378.

Deon

Biccentek a srácnak, hogy teljesíteni fogom a kérését.

- Azért mondtam el ezeket, mert én már sosem leszek mentes az alvilágtól – jelentem ki. – Nem szándékozom Tatsuki helyét átvenni, én Asame nyomán szeretnék járni, persze a magam módján, de ettől még kutya maradok – teszem hozzá, ezzel felvilágosítva Shinjit arról, hogy a pirszingesemmel is sok hasonlóság van köztünk, nem csak Asaméval. És büszke is vagyok rá, hogy mindkettejükre hasonlítok, mert úgy érzem, azokban a tulajdonságokban egyezek velük, amik jók, amik kiemelnek a többi kutya és yakuza közül.


Shinji helyet foglal a fotelben, én pedig felhuppanok az asztalra és törökülésbe helyezkedem, mert érzem, hogy most hosszú sztori következik. Nem is bánom, ha egy kicsit ő is beszél, ha esetleg elmondja, mit szeretne, mit kellene, satöbbi. Nehéz úgy tájékoztatni előre, hogy nem tudom, miről kéne, de talán az a legtisztább, ha ezentúl valamennyi akciómról szólok neki.


Jog... Shinji, dugd a seggedbe a mai nap után ezt a szöveget, hogy jogom van valamihez...! Hallani sem akarom ezt a mondatrészt most egy ideig, mert így kiforgatni valakit a talajából, mint ahogy én tettem Tatsukival, az hihetetlenül súlyos tett. Kíváncsi vagyok, mit érlel meg magában ezzel kapcsolatban. Hogy benyelem-e életem első komoly verését, vagy annyiban hagyja-e. Az utóbbit kétlem, nem vallana rá, mégis azért számba kell vennem, mert a tetoválómester gyakran kiszámíthatatlan.

- Egyetértek veled – jelentem ki apró félmosollyal, mikor azt mondja, hogy bizalom nélkül nem fogunk tudni jól együttműködni.


Ismét figyelem Shinjit. Egy embert elég jól meg lehet abból ismerni, ahogy viselkedik és ahogy beszél. Persze a mondandója is fontos, méghozzá nagyon. A feltételezésére biccentek, hiszen Tatsuki valószínűleg ismeri azt a fazont, akiről a srác beszél, de nem szakítom őt félbe, hadd mondja csak el, amit szeretne. Meglepődöm, mikor elárulja, hogy hímribancnak adta ki magát és az is külön meglep, hogy az elmondása alapján meg kell őt védenem. Hát... akkor Tatsuki sem lesz megkérdezve Kitaroval kapcsolatban, mert Shinjit minél jobban el kell zárni az alvilági dolgoktól. Így már érthető, miért nem akar belefolyni az alvilági ügyekbe, miért tud egy s mást, viszont azzal, hogy itt keresett menedéket és én kaptam meg őt testőrömnek, rám testálódott a felelősség, hogy megvédjem. Ha szerencsénk van, sosem derül ki, hogy ő számolt le Kitaroval, ha nincs, nagyon észnél kell lennünk. Az alvilágban az elvarratlan szálakat sem felejtik el, amíg annak a faszinak lesz egyetlen egy követője is, óvatosnak kell lennünk. Viszont valahogy mégis infót kell szereznem róla... Oké, majd ezt kitalálom.


Lassan lecsúszom az asztalról, majd odalépdelek Shinji elé és a vállára teszem a kezemet.

- Nem kérdezem meg Tatsukit, mit lehet tudni Kitaroról, mert az első, amit reagálna, hogy visszakérdez, hol hallottam ezt a nevet – árulom el neki komolyan, aztán felegyenesedem. Nem tudom, a srácnak lecseng-e, hogy ezzel én azt mondtam neki, vigyázok rá, megvédem, nem hagyom, hogy a menedékét elveszítse, de nem is fontos, igazából az is elég, ha azt, amit mondtam, elfogadja. Újabb felelősséget veszek így a nyakamba, főleg, ha nem mondom el Asaménak, amit megtudtam, de nem akarom eljátszani Shinji bizalmát, inkább megoldom, hogy mások bevonása és segítsége nélkül meg tudjam tenni a szótlanul neki tett ígéretemet. – Ha nem gond, lépek, mert leszakadnak a karjaim – mondom, de nem indulok meg azonnal az ajtó felé, ő pedig aprót bólint.

- Nehogy már engedélyt kérj távozni! – szól rám elmosolyodva.

- Nem szeretek félbehagyni dolgokat, szóval csupán megadtam a lehetőségét annak, hogy ha van még valami, akkor azt meg tudjuk beszélni – mondom neki viszonozva a mosolyát, majd immár kifelé veszem az irányt. – Jó éjt – köszönök el tőle és magára hagyom. A konyhába megyek, hogy szerezzek kaját, mert éhezem, s miután ugyanabból kapok, amit ebédre ettem, méghozzá ugyanúgy másfél adagot, ahogy kértem, Asame szobájába lépdelek. Miután bejutok, az ajtónak dőlve csukom azt be, aztán lassan, leszegett fejjel érkezem meg az ágy mellé, mert tudom, hogy rossz fát tettem a tűzre és emiatt küzdök némi bűntudattal. Ő leteszi a könyvét, én pedig felsóhajtok. – Ne haragudj az ajtócsapásért, nem neked szólt, egyszerűen nem tudtam moderálni magam – kérek tőle csendesen bocsánatot, beismerve a hibámat is. – Jó alaposan kimostam a hajamból a koszt, meg minden, megbeszéltem Shinjivel a dolgokat, szval... rendbe tettem a nap azon részét, amit eddig lehetett... - motyogom, de nem tudom, leülhetek-e azok után, amilyen állapotban megjelentem itt korábban. Elég szép látványt nyújthattam mindenféle szeméttel és mocsokkal a hajamban és a ruhámon, de remélem, ennyi nem tesz taszítóvá Asame számára, nem undorodik tőlem.