391.

Deon

Csókkal felel a kérdésemre, ami nem tudom, hogy terelés, időhúzás, vagy micsoda, de nem számít, felőlem bármelyik lehet, aztán arra kér, hogy segítsek visszakötözni a fáslit a testére. Muszáj vagyok elmosolyodni, ahogy lóbálja a kötözőt és végre hajlandó elfogadni a segítségemet.

- Persze, hogy segítek – válaszolok csendesen, azzal aprólékosan, felidézve, hogy hogy nézett ki, mielőtt Asame lebontotta volna magáról, annak megfelelően kötöm vissza. Ha szerencsénk van, Akihito nem veszi észre, bár azt remélem, senki nem gondolja, hogy majd Asame így fog aludni, mert nem valami kényelmes. Mivel nekem hajdanán kemény tartókötést tettek fel, abban kellett aludnom, de rémes éjszakáim voltak, sokszor inkább felültem és úgy aludtam, mert akárhányszor fordulni akartam fekve, felébredtem és kibaszottul fájtak a vállaim.


Én sem szeretném, ha a fejemre olvasnák, hogy nem vigyázok eléggé Asaméra, mert ez nem igaz. Nemrég pont ő kért meg rá, hogy azért annyira ne kíméljem. No meg ő sincs cukorból vagy porcelánból. Nem felejtem el azt sem, amit Akihito mondott, hogy már Asame számára annyira természetes, hogy elnyomja a fájdalmat, hogy ilyen esetekben ösztönösen teszi és nem is veszi észre, hogy mi a szitu, ezért figyelek rá, fürkészem mindig a szemeit, az arcát és próbálok olvasni a tartásából. Az én vállaim fájnak, de kihúzott háttal megyek, a párnával a kezemben a hálószobába. Ledobom azt az ágyra, majd bekukkantok a fürdőbe. Nem akarom mosdás közben zavarni Asamét. Nem mintha nagyon foglalkozna ilyesmivel, valszeg már megint csak én csinálok ebből ügyet, de azért nem akarok illetlen lenni, ezért nem bámulom őt, még csak rá sem pillantok, csak megmosom a kezem.


Kellemes most elfeküdni az ágyban, és kivételesen úgy helyezkedem, hogy hasra vágom magam Asame jobbja mellett és csak ráhajtom kezére a fejem. Fájnak a vállaim, ezért így pillanatnyilag a legkényelmesebb. Ugyan ebben a helyzetben nem tudunk annyira összebújni, mégis ahogy tudjuk, öleljük egymást, és folytatjuk a beszélgetést is.

- A hatásvadászatuk álca is – jelentem ki csendesen. – Ahogy Yoruval beszéltem, nekem úgy tűnt, hogy ezzel akarják elfedni, amit egymás iránt éreznek, hogy... jobb az, ha azon csámcsognak a többiek, hogy mekkora partinak tartják egymást, mint azon, hogy nem tudnak egymás nélkül meglenni – magyarázom el, miért vélekedem úgy, ahogy. Az már egy másik kérdés, ha ők arra gerjednek, hogy mások hallják őket szex közben, esetleg mások előtt támadják le egymást, ez nem az én dolgom és lehetőleg kimaradnék belőle, mert rohadt hülyén érzem magam már a gondolatától is, hogy ilyen téren közöm legyen hozzájuk. Azért ennyire nem melegedtünk össze, na.


Volt pár unalmas órája, amit azzal ütött el, hogy gondolkodott rajta. Min is? Ja, hogy az! Széles mosolyba szalad a szám és izgatottan megmocorgom. Hogy mit szólok az ötlethez? Wííí~! Lenne kedvem ugrabugrálni és sikoltozni az örömtől, de azért ezt talán mégsem kéne bejátszani, úgyhogy moderálom magam. Nem is nehéz, mert Asame valami olyasmit mond, amitől tök megdöbbenek. Lehet macskám... A telefon zenélése elhalkul a számomra, noha leszállok Asame kezéről, hogy fel tudja venni, és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire jó dolgom van mellette, mert elmegyünk majd nyáron Görögországba, abba az országba, ahova már évek óta vágyom és macskám is lehet, amibe nem is voltam biztos, hogy Asame belemegy. Persze akartam és elszántam rá magam, hogy meggyőzzem, de ha nagyon ágált volna, beletörődöm inkább a vereségbe, mintsem aztán mossa a fejemet a kellemetlenségekért, amivel kezdetben egy macska jár. Örömömben sírni kezdek, mosolygok és potyognak a könnyeim, s mivel Asame kihangosítja a telefont, igyekszem nem szipogni.

- Szia – köszönök Akihitonak, miután kicsit megköszörültem a torkom, a könnyeimet törölgetve. – No problem és meglesz – válaszolok a férfinek, aztán elvigyorodom, mikor Asaméhoz szól és a válla ellátásával jön. Alig tudom visszafogni magam, hogy se ne röhögjek, se ne szipogjak, muszáj befognom hozzá a szám és az orrom is, amitől biztosan nagyon hülyén festek, de nem érdekel. Aztán csak nem bírom ki, mert szívózni kezdenek egymással, ezen pedig felröhögök. Eszembe jut, hogy nekem is volt életcélom felbosszantani, csak nem Akihitot, hanem a mellettem heverő yakuzát. Mintha ezer éve lett volna...


Mikor Asame újra felém mozdul, nem maradok hason, tojva a fájdalomra az oldalamra gördülök, közel csúszom hozzá és átölelem őt. Úgy kérdezi meg, mintha nem tudná, hogy ki bírnék ugrani az örömtől a bőrömből. Kuncogva és újból pityeregve a boldogságtól mászom egy kicsit rá, fejem a vállára hajtom, átkarolom lekötözött kezét és még lábammal is átkulcsolom az övét.

- Alig várom a nyarat és azt, hogy elmenjünk macskát nézni! – árulom el suttogva, kicsit szorítva az öleléseimen.