364.

Deon

Elég mókás trió vagyunk innen nézve is Asaméval és Tatsukival. Egy yakuza és egy alvilági, meg egy kölyök. De ha azt mondom, egy tetoválásellenes tetovált, egy tetoválómester és egy tetoválásmentes, végképp kitör a röhögés. Jó, azért már rég nem ennyire vicces számomra ez, csak a poén kedvéért említettem meg magamban. Egy mosollyal válaszolok, s inkább tömöm a fejem, mert amúgy sincs mit mondanom arra, amit Asame közölt velem. Annak viszont hihetetlenül örülök, hogy az általam hozott cigiből gyújt rá. Ezek szerint nem csak mondta, hogy ízlik neki, hanem tényleg jónak találja. Tök jó! Most nagyon büszke vagyok magamra, amiért sikerült eltalálnom az ízlését. És arra is jól reagál, hogy újabb lyukat készülök üttetni a bőrömre, hogy újabb fém díszítse a testem. Remek. Ezek szerint a kezdeti idegenkedése teljes mértékben feloldódott. Elvigyorodom.

- A jobb fülembe egy karikát – válaszolok neki, míg mocorog, s kíváncsian fürkészem. A kajával beteltem, ezért megtörlöm a kezeimet, majd mikor elém lógatja a láncot, mögé nyúlok és elolvasom a medálba gravírozott szöveget. Szép. És igaz. Tetszik. Az már valahogy ijeszt, hogy Asame az édesanyjától kapta, hiszen valahogy úgy érzem ettől, hogy hiba volt hozzáérni, mert ez ereklye, ami érinthetetlen, ám a döbbenet akkor ül ki az arcomra, mikor azt mondja, azt szeretné, ha az enyém lenne. Kerek szemekkel nézek rá. – Miért adsz nekem ilyen holmit? – kérdezem meg tőle nagyon halkan. Hiszen a lánc egy emlék az anyukájáról... Közben sms érkezik Kapocsra, de rezzenéstelen maradok. Most minden ráér, másodlagos, lényegtelen.

- Mert – Elhúzza tenyeremről a láncot és a nyakamba akasztja válaszolás közben. -, eszerint éltem mindigis, és mert fontos a számomra, ahogy te is, csibe - válaszolja elmosolyodva és összeborzolja a hajam. Moccanni sem tudok, olyan érzelmi forgószél söpör rajtam végig, mint amilyeneket korábban éreztem és könnybe lábad a szemem. Tudom, hogy fontos vagyok Asaménak, hogy nagyon szeret, de egy ilyen ajándékot nekem adni... Valahol teljesen olyan ez, mint mikor egy kiscsajt a nagy szerelme megkéri, hogy legyen a felesége, egy életen át maradjanak együtt. Annyira boldog vagyok... annyira örülök... annyira jólesik... annyira erős minden érzés bennem, hogy fáj, mégis jó. - Karikát? - kérdez vissza. Le vagyok még foglalva teljesen azzal, hogy nekem adta az édesanyjától kapott láncát, úgyhogy egy pillanatra nem is tudom, miről beszél. Aztán rájövök és kedvem lenne röhögni rajta, hogy Asame milyen egyszerűen lendül túl a csöpögős részeken anélkül, hogy elrontaná vele a pillanatot. Csak most nem tudok nevetni, mert a mérhetetlen boldogság fájdalma tartja fogságban az arcizmaimat. - Jobban mutatna egy kereszt – mondja az állam alá nyúlva és úgy fordítja maga felé az arcomat, hogy a fülembe tudja képzelni az ékszert, majd megcsókol. Ahogy lehunyom a szemeim, kövér könnyek potyognak ki belőlük. Átölelem Asamét és próbálom belesűríteni minden érzésemet a csókomba. A hálát, a szerelmet, az örömöt, a meghatottságot, ... mindent.


Nem igazán sikerül napirendre térni azonnal, ezért szipogva hozzábújok. Arcomat a nyakához simítom, testét továbbra is ölelem és bőrére egy szívet rajzolok, megint egy vonallal. Kell még pár perc, hogy meg bírjak szólalni, mert az most lehetetlenség lenne.

- Én is - suttogja fülembe csendesen, valószínűleg elmosolyodva. Elvörösödöm, aztán elhúzódom tőle, a tálcát az éjjeliszekrényre rakom és papírzsebkendőt keresek az övtáskámban, hogy kifújjam az orrom és megtöröljem a szemeit. Elszöszölök a művelettel, majd zavart mosoly keretében visszacsúszok Asame mellé, s finoman hozzásimulok.

- A kereszt... - kezdem kicsit elváltozott hangon, ezért megköszörülöm a torkom. Egy pillantást vetek a láncra, ami a nyakamban lóg, de szerintem nem kell róla tovább beszélnünk. – Szimbólum és én nem szeretnék olyasmit a testemre – mondom meg őszintén.

- Viszont a karika túl snassz hozzád, szerintem - mondja komolyan, mire elnevetem magam. - De a lényeg, hogy neked is tetsszen – teszi hozzá elmosolyodva.

- Nem mondtam, hogy snassz karikát szeretnék – árulom el vigyorogva. – Valami véseteset gondoltam, de helyben szokott eldőlni a kérdés véglegesen.

- Jól van, csibe – egyezik bele végül. Kuncogva magamhoz veszem a telefonomat, hogy megnézzem, milyen üzenet érkezett rá. Shinji kekeckedik. Hát jó… „Drága Shinji… A kérdésem nem a képességeid megkérdőjelezésére vonatkozott, hanem arra, hogy megzavarlak-e bármiben vele. De úgy látom, nem, ezért megkérlek, hogy hozd be nekem Asame szobájába a gépemet a töltőjével együtt. :D” – írom meg kacarászva. Muszáj pontosan fogalmaznom, hogy ne találhasson rajta fogást, mert még ma szeretnék lefeküdni aludni is, pedig még szeretném megmutatni azokat a képeket, amikről beszéltem.

- Shinjivel szét fogjuk szekálni egymást – jelentem be Asaménak.

- Legalább nem unod magad halálra mellette - mondja nagy komolyan.

- Ööö, ja, ez is egy megvilágítás – ismerem el vigyorogva. – De lehet, hogy nem ússza meg mindig könnyen és egyszer megverem – teszem hozzá. Közben befut a válasz, s azt megnézve éktelen röhögésbe kezdek, mert megírja, hogy „Ha eljutok odáig a nagy sms-parti közepette, hogy felöltözzek, átviszem.”, és gyorsan választ adok neki: „Felőlem jöhetsz meztelenül is.”

- Nem féltem, talán meg tudja védeni magát azért.

- Talán – ejtem ki a szót sejtelmesen, s közben eszembe jut az a szép rúgás, amivel Tatsukit is a tereptaposójának küldtem. Azért tudok veszélyes lenni, ha akarok. Ha felhúznak vagy meg kell tudnom magam védeni. És Shinji is élvezheti az sms-partit, mert visszaír és én megint csak röhögök rajta. „Veszélyességi pótlékot nem fizetnek ezért a mutatványért.” „Nem kapsz veszélyességi pótlékot?! Ez durva… Pedig már csak azért a tényért járna, hogy mellém kerültél. De mindegy. Ahelyett, hogy pötyögsz, gyere és játsszuk le szóban. Kicsit gyorsabb.” – írom meg neki a választ vigyorogva.

- Kezdem sajnálni kicsit – jegyzi meg Asame ravasz mosollyal.

- Szerintem mazochista, mert bírja.

- Meglehet, ezekre nem tér ki a megfigyelés velük kapcsolatban. – Hát ez kész... Újra elnevetem magam.