- Holnap – bólintok, s mielőtt elhagynám a dojot, meghajolok a szelleme előtt, aztán fél lábam már odakint, mikor visszafordulok még egyetlen szó erejéig. – Várom – vallom be izgatott kis vigyorral, azzal rohanvást tűnök el. Azonnal a konyhába megyek, de meglepetésemben köpni-nyelni nem tudok, mert a házinéni kirak azt hajtogatva, hogy mától nem ehetek úgy, mint a disznó, előbb menjek el fürdeni. Hogy mivan?! Pislogva bámulok az engem kísérő fickóra, Naotora; kivételesen nem Ryuuichi varrja magát a nyakamba, ami azt jelenti, hogy vagy dolga van Asaméval, vagy pedig megorrolt rám és most jobb, ha nincs a közelemben. Azt sem értem, egy házban minek kíséret, de nincs kedvem ezzel tökölni, vár a fürdő, aztán végre a kajaaa.
Elnyújtom egy kicsit a zuhanyzást, mert imádom, mikor víz ér a bőrömhöz. Sőt, futó gondolat erejéig eljátszom azzal a gondolattal, hogy esetleg kicsit könnyítek magamon, ám nem tudom, a fürdő mekkora visszhangot verne, eljutnának-e Naotohoz a sóhajaim, úgyhogy inkább kihagyom a dolgot. Azért vannak határok, amiket nem lép meg az ember, hogy tudja, amit kitalált, abból szarul jön-e ki. A fickó amúgy sem lopta be magát a szívembe, noha már nem látszik a pofon nyoma, amit tőle kaptam. Egyelőre nincs miért kedvelnem, amikor törölközővel a csípőmön visszatérek a szobába, akkor is csupán hanyagul a falnak dőlve bámul rám. De valami kegyetlen átható pillantással, mintha egyenesen a fejemből akarná kiolvasni, mire készülök. Felöltözöm, oké? Nem ért a szúrós pillantásból, nem érzi meg, hogy zavaró a jelenléte, úgyhogy inkább felnyalábolom mindazt, amit magamra kívánok húzni, aztán visszamenekülök a fürdőbe. Feszülős farmer és póló, erre esett a választásom, meg persze a kedvenc övemre. Kellenének kiegészítők is, például láncok, karkötők, esetleg alkalmi nyaklánc. De bazz, még a kurva fésűket se kaptam meg! Úgy néz ki a fejem, mint egy szénaboglya, amire rálocsoltak egy vödör vizet! Asame, ezért hidd el, hogy bosszút állok! Hogy lehet így élni?! Még tíz perc eszeveszett munka után az ujjaimmal sem érem el azt a hatást, hogy legalább normálisan nézzek ki, úgyhogy dühömben összekócolom az egész fejem, aztán meg kezdem elölről kínlódva a boronálást. A háttérből hallom, hogy Naoto megint kuncog rajtam, mint a konyhából való kidobásom és a fürdőbe való visszamenekülésem alkalmával is. Na várj csak…! Szerintem egyáltalán nem vicces a helyzet. Inkább katasztrofális.
Fel kell adnom. Az ujjaimmal nem tudom úgy rendbe hozni a frizurám, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki benéz. A frufrum legalább meg tudtam igazítani, viszont az egész hajzatom úgy lóg, mintha nemrég megtéptek volna. Királyi pompa… Wáh, megyek enni inkább! Legalább a gyomrom nem lukad ki, ha már hülyén kell kinéznem.
Az étkezőben hamarosan Asame jelenik meg és csatlakozik hozzám. Ugyan hozzászoktam, hogy mindig egyedül eszem, leginkább az ágyam közepén a laptopomon pötyögve, a társasága azonban jobb kedvre derít. Egészen addig, míg eszembe jut, hogy bénán festek.
- Azt mondtad, fésűket és szemceruzát kaphatok. Meggondoltad magad, vagy még nem volt ideje senkinek elugrani a boltba? – kérdezem tőle. – Lenne még pár ilyen egészen apró dolog, amitől jól érezném magam. Láncok, karkötők, ilyesmi. Kiegészítők – teszem hozzá, nehogy beinduljon a nemlétező perverz fantáziája. - Új tornacipő, méghozzá kettő, hogy legyen váltás. Színes, mintás, egy szokványos talpú és egy abból a vékonyítottnak tűnőből. Sajnos képekkel laptop és net hiányában nem tudok szolgálni, hogy szeretnék felöltözni, úgyhogy vagy kapok kimenőt vásárolni, persze szigorúan csak felügyelet mellett – nem bírom ki vigyor nélkül, a flegmaságból átmegy az egész heccelésbe, de azért éreztetem Asaméval, hogy ezeket komolyan gondolom, tényleg akarom, nem csak a heppem, hogy idegesítsem vele, nem, az utóbbi csak a bónusz -, vagy megpróbálom jelbeszéddel, rajzolva, mutogatva és alaposan körülírva elmagyarázni valakinek, hogy milyen stílust követek.
Elnyújtom egy kicsit a zuhanyzást, mert imádom, mikor víz ér a bőrömhöz. Sőt, futó gondolat erejéig eljátszom azzal a gondolattal, hogy esetleg kicsit könnyítek magamon, ám nem tudom, a fürdő mekkora visszhangot verne, eljutnának-e Naotohoz a sóhajaim, úgyhogy inkább kihagyom a dolgot. Azért vannak határok, amiket nem lép meg az ember, hogy tudja, amit kitalált, abból szarul jön-e ki. A fickó amúgy sem lopta be magát a szívembe, noha már nem látszik a pofon nyoma, amit tőle kaptam. Egyelőre nincs miért kedvelnem, amikor törölközővel a csípőmön visszatérek a szobába, akkor is csupán hanyagul a falnak dőlve bámul rám. De valami kegyetlen átható pillantással, mintha egyenesen a fejemből akarná kiolvasni, mire készülök. Felöltözöm, oké? Nem ért a szúrós pillantásból, nem érzi meg, hogy zavaró a jelenléte, úgyhogy inkább felnyalábolom mindazt, amit magamra kívánok húzni, aztán visszamenekülök a fürdőbe. Feszülős farmer és póló, erre esett a választásom, meg persze a kedvenc övemre. Kellenének kiegészítők is, például láncok, karkötők, esetleg alkalmi nyaklánc. De bazz, még a kurva fésűket se kaptam meg! Úgy néz ki a fejem, mint egy szénaboglya, amire rálocsoltak egy vödör vizet! Asame, ezért hidd el, hogy bosszút állok! Hogy lehet így élni?! Még tíz perc eszeveszett munka után az ujjaimmal sem érem el azt a hatást, hogy legalább normálisan nézzek ki, úgyhogy dühömben összekócolom az egész fejem, aztán meg kezdem elölről kínlódva a boronálást. A háttérből hallom, hogy Naoto megint kuncog rajtam, mint a konyhából való kidobásom és a fürdőbe való visszamenekülésem alkalmával is. Na várj csak…! Szerintem egyáltalán nem vicces a helyzet. Inkább katasztrofális.
Fel kell adnom. Az ujjaimmal nem tudom úgy rendbe hozni a frizurám, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki benéz. A frufrum legalább meg tudtam igazítani, viszont az egész hajzatom úgy lóg, mintha nemrég megtéptek volna. Királyi pompa… Wáh, megyek enni inkább! Legalább a gyomrom nem lukad ki, ha már hülyén kell kinéznem.
Az étkezőben hamarosan Asame jelenik meg és csatlakozik hozzám. Ugyan hozzászoktam, hogy mindig egyedül eszem, leginkább az ágyam közepén a laptopomon pötyögve, a társasága azonban jobb kedvre derít. Egészen addig, míg eszembe jut, hogy bénán festek.
- Azt mondtad, fésűket és szemceruzát kaphatok. Meggondoltad magad, vagy még nem volt ideje senkinek elugrani a boltba? – kérdezem tőle. – Lenne még pár ilyen egészen apró dolog, amitől jól érezném magam. Láncok, karkötők, ilyesmi. Kiegészítők – teszem hozzá, nehogy beinduljon a nemlétező perverz fantáziája. - Új tornacipő, méghozzá kettő, hogy legyen váltás. Színes, mintás, egy szokványos talpú és egy abból a vékonyítottnak tűnőből. Sajnos képekkel laptop és net hiányában nem tudok szolgálni, hogy szeretnék felöltözni, úgyhogy vagy kapok kimenőt vásárolni, persze szigorúan csak felügyelet mellett – nem bírom ki vigyor nélkül, a flegmaságból átmegy az egész heccelésbe, de azért éreztetem Asaméval, hogy ezeket komolyan gondolom, tényleg akarom, nem csak a heppem, hogy idegesítsem vele, nem, az utóbbi csak a bónusz -, vagy megpróbálom jelbeszéddel, rajzolva, mutogatva és alaposan körülírva elmagyarázni valakinek, hogy milyen stílust követek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése