2011. szeptember 11., vasárnap

393.

Asame

Miután Deon visszafészkeli magát mellém, magunkra húzom a takarót, s a fáradtságnak köszönhetően hamar el is nyom az álom annak ellenére is, hogy szeretem figyelni a kölyköt, míg elalszik, de most én vagyok az, akit szinte kiüt ez az egész.


***

Reggel nyolc környékén ébredek meg, Deon még békésen alszik mellettem hozzám bújva, ezért csak apró csókot lehelek fejére, de most muszáj kikecmeregnem mellőle, s amint ez sikerül, bevetem magam a mosdóba. A szokásos reggeli macera sem marad el természetesen, megszabadulok a rajtam lévő göncöktől és megmosakodom rendesen. A vállam megint csak kellemesen lüktet, jelezve, hogy még a helyén van és nem is szándékozik onnan tágítani lehetőleg évekig. Miután végzek a fürdésnek nem nevezhető tisztálkodással, derekamra csavarom a törülközőt és kimegyek a szobába a szekrényhez. Megint nem viszem túlzásba az öltözködést, nem várok látogatót, így nincs miért. Ha Nishida akar, majd szól, hogy jönni óhajt hozzám, de egyelőre ő is el van foglalva a dolgokkal. Belebújok egy alsóba, majd egy könnyű anyagú melegítőbe és az ágyhoz sétálva elveszem onnan mobilomat, hogy reggelit kérjek magunknak, nem tudom megállni azonban, hogy ne másszak vissza Deon mellé és nyomjak fejére újabb csókot.

- Fél kilenc lesz, csibém, ideje ébredezni – suttogom fülébe, majd végül tényleg elintézem azt a telefont, s rágyújtva egy cigire veszem kezembe a könyvet, hogy a fotelba ülve hagyhassam Deont is felkelni. Tudom, hogy nem szereti, ha ilyenkor bárki a közelében van, ezért nem is figyelem őt. Fél óra talán elég neki, hogy túllegyen az egészen, én meg addig lefoglalom magam a könyvemből maradt alig hatvan oldallal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése