2011. szeptember 11., vasárnap

389.

Asame

Végül rólam is lekerül a nadrág, s valahol a földön végzi be sorsát, mint jelenleg felesleges ruhadarab, Deon pedig újra visszamászik rám és megcsókol. Még mindig csípőjénél fogva tartom őt, de csak annyira, hogy hozzám tudjon simulni és meg is teszi, a levegőhiány azonban hamar elszakít minket egymástól megint. A kölyök aztán elhelyezkedve lábaim között fonja ujjait férfiasságom köré, majd nyelve hegyével cirógatja meg azt, ezzel újabb jóleső nyögést kiváltva belőlem, melyet most már nem tudok és nem is akarok előle elrejteni. Ugyanúgy játszadozik velem, ahogy én tettem azt vele hosszú percekkel ezelőtt, nyelve táncot jár makkom körül, s mikor az ékszerrel is meg-megérint, újabb jóleső remegés fut végig testemen. Figyelem őt, nézem, amit művel, mert a látvány nem csak tetszik, de feltüzel még jobban. Végül ajkai közé fogad megint egy nyögést előcsalva belőlem ezzel. Most esetlenül nyúlok felé, hogy érinthessem, de persze nem sikerül. Azt hiszem, életemben először most legyőztek, de ez a vereség most édes és kellemes.


Érzem és látom mozdulatain a zavarát, mégis feltüzel velük, így nem tudom sokáig tartani magam, hogy gyönyörködve a látványban érjen el a beteljesülés. Ismét elnyúlva élvezem ki Deon nyelvjátékának minden percét, a nyelvében lévő ékszer pedig újra és újra megborzongat. Nem bírom sokáig, már tényleg nem, de igyekszem visszafogni magam még, hogy ne élvezzek szájába. Már ez is új neki, hogy hagyom, hogy eképpen juttasson el a beteljesüléshez, így mikor ő is megérzi, hogy már nem bírom sokáig tartani magam, elenged ajkaival. Keze a másodpercek töredéke alatt fonódik újra farkamra, hogy folytassa kényeztetésem, nem kínozva azzal, hogy megvárakoztat, hogy eljátszadozik velem kicsit, s nem hagy elmenni. Nyakamra hajol, végigcsókol rajta, miközben továbbra is ütemesen járkál keze férfiasságomon. Átkarolom őt, nyakába csókolok, közben balom oldalát cirógatja. Megremegek megint. Izmaim megfeszülnek, ahogy szép lassan végül átjárja testemet a gyönyör, s fülébe nyögve élvezek el kezének munkájától.


Nem eresztem. Testem még mindig meg-megremeg, ahogy tartom őt karomban gyengéd puszikat hintve vállára és nyakára, szaporábban véve a levegőt. Kezem megkeresi engem kényeztető kezét, mely most ragad forró élvezetemtől, de nem érdekel, összekulcsolom ujjainkat egy pillanatra, s kényelmesebb helyzetbe rendezem el kezét, hogy ismét mindkét karommal átölelhessem. Vágyom arra, hogy ennek még percekig ne legyen vége, hogy még ne kelljen mozdulni semmit, s az sem érdekel, ha itt alszunk el. „Mocsok kis dög.” - súgom fülébe újra elmosolyodva, nyakát csókolva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése