Nem tölt el felhőtlen örömmel az, hogy Tatsuki megzavar minket, ráadásul most az sem tetszik, ahogy beoltja Deont. A hangsúly más, nem az, amikor hagynám órákig folyni a kettejük közti szópárbajt. Csak azért egyezem bele, hogy Deon most távozzon, mert ez volt az alkunk, hagyom, hogy ő is tanítsa, de ez a stílus most semmiképpen sem tetszik. Kényelmesen elhelyezkedem az ágyon újra, rágyújtok és kezembe véve a könyvet folytatom az olvasást. Akihito azt ígérte, beugrik délután, de nem tudom, ezt mikor tervezte megejteni. Nem is nagyon vágyom most a társaságára sem. Nem sokra haladok a könyvvel, egyszerűen nem tudok rá odafigyelni, így nem látom értelmét olvasni sem. Megnézem, hol tartok, majd magam mellé teszem és lefekszem. Határozottan fáradtnak érzem magam megint, s vállam is újra lüktetni kezdett, még ha gyengén is. Lehunyom szemem, s hamar el is nyom a fáradtság végül.
Nem tudom, mennyit sikerül pihennem, de halk kopogás ébreszt fel. Nem alszom most olyan mélyen, mint az elmúlt pár napban, így összeszedve kicsit magam feltápászkodom az ágyban megint hátam mögé téve a párnát és egy "gyere" után invitálom be vendégemet. Aki lép be az ajtón mosolyogva, kezében egy rakat papírral. Kérdőn pillantok rá.
- Nyomozgattam egy kicsit – vigyorogja és leülve ágyam szélére rakja az ölembe a lapokat. - Eszméletlen, hogy néhányan egy kevéske alkohol hatására mennyire beszédessé válnak – árulja el nekem még mindig széles vigyorral arcán. Elveszem a papírokat az ölemből és végignézek rajtuk. Nevek, időpontok.
- Az itt tartózkodó nemesek listája – jelentem ki, mire helyeslően hümmög egyet. - A többi gondolom, a testőrök nevei.
- Részben – feleli. - Az utolsó két oldalon szerepel két név. Liu Feng és Shaozu Wang. Ez a két fickó ott volt a lövöldözésnél, mikor leszámoltál Feijel. Azt nem tudom, ők-e azok a bérgyilkosok, akiket keresünk, de nagy esély van rá. Az embereimnek csak annyit árultak el, hogy van egy yakuza, akitől szívesen megszabadulnának, de többre nem jutottak velük, talán ha sikerül valami bizalmi kapcsolatot kiépíteniük, akkor esetleg, ez azonban napokba telhet, lévén a két fickó nagyon is óvatos.
- Tudsz róluk fényképet szerezni? - kérdezem komolyan. Tisztán emlékszem a támadóm arcára, az az egy, ami biztosan megmaradt bennem, mielőtt minden sötétségbe borult volna.
- Nem ígérek semmit, nem könnyű a közelükbe férkőzni. Egyelőre szemmel tartjuk minden lépésüket továbbra is és követjük őket. Beszélek ezügyben az embereimmel majd.
- Rendben – mondom csendesen, majd visszaadom a papírokat. - Van valami amúgy? - kérdezem meg tőle őszintén.
- Nem sok. Deon remek tanítvány – mosolyodik el. - Egész jól visszaadta azt, amit elmondtunk neki és őszintén örültem, hogy nem csinált úgy, ahogy annak idején te – kuncogja. - Azóta sem tudom, hogy voltál képes megjegyezni mindent, de nem is akarom – árulja el nekem vigyorogva.
- Tudod, hogy nem volt más lehetőségem, mint a könyvekbe temetkezni és a tanulásba, ha nem akartam inkább apám társaságát élvezni, és persze azzal is tisztában vagy, gondolom, hogy érdekelt is a dolog annyira, hogy belemélyüljek a rejtelmeibe.
- Tudom, csak azt sajnálom, hogy a kendo nem kötött le annyira, mint a Wing Tsun – mosolyodik el. - Hogy van a vállad? - kérdezi meg végül, mire elmondom neki, hogy lüktet, de nem vészesen. Megcsóválja fejét, majd arra kér, hogy üljek ki az ágy szélére és elkezdi lefejteni a kötést, hogy újra elláthassa a sebet, végül visszakötözze karom, ahogy volt.
Nem tudom, mennyit sikerül pihennem, de halk kopogás ébreszt fel. Nem alszom most olyan mélyen, mint az elmúlt pár napban, így összeszedve kicsit magam feltápászkodom az ágyban megint hátam mögé téve a párnát és egy "gyere" után invitálom be vendégemet. Aki lép be az ajtón mosolyogva, kezében egy rakat papírral. Kérdőn pillantok rá.
- Nyomozgattam egy kicsit – vigyorogja és leülve ágyam szélére rakja az ölembe a lapokat. - Eszméletlen, hogy néhányan egy kevéske alkohol hatására mennyire beszédessé válnak – árulja el nekem még mindig széles vigyorral arcán. Elveszem a papírokat az ölemből és végignézek rajtuk. Nevek, időpontok.
- Az itt tartózkodó nemesek listája – jelentem ki, mire helyeslően hümmög egyet. - A többi gondolom, a testőrök nevei.
- Részben – feleli. - Az utolsó két oldalon szerepel két név. Liu Feng és Shaozu Wang. Ez a két fickó ott volt a lövöldözésnél, mikor leszámoltál Feijel. Azt nem tudom, ők-e azok a bérgyilkosok, akiket keresünk, de nagy esély van rá. Az embereimnek csak annyit árultak el, hogy van egy yakuza, akitől szívesen megszabadulnának, de többre nem jutottak velük, talán ha sikerül valami bizalmi kapcsolatot kiépíteniük, akkor esetleg, ez azonban napokba telhet, lévén a két fickó nagyon is óvatos.
- Tudsz róluk fényképet szerezni? - kérdezem komolyan. Tisztán emlékszem a támadóm arcára, az az egy, ami biztosan megmaradt bennem, mielőtt minden sötétségbe borult volna.
- Nem ígérek semmit, nem könnyű a közelükbe férkőzni. Egyelőre szemmel tartjuk minden lépésüket továbbra is és követjük őket. Beszélek ezügyben az embereimmel majd.
- Rendben – mondom csendesen, majd visszaadom a papírokat. - Van valami amúgy? - kérdezem meg tőle őszintén.
- Nem sok. Deon remek tanítvány – mosolyodik el. - Egész jól visszaadta azt, amit elmondtunk neki és őszintén örültem, hogy nem csinált úgy, ahogy annak idején te – kuncogja. - Azóta sem tudom, hogy voltál képes megjegyezni mindent, de nem is akarom – árulja el nekem vigyorogva.
- Tudod, hogy nem volt más lehetőségem, mint a könyvekbe temetkezni és a tanulásba, ha nem akartam inkább apám társaságát élvezni, és persze azzal is tisztában vagy, gondolom, hogy érdekelt is a dolog annyira, hogy belemélyüljek a rejtelmeibe.
- Tudom, csak azt sajnálom, hogy a kendo nem kötött le annyira, mint a Wing Tsun – mosolyodik el. - Hogy van a vállad? - kérdezi meg végül, mire elmondom neki, hogy lüktet, de nem vészesen. Megcsóválja fejét, majd arra kér, hogy üljek ki az ágy szélére és elkezdi lefejteni a kötést, hogy újra elláthassa a sebet, végül visszakötözze karom, ahogy volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése