Miután végzek a zuhannyal, derekamra kötöm a törülközőt és előmászom a fürdőből. Ryuu még mindig ideges. Ha nem tudnám, hogy nem dohányzik, most hozzávágnám a cigimet, hogy attól majd lehiggad, de így... Mi marad? Ja igen, köbö vagy egy értelmes magyarázat, vagy két napig duzzogás. Utóbbira szavaznék jelenleg, mert nem áll szándékomban magyarázkodni. A szekrényhez lépek és előhalászok belőle néhány tiszta ruhát, s miután belebújok a nadrágba, leoldom magamról a törülközőt, hogy kiterítsem és egy másikkal visszacsattogva kezdem el áttörölni a hajam. Még mindig érzem a csatornaszagot, de már lehet, csak az orrom telt meg vele túlságosan, így minden gond nélkül lépek Ryuu mellé, elvéve a cigit kabátomból és gyújtok rá. Most kiélvezem a nikotinrúd adta kellemes pillanatokat, nem úgy, mint a kocsiban, de a kettőnk közti feszült csend egyre zavaróbb. Módszeresen végzem ki a csikket a hamutartóban, majd leülök Ryuuval szemben, még mindig a hajam törölgetve. Hideg van póló nélkül, de most jólesik ez a hideg. Rendben, utálok Ryuuval rosszban lenni, mert sok mindent köszönhetek neki, az életemet is azzal, hogy mégis hajlandó volt engedni nekem és megadni az esélyét annak, hogy testőr lehessek. Persze mehettem volna Asahito-samához is, de jobb a biztos távol alapon választottam Asamét. Vicces... Ha ebbe belegondolok, mindig magamnak választottam gazdát, ahogy az alvilágban is a kutyák választanak, kinek fogadnak hűséget. Suki, valamit mégis ért a veled eltöltött pár év...
- Kurva pipa vagyok rád – szólal meg végül Ryuuichi rám nézve. - Ideje lenne bevallanod néhány dolgot, Nino, és nekem ne mondd, hogy nincs mit – jelenti ki ridegen. Meglepődöm, mert gőzöm sincs, mire akar kilyukadni. - Akkor nem kérdeztem, miért Asamét választottad és miért nem Asahitot, vagy esetleg Morikawa-samát. Ott élsz a környéken, miért a város másik felében kerestél munkát? - kérdez rá végül arra, ami egy ideje már nagyon is érdekli ezek szerint.
- Pont azért, mert túl közel volt a családomhoz – jelentem ki végül, részemről lezártnak tekintve a dolgot. Nem fogok neki kitálalni, most nem, bármennyire is tisztelem őt és bármennyire is olyan lett az évek során számomra, mint egy apa, aki gondosan neveli a fiát. Ha tudnád, mit tettem, hogy reagálnál, Ryuu?
- Nino – szólít meg valamivel szelídebb hangon, de a tényen nem változtat a dolog, még mindig dühös, de már nem tudom eldönteni, mi dühíti jobban, az, hogy nem mondtam neki semmit, vagy az, hogy majdnem kinyírtak. Részletkérdés, azt hiszem. Mielőtt azonban folytathatná, kopognak az ajtón és Deon jelenik meg. Shinji, cseszd meg, jobban jártál volna, ha elásod magad két napra, vagy Tatsuki kinyír. Na nem... abból még ő sem eszik. Előbb adom fel magam Kitaro embereinek, minthogy Tatsukit ez a megtiszteltetés érje. Deon elnézést kér Ryuutól, amiért arra kéri, hagyjon minket magunkra, s ő meg is teszi minden hang nélkül. Ha ennek vége, önként jelentkezem Asaménál fejmosásért, legalább le lesz tudva a mai napra az összes. Hellyel kínálom Deont egy hang nélkül, s hagyom, hogy elmondja, amit akar. Új dolgokat mond, részben, részben olyanokat, amiket én is tudok már. Elfogadom, amit mond, hogy nem akar szembeszállni még egyszer Tatsukival, ahogy azt is, hogy nem fogok vele menni. Hibáztunk, csak néha nem ártana engem is tájékoztatni dolgokról. Mindegy, ezen már kár lovagolni. Mikor befejezi, amit mondani akart, aprót bólintok, jelezve, megértettem, amit elmondott, majd felállva összefogom hajam és az ablakhoz lépve ismét rágyújtok. Őt is megkínálom.
- Igazad van – szólalok meg végül, miután az első slukk füstjét kifújom. - Nem ismerem az alvilágot és a szabályait. Éltem benne, de nem érdekelt annyira az az élet, hogy megtanuljam az ott uralkodó szabályokat. Maradtak meg dolgok. Azt is nagyon jól tudtam, hogy azzal, hogy megadom magam, nem megyek semmire. Megtapasztaltam még pár éve... - mondom kimérten. - Ahogy azt is tudom, hogy az alvilági kutyák maguk választják ki gazdáikat – slukkolok újabbat a cigimből. - Mikor Kazukinál jártunk, volt egy beszélgetésünk Tatsukival – folytatom tovább mondandómat. - Megkérdezte, hogy ha választhatnék, ki mellett maradnék, Asame vagy te. Téged választottalak, ahogy annak idején magam választottam meg azt is, hogy kinek a testőre akarok lenni, melyik yakuza mellett akarok szolgálni – mondom komolyan. - Melléd kerültem végül. Nem tudtok rólam sok mindent. Még Ryuuichi sem, aki lassan olyan nekem, mintha az apám lenne... Egyáltalán nem bánom ezt persze, nincs miért bánnom. Elfogadtalak. Természetesen nem vagyok tisztában azzal, mekkora szart kevertem most neked, mert én léptem abból a világból, mielőtt ennyire belekerülhettem volna, mint amennyire te kerültél, és mert lépnem kellett, ha élni akartam. Ez az ösztön pedig rohadt erős bennem. Bizonyítani akartam volna azzal, hogy odamentem? A munkámat végeztem. Bizonyítani akartam volna azzal, hogy kiálltam Tatsuki ellen számolva a következményekkel? Talán... Megértettem, amit mondtál és elfogadom a döntésed – zárom le végül ennyivel a dolgot és elnyomom a csikket a hamutartóban.
- Kurva pipa vagyok rád – szólal meg végül Ryuuichi rám nézve. - Ideje lenne bevallanod néhány dolgot, Nino, és nekem ne mondd, hogy nincs mit – jelenti ki ridegen. Meglepődöm, mert gőzöm sincs, mire akar kilyukadni. - Akkor nem kérdeztem, miért Asamét választottad és miért nem Asahitot, vagy esetleg Morikawa-samát. Ott élsz a környéken, miért a város másik felében kerestél munkát? - kérdez rá végül arra, ami egy ideje már nagyon is érdekli ezek szerint.
- Pont azért, mert túl közel volt a családomhoz – jelentem ki végül, részemről lezártnak tekintve a dolgot. Nem fogok neki kitálalni, most nem, bármennyire is tisztelem őt és bármennyire is olyan lett az évek során számomra, mint egy apa, aki gondosan neveli a fiát. Ha tudnád, mit tettem, hogy reagálnál, Ryuu?
- Nino – szólít meg valamivel szelídebb hangon, de a tényen nem változtat a dolog, még mindig dühös, de már nem tudom eldönteni, mi dühíti jobban, az, hogy nem mondtam neki semmit, vagy az, hogy majdnem kinyírtak. Részletkérdés, azt hiszem. Mielőtt azonban folytathatná, kopognak az ajtón és Deon jelenik meg. Shinji, cseszd meg, jobban jártál volna, ha elásod magad két napra, vagy Tatsuki kinyír. Na nem... abból még ő sem eszik. Előbb adom fel magam Kitaro embereinek, minthogy Tatsukit ez a megtiszteltetés érje. Deon elnézést kér Ryuutól, amiért arra kéri, hagyjon minket magunkra, s ő meg is teszi minden hang nélkül. Ha ennek vége, önként jelentkezem Asaménál fejmosásért, legalább le lesz tudva a mai napra az összes. Hellyel kínálom Deont egy hang nélkül, s hagyom, hogy elmondja, amit akar. Új dolgokat mond, részben, részben olyanokat, amiket én is tudok már. Elfogadom, amit mond, hogy nem akar szembeszállni még egyszer Tatsukival, ahogy azt is, hogy nem fogok vele menni. Hibáztunk, csak néha nem ártana engem is tájékoztatni dolgokról. Mindegy, ezen már kár lovagolni. Mikor befejezi, amit mondani akart, aprót bólintok, jelezve, megértettem, amit elmondott, majd felállva összefogom hajam és az ablakhoz lépve ismét rágyújtok. Őt is megkínálom.
- Igazad van – szólalok meg végül, miután az első slukk füstjét kifújom. - Nem ismerem az alvilágot és a szabályait. Éltem benne, de nem érdekelt annyira az az élet, hogy megtanuljam az ott uralkodó szabályokat. Maradtak meg dolgok. Azt is nagyon jól tudtam, hogy azzal, hogy megadom magam, nem megyek semmire. Megtapasztaltam még pár éve... - mondom kimérten. - Ahogy azt is tudom, hogy az alvilági kutyák maguk választják ki gazdáikat – slukkolok újabbat a cigimből. - Mikor Kazukinál jártunk, volt egy beszélgetésünk Tatsukival – folytatom tovább mondandómat. - Megkérdezte, hogy ha választhatnék, ki mellett maradnék, Asame vagy te. Téged választottalak, ahogy annak idején magam választottam meg azt is, hogy kinek a testőre akarok lenni, melyik yakuza mellett akarok szolgálni – mondom komolyan. - Melléd kerültem végül. Nem tudtok rólam sok mindent. Még Ryuuichi sem, aki lassan olyan nekem, mintha az apám lenne... Egyáltalán nem bánom ezt persze, nincs miért bánnom. Elfogadtalak. Természetesen nem vagyok tisztában azzal, mekkora szart kevertem most neked, mert én léptem abból a világból, mielőtt ennyire belekerülhettem volna, mint amennyire te kerültél, és mert lépnem kellett, ha élni akartam. Ez az ösztön pedig rohadt erős bennem. Bizonyítani akartam volna azzal, hogy odamentem? A munkámat végeztem. Bizonyítani akartam volna azzal, hogy kiálltam Tatsuki ellen számolva a következményekkel? Talán... Megértettem, amit mondtál és elfogadom a döntésed – zárom le végül ennyivel a dolgot és elnyomom a csikket a hamutartóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése