367.

Asame

Miután visszatérek a mosdóból, hogy ruhát kerítsek magamnak és elmehessek megmosakodni, megborotválkozni, Deon a takaró alá bújva... röhög. Minden bizonnyal rajtam, szinte az egész ágy remeg a nevetésétől. Szóval ilyen vicces, hogy az ember odafigyel rád és nem akar felkelteni, ezért inkább tartogatja. Na várj csak, csibém, lesz még böjtje...! Odalépek az ágyhoz és lefejtve róla a takarót fülébe suttogok, majd egyszerűen visszamegyek a fürdőre és most magamra zárom az ajtót. A kötést nem oldom le, azt majd Akihito lerendezi, így elvéve a szivacsot egyszerűen megmosdok a csapnál. A semminél, meg annál, ahogy Aki megmosdatott tegnap, mégiscsak több, persze hálás vagyok a gondoskodásáért, csak jobb’ szeretek egyedül tisztálkodni. Amint megvagyok ezzel, áttörlöm magam és belebújok a bokszerembe meg a melegítőnadrágba, s újra visszalépve a tükörhöz nekiállok megborotválkozni. Közben elgondolkodom azon, amit Deon mondott. Minden álomnak van valami értelme, csak sosem tudjuk, mi az, amíg oda nem kerülünk. Ha a macska, akit mondott, Kazuki volt és őt támadta a kutya, lehet, legközelebb vagy még most Kazuki lesz a célpont, hogy rajta keresztül megfogják Deont, Nishidát vagy engem, vagy akár mindhármunkat egyszerre. Nagyon remélem, hogy ez kivételesen nem több, mint egy álom, mindenesetre értesíteni fogom Nishit, hogy tartsa szemmel a kölyköt és ne engedje sehova egyedül. Ha más is tudja esetleg, hogy Deon és Kazuki jóban vannak, akkor megzsarolhatják vele Deont, azt pedig nem hagyhatjuk, nem engedhetünk meg egy ilyen hibát, hogy bekövetkezzen.


Miután végzek mindennel, visszamegyek a szobába. Deon lehunyt szemmel fekszik az ágyon, tehát a gyógyszerét bevette, így nem is nézem őt, inkább rágyújtok, majd elveszem a telefont, s hátat fordítva a kölyöknek kaját rendelek magunknak. Pirítóst, sajtot meg valami felvágottat, valamint kávét és gyümölcslevet. Ahogy végzek ezzel is, elindulok a könyvespolchoz. Rohadtul unom már, hogy hurcibálnom kell magammal az infúziós állványt, ezért egy egyszerű mozdulattal kihúzom karomból a tűt, s egy gézlapot elvéve az asztalról rászorítom a tű helyére. A könyvespolc előtt megállva végül keresni kezdem a nekem kellő könyvet, s amint megvan, leülök a fotelba és olvasni kezdem. Deon majd szól, ha már végzett a reggeli rutinnal. Megígértem neki, hogy nem nézem, nem zavarom meg benne, ez rá tartozik, és ezt be is tartom.


A könyv kicsit vontatottan kezdődik, de nem először olvasom ahhoz, hogy tudjam, bele fog lendülni, így nem aggódom egy percig sem, ám valahol a tizedik oldalnál megint elkalandoznak a gondolataim, s már csak azt látom, hogy Deon kibújik a takaró alól kócosan. Nem bírom ki, hogy ne nevessek fel, félrerakom a könyvet és odasétálva hozzá leülök az ágy szélére és állát megfogva csókolom meg, mielőtt bármit is mondhatna.

- Akkor most már végképp jó reggelt – mosolygok rá és csak azért is még jobban összeborzolom a haját. - Mindjárt hozzák a reggelit és a kávét is – árulom el neki, majd elgondolkodva mérek végig rajta. - Ha szőke lenne a hajad, tényleg úgy néznél ki most, mint egy kiscsibe...

- Oké - mondja a reggeli és kávé érkezésére és csak azért is nekiáll rendbe rakni a haját. - Voltam szőke is - jegyzi meg vigyorogva. Nem telik bele pár perc, kopognak az ajtón, így felállva a kölyök mellől megyek ajtót nyitni, majd elvéve a reggelinket visszacsukom azt, Deonhoz sétálva rakom ölébe a tálcát, s elfoglalom mellette a helyemet az ágy szélén ülve. Nem eszek most sem sokat, egy pirítóst meg egy kevéske sajtot, felvágottat, s mikor befejezem, nyúlok egyből kávémért és a cigiért is.

- Mi a terved mára? - kérdezem meg tőle kifújva a füstöt.