsz fokos hőmérsékletkülönbség miatt, én hugyozom össze magam a röhögéstől. Csúnya műsor lenne, asszem. Asame azonban valszeg nem gondol arra, amire én, mert átölel és betakar. A bőre most sokkal forróbbnak tűnik nekem, mint valaha, valósággal éget, mar, az önzetlensége azonban mosolyt csal az arcomra. Kellemes-kellemetlen most így összeérni, mégis közelebb csúszok hozzá és óvatosan átölelem. Szerencsére a sebét időközben bekötözték, noha megint azzal a rossz szagú gyógyszerrel kezelték. Mindegy, nem számít. Inkább ezek, mint a lázálomtól hánykódó Asame.

- Ne haragudj – kérem tőle. – Felbosszantott, hogy úgy éreztem, egy olyan embert akarsz lepipálni, akinek alig maradtak emberi érzései, tehát könyörtelenségben és aljasságban messze túlszárnyalja az embertelen jelzőt – vallom be csendesen.

- Nem haragszom - mondja csendesen. - Nem haragudtam, csak egyszerűen... tehetetlennek éreztem magam – teszi hozzá őszintén.

- Neked most azt kell tenned, amitől felgyógyulsz. Azért ugrálunk olyan szorgalmasan, hogy minél előbb visszafoglalhasd a helyed.

- Tudom - jelenti ki halkan, ellenkezés és minden egyéb nélkül, beletörődően. Vigaszdíj gyanánt puszit nyomok a nyakára. A reszketésem kezd lecsillapodni, már a fogaim sem kocognak össze, aminek örülök. Valószínűleg a „Meg fogsz fázni.” kicsit több tartalommal bírt Asame részéről, mint amennyit egyébként jelent. Megrótt szelíden, amiért megfeledkeztem az időről és nem figyeltem arra, hogy totál kihűlök. Most, forró ölelésében érzem csak, hogy csontig fagytam. Ez elég ciki...


Jelenleg nincs ingerem rá, hogy elmondjam neki a Luxszal kapcsolatos szívfájdalmam, ahogy arról sincs kedvem beszélni, hogy részemről nincsen egészen rendben, hogy mindenki előtt szabad a csók, meg ilyenek. Jó így, csendben, egymást hűtve-fűtve, kinek mi kell most.