- Fürdős kurva?! – bukik ki belőlem. Kevés dolog van, amit még nem hallottam, mit még nem vágtak a fejemhez, aminek még nem neveztek, de ez mindre passzol. Elvigyorodom és végighallgatom Asame mondandóját, de mire befejezi, már nem vagyok olyan vidám, mint kezdetben. Mint általában, most sem szakítom félbe, sőt, elgondolkodom azon, amit előad, majd felcsüccsenek az asztalára és rágyújtok a felkínált, aromás cigiből egy szálra. Nem válaszolok azonnal, nem is bámulom őt, csak merengek a füst kavargását figyelve. Valahol igaza van, az elviselhetetlen stílusom fegyverként használtam a környezetemmel szemben, de vele nem akarom alkalmazni, csak… nem bírom abbahagyni. Átlát rajtam és ez hol zavar, hol biztonságérzetet ad. A feszültség, amiben újabban élek miatta, kicsit kikészít, még vadabbá és elviselhetetlenebbé tesz, holott nem akarom kiverni nála a biztosítékot. Persze, akarom én idegesíteni, bosszantani, heccelni, piszkálni, kiérdemelni a mosolyát, a nevetését, a szúrós pillantását, meg még sok mindent, de talán van más módja is. – Nem nagyon tudom, hányadán állunk te meg én – mondom ki sóhajtva a mondatot. Továbbra is a füst útját fixírozom, most nem lennék képes ránézni. Úgyis lát rajtam mindent, nem? Akkor legalább a szememből ne olvasson.
Megörülök mindannak, amit kaptam, amit mond, mégis valahogy sírhatnékom támad, úgyhogy hátat fordítok Asaménak.
- Ne várd el, hogy könnyen viseljem ezt az egészet – kérem csendesen. - Tudom, hogy nem vagyok komplett, és ezt az egészet nem igazán tudom elmagyarázni sem, de nem az borít ki, hogy be vagyok ide gyakorlatilag zárva és kis túlzással csak hugyozni tudok elmenni egyedül. Még csak nem is az, hogy féltenem kéne a testi épségem, vagy pont a lelki békém. Az megrázott, mikor lelőtted előttem az embereidet, de túlvagyok rajta. Nem félek, sőt… ha csak azt veszem, hogy vadállatok vesznek körbe, akik addig nem marnak belém, amíg nem rúgok beléjük, kifejezetten biztonságban érzem magam. – Ezt nem akartam elárulni, de ha már vallok, akkor az legyen teljes körű. Oké, azért annyira nem, hogy mindent részletekbe menően elmeséljek most, hiszen van még időnk, gondolom, vagy inkább remélem, hogy bőven. - Igyekszem felmérni a szabályokat és azokon belül játszani, de bármi is lesz, ettől én még nem leszek más, Deon maradok. Maradjunk annyiban, hogy az elmúlt években a környezetemben tartózkodó minden ember az ellenségem volt, mindenki ellen harcoltam. Fogalmam sincs, mit gyűjtöttek ki rólam az embereid, hogy mik állnak azokon a papírokon az aktámban, de azt kétlem, hogy azokról a dolgokról, amik igazából meghatároznak, bárki egy sort is leírt volna. – Lecsusszanok az asztaláról. – Te nem vagy az ellenségem, de nem vagyok képes a dojon kívül békét kötni sem. Egyelőre.
Azzal elindulok kifelé a dolgozószobájából.
- Rendbe teszem a fejem, aztán ha még nem buktam be azt a vásárlásos lehetőséget, kihasználnám – mondom még, mielőtt előkeresem a nekem szánt dolgokat ügyet sem vetve semmi másra, azzal eltűnök Asame társaságából. Menekülök, mert beleszaladtam megint valamibe, amibe nem akartam. Vagy nem így. Vagy akartam, csak most… fáj. És hülyén érzem tőle magam. Ostobának és elesettnek. Olyasmi ez, mint mikor meztelenül kilöknek egy forgalmas tér közepére. A tükör előtt egy teljesen szokványos elfoglaltságot űzve talán megnyugszom és visszanyerem a formám. Legalábbis nagyon szeretném, ha így lenne. Nem tudom, mi lesz, ha Asame eléri, hogy elkezdjek beszélni azokról a dolgokról, amiket a saját anyámnak nem lennék képes elmondani. Félek ettől a helyzettől. És ráadásul úgy tűnik, rohamléptekkel közeledik felém. Mit kéne csinálnom? Csak lazuljak bele, mint abba, ahogy mozgatott a gyakorlókarddal a kezemben? Nem merek. Az, amilyen vagyok viselkedésben, merőben eltér attól, amit mélyen érzek. Nem tudom, Asame csalódna-e bennem, ha megmutatnám, igazából mit érzek, mire gondolok, mik a vágyaim. Rettegek tőle, hogy akkor majd megkérdezi magától: És én ebben láttam lehetőséget?! Nekem jó itt, hihetetlenül jó. És nem akarok elmenni. De ha kidob…? Hogyan tovább? Sehogy, leginkább.
Nem tudom, mit kéne csinálnom, mert ha továbbra is elviselhetetlenül viselkedek, lehet, hogy tényleg elege lesz, rám un és azért hajít el engem. Viszont nincs átmenet a hülye pöcs Deon és az érzékeny Deon közt. Vagy az egyik van, vagy a másik. Vagy a pajzs, vagy a meztelen bőr.
Meztelen bőr… ez is egy érdekes szitu. Azt hittem azok után, ahogy kikezdett velem mindjárt az elején, hogy hamar rám mászik, leszorít, lefog és megbasz, én meg nem győzöm majd elmondani neki, hogy ha ilyen bánásmódban akarnék részesülni, állattal csinálnám, úgyhogy vegye elő az emberi oldalát, vagy hagyja abba. Ehhez képest hol tartok…? Itt vagyok a második este után, és még mindig tökéletesen érintetlen vagyok. Nem igazodom el Asamén.
Megörülök mindannak, amit kaptam, amit mond, mégis valahogy sírhatnékom támad, úgyhogy hátat fordítok Asaménak.
- Ne várd el, hogy könnyen viseljem ezt az egészet – kérem csendesen. - Tudom, hogy nem vagyok komplett, és ezt az egészet nem igazán tudom elmagyarázni sem, de nem az borít ki, hogy be vagyok ide gyakorlatilag zárva és kis túlzással csak hugyozni tudok elmenni egyedül. Még csak nem is az, hogy féltenem kéne a testi épségem, vagy pont a lelki békém. Az megrázott, mikor lelőtted előttem az embereidet, de túlvagyok rajta. Nem félek, sőt… ha csak azt veszem, hogy vadállatok vesznek körbe, akik addig nem marnak belém, amíg nem rúgok beléjük, kifejezetten biztonságban érzem magam. – Ezt nem akartam elárulni, de ha már vallok, akkor az legyen teljes körű. Oké, azért annyira nem, hogy mindent részletekbe menően elmeséljek most, hiszen van még időnk, gondolom, vagy inkább remélem, hogy bőven. - Igyekszem felmérni a szabályokat és azokon belül játszani, de bármi is lesz, ettől én még nem leszek más, Deon maradok. Maradjunk annyiban, hogy az elmúlt években a környezetemben tartózkodó minden ember az ellenségem volt, mindenki ellen harcoltam. Fogalmam sincs, mit gyűjtöttek ki rólam az embereid, hogy mik állnak azokon a papírokon az aktámban, de azt kétlem, hogy azokról a dolgokról, amik igazából meghatároznak, bárki egy sort is leírt volna. – Lecsusszanok az asztaláról. – Te nem vagy az ellenségem, de nem vagyok képes a dojon kívül békét kötni sem. Egyelőre.
Azzal elindulok kifelé a dolgozószobájából.
- Rendbe teszem a fejem, aztán ha még nem buktam be azt a vásárlásos lehetőséget, kihasználnám – mondom még, mielőtt előkeresem a nekem szánt dolgokat ügyet sem vetve semmi másra, azzal eltűnök Asame társaságából. Menekülök, mert beleszaladtam megint valamibe, amibe nem akartam. Vagy nem így. Vagy akartam, csak most… fáj. És hülyén érzem tőle magam. Ostobának és elesettnek. Olyasmi ez, mint mikor meztelenül kilöknek egy forgalmas tér közepére. A tükör előtt egy teljesen szokványos elfoglaltságot űzve talán megnyugszom és visszanyerem a formám. Legalábbis nagyon szeretném, ha így lenne. Nem tudom, mi lesz, ha Asame eléri, hogy elkezdjek beszélni azokról a dolgokról, amiket a saját anyámnak nem lennék képes elmondani. Félek ettől a helyzettől. És ráadásul úgy tűnik, rohamléptekkel közeledik felém. Mit kéne csinálnom? Csak lazuljak bele, mint abba, ahogy mozgatott a gyakorlókarddal a kezemben? Nem merek. Az, amilyen vagyok viselkedésben, merőben eltér attól, amit mélyen érzek. Nem tudom, Asame csalódna-e bennem, ha megmutatnám, igazából mit érzek, mire gondolok, mik a vágyaim. Rettegek tőle, hogy akkor majd megkérdezi magától: És én ebben láttam lehetőséget?! Nekem jó itt, hihetetlenül jó. És nem akarok elmenni. De ha kidob…? Hogyan tovább? Sehogy, leginkább.
Nem tudom, mit kéne csinálnom, mert ha továbbra is elviselhetetlenül viselkedek, lehet, hogy tényleg elege lesz, rám un és azért hajít el engem. Viszont nincs átmenet a hülye pöcs Deon és az érzékeny Deon közt. Vagy az egyik van, vagy a másik. Vagy a pajzs, vagy a meztelen bőr.
Meztelen bőr… ez is egy érdekes szitu. Azt hittem azok után, ahogy kikezdett velem mindjárt az elején, hogy hamar rám mászik, leszorít, lefog és megbasz, én meg nem győzöm majd elmondani neki, hogy ha ilyen bánásmódban akarnék részesülni, állattal csinálnám, úgyhogy vegye elő az emberi oldalát, vagy hagyja abba. Ehhez képest hol tartok…? Itt vagyok a második este után, és még mindig tökéletesen érintetlen vagyok. Nem igazodom el Asamén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése