379.

Deon

„Délután volt egy második edzésem Tatsukival és bedurrantak a vállaim. Nem vészes a dolog, de a holnapra megbeszélt randit a dojoban lemondanám, mert hasznavehetetlen vagyok így. Sorry. Deon” – küldtem el Akihitonak. Az övét viszonylag könnyű volt megfogalmazni, de Kazuét kétszer is kitöröltem, végül ennél a változatnál maradtam meg: „Az lemaradt a sztoridból, hogy igazából büntiben vagy az akciód miatt.”


Asame utalásosan azt mondta, nem csesztet a szex témakörével, nem fog vele bántani, piszkálni, megszégyeníteni, ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy ezeket teszi, ezért felszívom magam. Próbálom poénra venni, mert kihallottam a hangjából, hogy heccel, de míg végigtúrom a szobában fellelhető anyagokat, igenis felhúzom magam. Nem ismerek túl sok filmet, de sikerül egy-egy olyat találnom, amihez volt szerencsétlenségem, hála a világhálónak, ami tovább bosszant, mert nem árulkodik jó ízlésről. Végül azért csak sikerül három olyat is találnom, amit esetleg szívesen megnéznék, ám elképzelem a szituációt, amint egymás mellett ülve, nagyképernyőn, dolbi hangzással egy ilyet nézünk és olyan szinten szeretnék már az elképzelésből is eltűnni, hogy az elmondhatatlan. Egy ilyen kibaszottul kínos helyzetet nem is tudom, Asame hogy gondolhat komolyan. És akkor nem perverz... Komolyan mondom, csaholó vadászkutya legyek, ha értem.


Olyan mérges vagyok, hogy kedvem lenne áthozni a gépemet, megkeresni a kedvenc „oktató film”-emet és az ölébe rakni, hogy na, ez már valami, de nem tudom, mit akarnék vele elérni, másfelől az első nyögést hallva én gyulladnék meg a vágytól, ezért inkább hanyagolom a cselekvést.


Asame hagyná a témát, terelne arra, hogy keressünk valami filmet, én azonban besokalltam, ezért nem engedem passzolni. Odalépdelek elé és belenézek a szemeibe.

- A napjaim nagy részét felizgult állapotban töltöm a dilibogyóm miatt – mondom meg neki őszintén, talán még egy kicsit mindig indulatosan. Miközben a mondandómra koncentrálok, átvillan a fejemben, hogy ma még csak felet vettem be belőle reggel, ami a „nagy baszd meg” kategória, mégis full jól vagyok, pedig érzelmileg megint nem volt egy könnyű napom. Ez remek hír, ennek most örülök. Na de vissza a szex témájához, mert most már tele a hócipellőm azzal, hogy kerülgeti a forró kását. A fejére borítom, kész! – Nem túl komfortos – jegyzem meg flegmán. – Attól is vagyok ennyire hisztis, mert rohadtul kanos vagyok – vallom be egyszerűen, nyersen. Ha elszakad nálam a cérna, nem foglalkozom tovább a szavaim kozmetikázásával, ahogy moderálni se nagyon tudom magam. Odakenem a dolgokat, könnyedén, ahogy van, mindenféle szépítés és finomkodás nélkül. Asaménak is egyébként ideje megérteni, mivel csesztet. Nem hiszem, hogy lenne arról fogalma, milyen érzés a suliban a sloziba zárkózni, lélegzetvisszafojtva rárántani, én viszont nem egyszer kénytelen voltam megtenni, különben egyszerűen úgy éreztem, bekattanok és megölök valakit.

- Remek - feleli egyszerűen és leül a kanapéra lezártnak tekintve a témát. Lehet, hogy csak magamnak csinálom, de nem adom fel, mert vagy nem értett meg, vagy most próbál kiszabadulni a sarokba szorításból.

- Béna vagyok? – kérdezem meg tőle pár pillanat hallgatás után, jóval higgadtabban, őszintén és komolyan, mert ezt tudnom kell. Ha most igent mond, biztosan beledöglöm egy kicsit, de biztosan tudni a rosszat még mindig jobb, mint kétségek közt őrlődni.

- Miért lennél az? - kérdez vissza csendesen és kinyújtja felém a kezét, hogy magához húzhasson, de nem tudom elfogadni, mert ha most megtenném, elgyengülnék és nem tudnám folytatni ezt a beszélgetést. Már így is nehezebb, de megerőszakolom magam, mert ha már kiugrasztottam a szöget a zsákból, nem akarom veszni hagyni. A visszakérdése nem válasz, sőt, csak ront a helyzeten, amitől görcs áll az egész testembe és sírógörcs környékez meg, de még mindig képtelen vagyok feladni.

- Nem tudom, csak úgy érzem, kerülgeted a forró kását a szex témájával és végre ki akarom borítani, mert ezt a keringést körülötte nem bírom elviselni – ismerem be őszintén Asaménak.

- Csibe, azért, mert célozgatok, hogy kicsit hecceljelek, nem azért teszem, hogy bántsalak. Semmi baj veled semmilyen téren. Megmondtam neked, hogy nem foglak sem ezzel gúnyolni, sem bántani vele. Ha akarsz, beszélünk róla, idővel, ha tudsz, de ettől még én nem tudok megváltozni egyik pillanatról a másikra. Mikor ketten vagyunk, ugyanúgy ugratni foglak vele, ahogy eddig is. Nem azért, mert nem vagy jó, vagy ahogy te mondtad, béna vagy, mert nem vagy az - mondja őszintén, továbbra is megadva a lehetőséget nekem arra, hogy odamenjek hozzá, azonban nem bírok moccanni sem. Ha mennék, a testem begörcsösödése fékez, ha épp nem az, akkor egy belső tehetetlenség. - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - teszi hozzá végül, még mindig őszintén és komolyan gondolva. Szó sincs haragról...

- Nem tudok ezzel viccelődni – vallom be. Már nincsenek bennem indulatok, elveszítettem a fegyvereimet, a páncélom, lelkileg megint meztelenül, kiszolgáltatva Asame kényének-kedvének, elveszve állok és mondok el magamról mindent, amit csak képes vagyok. – Néha talán igen, de akkor is csak bizonyos mértékig... Nagyon kicsi mértékig – teszem hozzá. – Nem beszéltem senkivel ilyesmikről, mert otthon ez tabu téma, a szüleimet csókolózni se láttam sosem, nem voltak haverjaim se, akikkel elhülyülhettünk volna erről, úgyhogy mindent szépen a kis magányomban megnéztem, elolvastam, kipróbáltam. Nehezen nyitok, nehezen fogadok el, nehezen oldódom fel. Egyedül nem gond, nincs ki előtt szégyellni semmit, és mondhatod, hogy előtted sem kellene, de ez nem olyan, mint a ruha, hogy most leveszem és kész, nincs többet. Igenis ott vannak... dolgok – mondom ki végül nehézkesen ezt a szót az áradat közepén. Emögé sűrítem be Lux buja érintéseit, azt, hogy kis buzinak tartottak a köldökpirszingem miatt, hogy el kellett törnöm valakinek az ujját a Honeyban, hogy befejezze a fogdosásomat, a bujkálást a szexuális intenzitásom miatt, vagy a kételyeimet afelől, hogy normális szinten vagyok-e falánk és perverz, vagy már betegesen, a szexmánia felé tendálva. – Nekem ez egy nagyon zárt dolog és próbálom feloldani, de nem olyan könnyű, nem megy egyszerűen, mert tökéletesen kezelhetetlenné válik az egész helyzet számomra, amikor nem vagyok egyedül. Rengeteg mindent sikerült már levetkőzni, de ez még mindig csak töredéke annak, amit felhalmoztam Lux az életemben való megjelenése óta. Igen, innen fúj a szél, hogy nem dolgoztam fel, de nem tudom elmagyarázni, hogy konkrétan mit, mert nem tudom elmondani magamról, hogy megerőszakolt volna. Nem tudom megfogni ezt az egészet, mert tevőlegesen semmi sem történt, de azzal, ahogy közeledett hozzám, valami sérült bennem. Amikor szemtől szemben álltam vele legutóbb, ha lett volna lehetőségem harakirizni, megtettem volna, mert hiába volt ott Tatsuki és Shinji közvetlenül mellettem-előttem, Bakari és mittomén, mennyi a mi oldalunkra rendelt ember, védtelennek éreztem magam. Féltem – vallom be. – Ezzel a fajta félelemmel minden alkalommal meg kell küzdenem és lassan fogy, nem akar apadni. De ott van temérdek szégyenérzet is, mert ha mindenhonnan azt hallod, hogy undorító vagy az identitásod miatt, idővel elgondolkodsz, hogy most te vagy hülye, vagy a világ. Én ezt úgy oldottam meg, hogy bezárkóztam, mert én nem tartottam magam annak, magam számára nekem az a normális, ami van, de másnak nem engedtem, hogy véleményt formáljon rólam. Gyakorlatilag annak ellenére, hogy mennyire sok szexuális energia van bennem, mennyire sokfélén nyilvánulok meg sokak számára szexuálisan vonzóan – a számra mutatok, s meghúzkodom a ruháimat is -, mindenkivel elutasítóan, vagy aszexuális módon viselkedtem. A Honeyba több alkalommal támadtam az emberekre, amikor hozzám értek, az anyámat ellöktem a már korábban elmesélt ok miatt, szóval az egyetlen ember, akitől ha nem is szívesen, de elfogadtam, hogy hozzám ér, az Tatsuki, de azt sem azért, mert annyira akartam, hanem mert szükségszerű volt. Utálom, ha masszíroznak, mert félek, hogy ártanak vele és dühít, hogy valaki hozzám ér. Konkrétan dühöt érzek és feszül bennem, hogy meg kell támadnom, meg kell ölnöm azt, aki megteszi. Ez alól te vagy az egyetlen kivétel, de tudod jól, hogy neked se engedek mindent annyira könnyen. Nem azért, mert nem bízom benned, hanem mert kurva mélyen bennem van a félsz. Hülyén érzem magam, ha megölelnek – sorolom tovább -, nem tudok vele mit kezdeni, pánikba esek és nem tudom, mit csináljak, hogyan reagáljak, ami azért egy elég súlyos eset, mert ez egy tök természetes módja annak, hogy az ember kifejezze a másiknak, hogy kedveli, szereti. Tanulok fizikai kapcsolatot felvenni emberekkel, szándékosan nyitok feléjük, hogy legyőzzem az ellenérzéseimet. Mert jó érzés, amit közvetítenek a kontaktussal számomra és van rá igényem, hogy fizikai kontaktusom is legyen azokkal, akiket szeretek. Próbálom elviselni azt is, hogy mások látják a testem, és normálisan viselkedni, amikor nekem sikerül elkapni egy olyan pillanatot, amikor máson nincs számomra elégséges mennyiségű ruha. Egyszerűen szarul érzem magam ezekben a helyzetekben és legszívesebben a világból is kirohannék – magyarázom el komolyan Asaménak, amiket megélek, hogy megértsen engem. Azt akarom, hogy ezeket tudja és mivel most tudok róluk beszélni, mindent el akarok neki mondani. Addig, amíg nem zárul megint össze a szám, amíg nem ránt el a sírógörcs, amíg nem ájulok el a szégyentől, vagy nem pattannak el az izmaim a feszültségtől, mint a gitárhúrok. – Azt mondod, te nem fogsz gúnyolni, bántani, cikizni, mások viszont megtették. Évek óta rejtőzködöm, elbújok azzal, ami bennem van és képtelen vagyok csak így kitárulkozni, mert elkezdem magam ténylegesen undorítónak érezni tőle – vallom be ezt is. - Szeretnék megszabadulni ettől az egésztől és folyamatosan küzdök is, hogy sikerüljön, de... - Sután befejezetlenül hagyom a mondatot végül, mert nem jut eszembe, hogyan fejezzem be. – Nem igazán tudok beszélni ezekről a dolgokról... ha elszakad a fék, kiöntöm a bilit... - És napokig ostorozom magam, amiért ekkora hülye voltam. Újabb befejezetlen mondat és ráharapok a számra a jobb oldali pirszingem felett. Erősebben, mint elsőre gondoltam, ezért nyalni kezdem. Szerencsére nem haraptam fel, de amilyen ideges vagyok, a következő lehet, hogy már vért serkent, ezért figyelnem kell arra, mit csinálok. A testem full görcsben, reszketek tőle, a szívem félrekalapál és a légzésem is fújtatásszerű. Pedig még érzem magamban a lendületet, hogy még valamit el akarok mondani. – Kommunikációképtelenné válok erre a témára és nagyon fel kell piszkálni, hogy komolyan válaszoljak, ne csak elküldjek a picsába valakit, vagy kitérő, passzoló, terelő válaszokat adjak, vagy ne támadjak. Általában azonban komoly szituban nem tudok beszélni, de súlyos esetben mozdulni sem. Ha problémád van velem, azzal, amit, ahogy, amikor... ettől még elmondhatod... Nem fogok tudni reagálni rá, valszeg kurva szarul fog esni, de tenni akarok azért, hogy minden jó legyen, működjön... Az őszinteséget mindennél fontosabbnak ítélek... nem számít, ha kegyetlenül hat, de... mással nem is érem be.