394.

Shinji

Fáradt vagyok, nyúzott, lehangolt és hisztis. Ez az, ami jelenleg engem jellemez. Miután Deon távozott az este, még volt egy hosszú beszélgetésünk Ryuuval. A múltamat továbbra sem árultam el neki, csak annyit kértem, továbbra is bízzon abban, aki vagyok. Azt hiszem, megértette, s bár elnézést kért tőlem a pofonért, láttam rajta, hogy nem elégedett meg a válasszal. Idővel úgyis el fogom neki mondani, de nem most. Egyelőre marad az én titkom, és most már Deoné is. Alig aludtam valamit az éjjel, hiába kaptam meg megint a kanapét Ryuutól, így már reggel hatkor felkeltem és elvittem a kocsiját kitakaríttatni és megtankolni. Mire felkelt, már a kávéját is lefőztem. Be is zsebeltem érte egy hatalmas meglepődött fejet, majd ravasz vigyorral a képén közölte velem, hogy lenne egy kis... vagy nyolc dossziényi számlázással kapcsolatos munka.

- Mondták már, hogy nem ér kihasználni a bűnbánásom? - kérdezem meg tőle nyafogva, már-már gyerekesen, mire összeborzolva hajam húzza ki nekem a széket a gépnél, jelezve, ott a helyem. Rendben, a bünti az bünti... Értettem, apu. Nagyot nyújtózkodva, kávéval és cigivel a kezemben foglalom el végül a helyemet a számítógépnél és állok neki felvinni az adatokat. Az első dossziét hamar sikerül is megennem, mire Ryuu csak elismerően hümmög egyet.

- Ezért kell neked csinálni – közli velem tárgyilagosan. - Nekem ez beletelt volna egy napomba – árulja el végül és megint összeborzolja a hajam. Hagyd abba! Elég... A második mappával már nem haladok ilyen jól, ráadásul a telefonom is megszólal, így elővéve azt nézem meg a kijelzőn szereplő nevet, majd fülemhez emelem a készüléket. Deon keres.

- Ohayo. Megfürdök és felöltözöm, köbö háromnegyed óra, utána mennék Tatsuki szalonjához. Vigyél el – kér meg, mire elmosolyodom. Szóval tanult a múltkoriból, de nem is bánom ezt annyira, mert kellően fáradtnak érzem magam ahhoz, hogy most heccelni kezdjem őt, vagy csak spontán visszaszóljak neki.

- Neked is. Rendben van – felelem neki kimérten. Most tényleg nincs energiám viccelődni vele, majd összekaparom magam ilyen téren az indulásig.

- Csao – köszön el, azzal kinyomja a telefont. Zsebre rakom sajátomat, majd felállok és újabb adag kávéval mérgezem magam, hogy tényleg emberibb hangulatba tudjam magam varázsolni. Ryuu persze azonnal kérdezősködni kezd, így elmondom neki, hogy Deon Tatsukihoz akar menni és arra kért, vigyem el. Magamra veszem az asztalon heverő pisztolytáskát a benne lévő fegyveremmel, majd a kabátomat és elindulok az autóért. Most is a hetest hozom ki a garázsból és megállva mellette gyújtok rá, míg Deont várom. Végül megérkezik, s miután kinyitom neki az ajtót, bepattan a kocsiba. Én is beülök, majd indulok, ő pedig rám mosolyog a visszapillantótükörben. – Mi a pálya? – kérdezi meg tőlem kedvesen.

- A pálya általában egy füves terület, ahol focizni szoktak, a salakos verziója pedig alkalmas a teniszezésre - vigyorodom el leközölve neki egy frappáns választ. - Megmaradok – teszem hozzá végül kicsit komolyabban. - Veled minden rendben?

- Persze – válaszol őszintén. – Történt valami?

- Semmi, elhalmoztak munkával egy pár napra, nehogy unatkozzak véletlenül, bár az eddig sem volt jellemző... főleg ebben a házban.

- Te szegény – mosolyog rám megint a tükörben, amire én is egy őszinte mosollyal felelek, majd az ismét minden figyelmemet az útnak szentelem. Deon is elgondolkodik, így jobb, ha nem zavarom meg őt sem. Végül megérkezünk a megadott címre. Kiszállok az autóból és ajtót nyitok neki, de Deon nem mozdul még. - Kérlek, ne gyere be a szalon toporgójába se – kér meg, mielőtt kiszállna az autóból. Nem volt szándékomban a tegnapi után, és megígértem neki is, hogy kerülni fogom a tetoválómesterét pár napig. – Egy órát tuti bent leszek, lehet, hogy kettőt is, ez attól függ, mennyire tudok vele tárgyalni. És betetetek vele egy újabb ékszert is, szóval valószínűleg nem leszek valami vidám, mert ez nálam valamilyen lelki zűrnek a lezárásával jár – tájékoztat erről is, hogy tudjam, mire számítsak. Rendben, majd igyekszem nem elunni az életemet, bár arra nem lesz alkalmam, mert még most sem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt, hogy a veszély nem múlt el, csak egyelőre visszavonult a vackába. – Majd, ha érdekel, elmagyarázom – teszi hozzá még gyorsan, hogy ne érezzem úgy, titkolózik, csak most nem szeretné tovább húzni az időt. Megértem, bár akkor sem lenne túl sok beleszólásom, ha ezt titokban akarná tartani.

- Nem szándékoztam - jelentem ki őszintén. - Egyikünknek sem hiányzik egy újabb balhé – teszem hozzá komolyan, mert ezt én is így látom jónak. - Rendben van, itt leszek, amíg nem végzel – biztosítom őt afelől, hogy ha bármi lenne, csak ki kell ide jönnie, vagy szólnia és már húzunk is a fenébe erről a helyről. Annyira nem szeretem ezt a környéket és erre megvan minden okom. Volt szerencsém Mao társaságában itt is járni, persze akkor is egy balhé miatt.

- Köszi – mondja csendesen, majd bemegy a szalonba. Egy darabig még várok a kocsinak támaszkodva, majd visszaülök a volán mögé és most kivételesen rágyújtok odabent. Nem szoktunk az autóban dohányozni, csak kivételes esetekben és ez most egy ilyen eset. Halkra kapcsolom a rádiót, hogy valami zaj mégis legyen, miközben az utcát figyelem. Eszembe jut az a nap, mikor Maoval a környékre tévedtünk. Halvány lilánk sem volt arról, ki az a Tatsuki, Mao mindenképpen ékszert akart magának, és inkább idejött el betetetni, mint egy helyi tetoválómesterhez. Nem kísértem be, csak megálltam messze az üzlettől és megvártam. Már akkor is úgy voltam vele, hogy nem akarok semmilyen kapcsolatba kerülni az itteni dolgokkal, de Maonak nem lehetett parancsolni, ment a feje után. Miután végzett Tatsukinál, a nem messze lévő üzletbe ment... Lopni, de lefülelték. Mert miért ne, épp csak ki tudtam rángatni a tulaj karjai közül, s elhúztuk a csíkot a fenébe... Azt hiszem, problémás gyereknek számítottam. Vagyis inkább én csak rossz társaságba keveredtem, de én voltam az a balek is, aki megúszta eddig gond nélkül. Tegnap azonban nem sokon múlott, hogy bele nem buktam az egészbe. Azt hiszem, egy időre megtanultam a leckét és kemény árat fizettem érte, nyakamon még mindig ott díszeleg Tatsuki ujjainak nyoma, és elég intenzíven él bennem az a kép, ahogy fojtogatott, s ahogy erre visszagondolok, a hideg is kiráz. A gond csak ott kezdődik, hogy nem azért, amiért egy normális embert kirázna. Nem a félelemtől és undortól, sokkal inkább... Shinji fiam, perverz vagy, határozottan. Még mindig az utcát és az embereket figyelem, de semmi különös nem történik megint, s gondolatmenetem is továbblibben azon a tényen, hogy mi lett volna, ha... Ha mi? Ha Tatsuki eltöri a nyakam? Vagy ha úgy megkefél, ahogy még embert sosem? A válaszom egy őszinte: inkább az utóbbi. Lehet, nem ártana lassan kerítenem valakit, akivel könnyíthetek magamon, mert ez most számomra is túl betegesnek tűnt, s ahogy ezen elmélkedem, azon kapom magam, hogy kezem nyakamon pihen. Felsóhajtok, majd kiszállok kicsit a kocsiból, hogy kiszellőztessem a fejem. Undorodom az olyan emberektől, mint Tatsuki.


Nem tudom meddig időzöm az autónak támaszkodva, de alighogy beülök, megszólal telefonom, így előkotrom azt zsebemből és fülemhez emelem. Kellemes női hang szól bele, egy már ismerős, s apró mosoly jelenik meg szám szegletében, de ez nem tart sokáig, mert Tanja a mézes-mázos bájcsevejről hirtelen hisztis picsába vált át, s már előre dörzsölni kezdem homlokom, tudván, ennek nem lesz jó vége.

- Tanja, higgadj le! Mondtam, hogy dolgom van, nem tudok menni. Mi ezen a felfoghatatlan? - kérdezem meg tőle higgadtan.

- Az, Shinji kedves, hogy lassan egy hete ide sem toltad a képedet. Összeszedtél valami új ribancot?

- Nem, még a régit kefélgetem, amikor tudom – közlöm vele. Utálom, ha hisztizik, és ezzel ő is tisztában van. Néma csend lesz hirtelen és ez már semmi jót nem ígér. Már nem izgat, elegem van a rinyálásából. Közöltem vele, hogy nem mindig tudok neki ugrani első szóra, ha kellek, elfogad így, ha nem, akkor vége az egésznek. Amúgy sem nagy szám az ágyban, elvárja, hogy az ember orálisan kényeztesse, de az, hogy ezt ő tegye meg... sérti a büszkeségét.

- Szóval kurvának tartasz? - kérdezi meg színtelen hangon.

- Nem, nem tartalak annak – felelem őszintén neki, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait. Azt hiszem, részemről most jön a biliborogatás. - Azok legalább leszopnak néhanapján – teszem még hozzá.

- Köcsög vagy – jelenti ki sértődötten. Csak az igazat mondtam, sorry.

- Bi – javítom ki. - De nálad még egy magára valamit is adó hímkurva is odaadóbb, ha a szexről van szó – folytatom tovább, mert betelt az a bizonyos pohár, ami arra késztetne, hogy megálljt parancsolhassak nyelvemnek. - Persze felettébb gyönyörű vagy, mikor vonaglasz alattam az élvezettől, de ez még édeskevés ahhoz, hogy kielégítsd az igényeimet.

- Mintha nem élvezted volna eddig, hogy megdughatsz – morogja. Imádom, mikor nem bír semmit sem a fejemhez vágni, mert ő is pontosan tudja, hogy kurvára igazam van. Bocs, kislány, elég volt.

- Férfi vagyok, élveztem – jelentem ki. - De nekem annál kicsit több kell, hogy elfekszel alattam és hagyod, hogy kielégítselek. Erre a célra egy guminő is bőven megteszi, és az legalább nem rinyál a fülembe egy hét távollét miatt, nem kell elvinni vásárolni és nem nyúz azért sem, ha éppen nincs kedvem kimozdulni otthonról... - sorolom fel azokat a dolgokat, amiktől besokalltam az utóbbi három hónapban.

- Elmehetsz a picsába!

- Szerettem volna, ahogy azt is, hogy néhanapján leszopj, de mit is mondtál? Ja, igen... ez olyan undiii – utánozom nyávogósra véve a figurát, ahogy ő vágta hozzám mindig. - Az nem volt undi, hogy kinyallak? Ja, nem, mert azt élvezted... az nem gáz... Részemről végeztünk – jelentem ki.

- Rohadt kis... buzi... - morogja dühösen. - Tudod, mit? Sosem tudtál kielégíteni, csak színleltem az egészet! - vágja a fejemhez, mire felnevetek.

- Legalább nem én voltam az egyetlen, aki nem elégült ki – nevetem még mindig. - Ja ne! - nyomom ki a telefont és kiszállva az autóból sétálok át az anyósülés oldalára, majd nekitámaszkodva a kocsinak megint rágyújtok. Épp csak sikerül elszívnom cigimet, mikor Deon megjelenik. Oké, mondta, hogy zaklatott lesz, de nem erre az állapotra számítottam. Rettenetesen zaklatott, de igyekszik megőrizni méltóságát, s csendesen csak annyit kér, vigyem haza. Kinyitom neki az ajtót és megvárom, míg beszáll, miközben figyelem őt. Az ajka fel van harapva és az ing nyakánál fojtogatás nyomait vélem felfedezni, ellenben ruhája túl rendezett, bár haja most kócos. Beszállok én is az autóba és indítok magamban megfogadva, hogy ha az a rohadék tett valamit Deonnal, kinyírom, nem érdekel, hogy mibe fog kerülni, megteszem. Ha engem akar megleckéztetni, tegye, de ne a kölyköt bántsa az én faszságom miatt. Nem ismerem az alvilági szabályokat, nem ismerek sok mindent, de... Próbálok lehiggadni és néha hátrapillantok a tükörből, Deon annyira lecsúszott az ülésen azonban, hogy nem látom őt, s hiába próbálom faggatni, egyszerűen nem felel nekem. Rendben van, bár gyanítom, ezzel nincs vége a dolognak, és mikor leparkolok a ház előtt, a gyanúm be is igazolódik, mert Deon kipattan a kocsiból és rohanni kezd. Nem törődve semmivel szaladok utána, ő pedig ledobál magáról mindent és beérve a medencéhez beleugrik. Becsukom az ajtót magunk mögött és nekitámaszkodva a félfának állok meg egyelőre ott, hogy ha kell, azonnal ugorhassak segíteni, de egyelőre csak figyelem. Ez nem azért van, mert felzaklatták dolgok és lezárt volna magában minden, ez teljesen más miatt alakult ki... Rohadj meg, Tatsuki!