Igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy Shinjinek még nem sikerült rendesen felöltöznie és az arcán is egy elszíneződött nyom jelzi, hogy Ryuuichi nyilván lefoglalta. Nem örülök neki, hogy a véreb beleszól a mi dolgunkba, de nem érzem úgy, hogy ezért egy mukkot is kéne szólnom, hiszen kicsit sem biztos, hogy azért látta el a srác baját, aminek köze van a legcsekélyebb mértékben hozzám. A civódásuk engem nem érint és kész, ezzel én leráztam magamról ezt az ügyet. Nem fogadom el a helyet, amit felkínál nekem, csupán biccentéssel jelzem, hogy köszönöm a lehetőséget. Nem vagyok olyan idegállapotban, hogy most képes legyek az ücsörgésre. Ugyan már lenyugodtam, ettől még ülni nem fogok tudni még egy kis ideig. A később kínált cigiből viszont veszek egy szálat és a gyújtóját kölcsön kérve pörkölöm meg a végét. A koktélcigi... Elégedetten mérem végig a cigarettát, míg kifújom a füstöt, majd belenézek Shinji szemeibe. Nem örülök, hogy élt az alvilágban. Azt hittem, egy attól független testőrt kapok, és ez mindjárt felveti bennem azt a kérdést, vajon Asame vagy Ryuuichi tudja-e, amit most nekem a srác elmondott. Egyelőre hallgatok, csak figyelem őt, az arcát, azt, ahogy hangsúlyoz és ami megjelenik a szemeiben, miközben bele-beleszívok a cigibe. Nem kell megkérdeznem, mert anélkül is elmondja, ami engem érdekel, megtudom, hogy szépen titokban tartja a múltját, mire megvonom a szám egy mosolyféleségbe, de nem örömből. A hallgatásba és az illatos füstbe burkolózom, mígnem elfogy a szívnivalóm, mert azután én is elnyomom a csikkemet.
- Kevés olyan szabály van, amit mindenki betart, de azt véresen megkövetelik önmaguktól és egymástól. Csak azért válogatnak az eszközökben és az emberek közt, hogy a legmegfelelőbbet találják meg a céljaikhoz. Aki nem elég erős, nem tudja érvényesíteni az akaratát, vagy valamilyen más módon nem tud kiemelkedővé válni, abból söpredék lesz, fiatalon még eltengődik a testét árulva, de később gyakorlótérré válik, olyanná, akin tökéletesítik a technikáikat a nagyobb kutyák, akin kipróbálják a mérgeket, módszereket, csapdákat és cseleket – mondom csendesen. - Mindegyik alvilágit ez formálja. Nem számít a vérségi kötelék sem, nincs olyan, hogy barátság, szövetséget is csak nagyon ritkán kötnek, általában rideg szimbiózisban, egymást segítve, vagy egymást alárendelve élnek – magyarázok tovább. - A halál odalent kegy, vagy bosszú, illetve lecke egy másik személy számára, a hibákért pedig általában mindenki azzal fizet, ami fontos neki, amire szüksége van. Ha egy harcból nem tudsz kikerülni győztesen, mindegy, hogy megadod-e magad, vagy legyőznek, menekülni meg nem nagyon lesz esélyed, mert rendszerint minden alviláginál két fegyver van, egy közelharci és egy távolharci, és mindkettővel elég jól bánik ahhoz, hogy az ellenfél túlélési esélyeit a minimálisra csökkentse, ezért rendszerint a csetepaté kerülendő. Egymást is zokszó nélkül kinyírják, de azt, aki hívatlanul érkezik a területeikre, nem kímélik egy pillanatig sem. Lőfegyvert azokon a területeken, amin Tatsukival járunk, szinte egyáltalán nem használnak. Valszeg mindenkinek van, a kialakult szokás szerint azonban csak a területeikről kilépve használják és nem tűrik meg még a bekért idegeneknél sem – mondok el még pár dolgot Shinjinek, mert valószínűsítem, hogy lesz még dolgunk ilyen helyeken és jobb, ha tudja, mire kell felkészülnie. - Tatsukival egyszerre van jelen köztünk az utódnevelési folyamat és az, hogy letette nekem a hűségesküt, amivel a kettőnk helyzete igen kiélezett, mindig nagyon pillanatnyi, ki parancsol a másiknak. Egyébként is állandóan osztjuk egymást, mert mind a ketten imádjuk ezt a fajta harcot és feszültséget, de így, hogy még ez a két kötelék is összefűz minket, nagyon megbonyolódik a helyzet, ugyanakkor ez jelenti az érinthetetlenségemet az alvilágban. Aki Tatsukival húz ujjat, az halott ember már akkor, amikor eltervezi ezt, mert olyan szálak futnak a markába, amivel eléggé széles körben képes hatást gyakorolni. Azt persze kevesen tudják, hogy hűséget fogadott nekem, azt viszont aki csak fél szemét is Tatsukin tartja, mert őróla jobb tudni azért pár dolgot, mert könnyen okoz meglepetéseket, az tisztában van vele, hogy a tanítványa vagyok. - Ezzel lezárom a monológomat, ha Shinjinek kérdése van, úgyis fel fogja tenni, mert maradok még, hogy esélyt adjak ezzel neki. - Nem igazán akarok kérdezősködni egyébként – kezdek bele egy új témába -, úgyhogy ha beszélni akarsz a múltadat érintő dolgokról, akkor neked kell megtenned az első lépést. Én csak azt kérem, hogy mondj el mindent, amit szükséges tudnom, minden más opcionális – jelentem ki, hogy ebben a pohárba is tiszta víz kerüljön. - Nem akarok belemászni a magánéletedbe – teszem hozzá, miközben az asztalhoz sétálok és szembe fordulva a sráccal nekidőlök. - És megmondhatod azt is, ha úgy gondolod, nincs igazam – jegyzem meg most már elmosolyodva. - Tény, hogy indulatos természetű vagyok, szóval ha nem sikerül azt a hangot megütnöm, amit kellene, akkor előre és utólag is bocsánatot kérek, de majd úgyis ráérzel, mi az, ami nálam komoly és mi az, amit csak kiabálva, dúlva-fúlva tudok leközölni annak ellenére, hogy nem komoly annyira a dolog. Nyilván láttad múltkor, hogy Tatsukinak is nekimegyek. Nem azért, mert akármi, csak egyszerűen így sikerül... Nem igazán tudok uralkodni ilyen téren magamon, noha sokszor nagyon próbálok – vallom be, s eszembe jut, hogy rávágtam az ajtót szegény Asaméra, pedig cseppet sem volt jogos a kifakadásom. Remélem, tudja, hogy az egész hiszti nem neki szólt, csupán valahogy le kellett vezetnem a feszültséget. Lennék már ott, vele, mellette...
- Kevés olyan szabály van, amit mindenki betart, de azt véresen megkövetelik önmaguktól és egymástól. Csak azért válogatnak az eszközökben és az emberek közt, hogy a legmegfelelőbbet találják meg a céljaikhoz. Aki nem elég erős, nem tudja érvényesíteni az akaratát, vagy valamilyen más módon nem tud kiemelkedővé válni, abból söpredék lesz, fiatalon még eltengődik a testét árulva, de később gyakorlótérré válik, olyanná, akin tökéletesítik a technikáikat a nagyobb kutyák, akin kipróbálják a mérgeket, módszereket, csapdákat és cseleket – mondom csendesen. - Mindegyik alvilágit ez formálja. Nem számít a vérségi kötelék sem, nincs olyan, hogy barátság, szövetséget is csak nagyon ritkán kötnek, általában rideg szimbiózisban, egymást segítve, vagy egymást alárendelve élnek – magyarázok tovább. - A halál odalent kegy, vagy bosszú, illetve lecke egy másik személy számára, a hibákért pedig általában mindenki azzal fizet, ami fontos neki, amire szüksége van. Ha egy harcból nem tudsz kikerülni győztesen, mindegy, hogy megadod-e magad, vagy legyőznek, menekülni meg nem nagyon lesz esélyed, mert rendszerint minden alviláginál két fegyver van, egy közelharci és egy távolharci, és mindkettővel elég jól bánik ahhoz, hogy az ellenfél túlélési esélyeit a minimálisra csökkentse, ezért rendszerint a csetepaté kerülendő. Egymást is zokszó nélkül kinyírják, de azt, aki hívatlanul érkezik a területeikre, nem kímélik egy pillanatig sem. Lőfegyvert azokon a területeken, amin Tatsukival járunk, szinte egyáltalán nem használnak. Valszeg mindenkinek van, a kialakult szokás szerint azonban csak a területeikről kilépve használják és nem tűrik meg még a bekért idegeneknél sem – mondok el még pár dolgot Shinjinek, mert valószínűsítem, hogy lesz még dolgunk ilyen helyeken és jobb, ha tudja, mire kell felkészülnie. - Tatsukival egyszerre van jelen köztünk az utódnevelési folyamat és az, hogy letette nekem a hűségesküt, amivel a kettőnk helyzete igen kiélezett, mindig nagyon pillanatnyi, ki parancsol a másiknak. Egyébként is állandóan osztjuk egymást, mert mind a ketten imádjuk ezt a fajta harcot és feszültséget, de így, hogy még ez a két kötelék is összefűz minket, nagyon megbonyolódik a helyzet, ugyanakkor ez jelenti az érinthetetlenségemet az alvilágban. Aki Tatsukival húz ujjat, az halott ember már akkor, amikor eltervezi ezt, mert olyan szálak futnak a markába, amivel eléggé széles körben képes hatást gyakorolni. Azt persze kevesen tudják, hogy hűséget fogadott nekem, azt viszont aki csak fél szemét is Tatsukin tartja, mert őróla jobb tudni azért pár dolgot, mert könnyen okoz meglepetéseket, az tisztában van vele, hogy a tanítványa vagyok. - Ezzel lezárom a monológomat, ha Shinjinek kérdése van, úgyis fel fogja tenni, mert maradok még, hogy esélyt adjak ezzel neki. - Nem igazán akarok kérdezősködni egyébként – kezdek bele egy új témába -, úgyhogy ha beszélni akarsz a múltadat érintő dolgokról, akkor neked kell megtenned az első lépést. Én csak azt kérem, hogy mondj el mindent, amit szükséges tudnom, minden más opcionális – jelentem ki, hogy ebben a pohárba is tiszta víz kerüljön. - Nem akarok belemászni a magánéletedbe – teszem hozzá, miközben az asztalhoz sétálok és szembe fordulva a sráccal nekidőlök. - És megmondhatod azt is, ha úgy gondolod, nincs igazam – jegyzem meg most már elmosolyodva. - Tény, hogy indulatos természetű vagyok, szóval ha nem sikerül azt a hangot megütnöm, amit kellene, akkor előre és utólag is bocsánatot kérek, de majd úgyis ráérzel, mi az, ami nálam komoly és mi az, amit csak kiabálva, dúlva-fúlva tudok leközölni annak ellenére, hogy nem komoly annyira a dolog. Nyilván láttad múltkor, hogy Tatsukinak is nekimegyek. Nem azért, mert akármi, csak egyszerűen így sikerül... Nem igazán tudok uralkodni ilyen téren magamon, noha sokszor nagyon próbálok – vallom be, s eszembe jut, hogy rávágtam az ajtót szegény Asaméra, pedig cseppet sem volt jogos a kifakadásom. Remélem, tudja, hogy az egész hiszti nem neki szólt, csupán valahogy le kellett vezetnem a feszültséget. Lennék már ott, vele, mellette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése