370.

Akihito

Elmosolyodom. Értelek én, Deon, hogy a fenébe ne értenélek. Apró meghajlással jelzem, hogy részemről a téma ezzel le van zárva. Eddig sem szóltam bele Asame dolgaiba, ezután sem fogok és ez mindenre vonatkozik. Ettől függetlenül fontos nekem. Ezt lehet szeretni, nem szeretni, elfogadni, de ez sosem fog változni. Lassan mutatom először Deonnak a mozdulatokat, felhasználva a tanult védéseket és támadásokat, és mindig visszatérünk az alaphoz, az átöntőkezekhez. Közben persze figyelem a kölyköt is, meddig lehet még terhelni a vállait.

- Hogy bírják a vállaid? - kérdezem meg tőle, miközben egy újabb támadást és visszatámadást tanítok neki lassan mutatva a dolgot, először csak vezetve a kezeit.

- Még egy kicsit bírom – mondja komolyan, mire elmosolyodom. Kicsit dinamikusabban folytatjuk tovább az edzést, egészen addig, míg nem jelez, hogy már nem bírják a vállai, így meghajlok előtte és leülök seizába, megvárva, míg Deon is így tesz. - Mikor először elkezdtem neked tanítani a Wing Tsunt, beszéltem néhány alapelvről – mosolyodom el. - Kíváncsi vagyok, mi maradt meg neked belőle. Na nem azt várom, hogy szóról szóra visszaadj mindent, de érted – kacsintok rá. - Szóval, középvonal elmélet? - Deon láthatóan zavarba jön és azzal kezdi, hogy megmutatja azt magán.

- A test legérzékenyebb pontjait tartalmazza, melyek támadása gyors eredményhez vezet.

- Pontosan. Hány középvonalról beszélünk?

- Kettőről - felel értetlen képpel, hiszen megmutatta őket, ennek eredményeképp nem érti, ez miért kérdés még. Elmosolyodom. Oké, csak teszteltem kicsit, ez belefért.

- Mire osztja ez a két középvonal a testet? - Először grimaszol, úgy fest, mint akinek fogalma sincs, mit kérdeznek tőle, aztán becsukja a szemét és az orrnyergében ülő pirszing felett körkörösen dörgölni kezdi a homlokát. Másik kezével int közben, hogy egy pillanatot kér.

- Négy kapura - válaszolja végül. Elmosolyodom, rendben-rendben. Térjünk át másra.

- Említetted a beszélgetésünknél, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. A Wing Tsun is ezt tanítja. A támadások általában egyenes vonal mentén történnek, követve a mottót: 'két pont között legrövidebb út az egyenes'. Ehhez kapcsolódik hozzá a következő elmélet alapja, miszerint mindig szemben helyezkedünk el az ellenféllel, így mindkét kezünket egyenrangúan tudjuk használni. Ez az egyidejű technikák miatt különösen lényeges, és az ellenfél nem tudja támadni a vakoldalunkat sem. Mit mondtam az egyidejűségről? Miben nyilvánul ez meg a Wing Tsunban? - Deon megvakarja a fejét, aztán kínosan nevet egy aprót.

- Ezt nem tudom - ismeri be.

- Én csak örülök neki – vigyorgom. - Igazából az sem jó, ha a tanítvány mindent elsőre megjegyez. Asamét különösen utáltam érte – kacsint Deonra, mire a kölyök jót nevet a dolgon. - A támadást és a védekezést egyszerre hajtjuk végre, így időt takarítunk meg és a támadót nem engedjük kibontakozni. Ez az egyidejűség elve. Mikor gyakoroltuk a technikákat az első alkalommal, ez volt a másik elv, amit gyakorlatba ültettünk – magyarázom. - Ha megfigyelted, amint ismerted a védést és visszatámadást, nem álltál meg annyinál, hogy védekezz, hanem már léptél is, hogy ellentámadj. Amihez rögtön egy másik elv is társult, miszerint a technikákat láncszerűen összefűzve, folyamatosan egymás után hajtjuk végre, így a támadónkat folytonos védekezésre kényszerítjük. Ez a folytonosság elvét takarja – mosolyodom el. - Mi jellemző a mozdulatokra és támadásokra? Milyenek?

- Egyszerűség, gyorsaság, a támadó elbizonytalanítása és harcképtelenné tétele? - kérdezi betippelve. - Nincs valami jegyzet erről? Szóból nehezen tanulok, mert nincs kép, amit meg tudok jegyezni. - Elmosolyodom.

- Pontosan – mondom végül. - Asaménak van pár könyve a stílusról – mondom végül. - Mellesleg nincs min szégyenkezned, jobban megjegyezted a dolgokat, mint a legtöbb kezdő tanítványom. Van, akitől hiába kérdezek vissza akár hónapok múltán is, még ennyire sem tud válaszolni, mint te, mert nem értik meg, hogy nem arról szól az egész, hogy minél hamarabb megtanulják a legtöbb technikát, hanem hogy el is sajátítsák azt, megértsék a rájuk épülő elvek alapján – állok fel végül.

- Könyv... - ejti ki kikerekedő szemekkel. - Jelenleg kettőt olvasok, de oké - mondja inkább hangos gondolkodásképp, mintsem igazából nekem szánva a szavait. - Szerintem ez a különbség a harc és a harcművészet között. Harcolni az utcán is meg tudsz tanulni, egy harcművészetet azonban csak úgy, ha az elméletét is elsajátítod - osztja meg nyíltan a véleményét. - Sokkal könnyebb úgy küzdeni, legyen szó szóbeli vagy tevőleges küzdelemről, hogy van némi elmélet a fejedben. Szóbeli harchoz például jó segítség a pszichológia, aminek alkalmazása eredményesebbé teszi az embert. Ilyen alapon azt is meg kell érteni, miért úgy van valami, miért nem máshogy. Amikor karatét tanultam, az első katámat úgy értettem meg, hogy a mesterem megkérdezte, milyen alakot ír le a földre. Hagyott rá két napot megfejteni, én meg jártam a katát, rajzoltam a földre, végül megértettem, miért nem tudtam addig jól eljárni. Nem láttam át, csak ütöttem a levegőt. Azután viszont nem rontottam el. És az elsőre ráépült a második, majd a harmadik - árulja el büszke mosollyal, mire én is elmosolyodom.

- Pontosan. Harcolni bárki meg tud tanulni, de a harcot művészetté, mesterszintre emelni csak kevesen képesek, pont azért, mert amiket elmondtál, nem látják át. Minden fejben dől el, de enélkül – mutatok szívére – semmit nem ér a bemagolt tudás. Mára ennyi lenne akkor. Holnap? - kérdezem meg végül.

- Asaméval jól kimerítettük ezt a ninjutsu értelmezése kapcsán - árulja el vigyorogva. - Részemről rendben - válaszol a kérdésre, majd feláll és meghajol, így köszönve meg az edzést.

- Akkor köszönöm az edzést – hajolok meg én is előtte. - Valamikor délután beugrom Asaméhoz, szólnál neki? Van pár elintéznivalóm előtte még – köszönök el végül tőle.

- Én is köszönöm. Persze. - Azzal Deon megindul kifelé, s távozás előtt meghajol a dojo szelleme előtt. Én is így teszek nem sokkal később, s kilépve a dojo ajtaján meghajlok, majd bebújva a cipőmbe elindulok vissza a szobámba intézkedni.