395.

Deon

Újra felültet, még ringat is, én pedig próbálok, csak nem tudok megnyugodni, reszketek és tovább potyognak a könnyeim. Kapaszkodom Shinjibe, mint jelenleg az egyetlen emberbe, aki talán valahogy segíthet rajtam, de az a baj, hogy azt sem tudom elképzelni, hogy ő, vagy más, bárki megmenthet attól, amitől a legjobban félek: Asame elvesztésétől. Emellett az is eltörpül, hogy Lux szemébe kell néznem, el kell viselnem a közelségét, az érintését... Komolyan mondom, inkább lefeküdnék vele, ha ezzel kiválthatom azt, hogy elveszítsem Asamét. Persze akkor meg azért marcangolna szét a bűntudat, lelkiismeret-furdalás és szégyen.


Shinji beszélni kezd hozzám. Mondandójával megtelik a fejem, gondolatláncokat indít el bennem. Nem hagyom őt megölni, meg fogom védeni, nem adom ki őt ki senkinek, nem mondom el a titkát, ha kínoznak sem. Shinji jó srác... még bírja azt is, amit művelek, meg akar menteni önmagamtól. Segíteni próbál. Lefejti egyik kezemet karjáról, majd arra kér, szorítsam meg. Szerintem nem gondolta végig teljesen, de megteszem. Nincs olyan vasmarkom, mint Tatsukinak, ám az idegállapot, amiben vagyok, olyan durva markolást kölcsönöz nekem, hogy megijedek, összeroppantom a kezét. Pedig ez lehetetlen, ő is befeszíti az izmait, hogy ne tudjak benne kárt tenni. Aztán felenged a szorításom.

- Nem tudom, mit csináljak... - vallom be reszkető hangon. El kellene mondanom neki, mi történt, hogy segíthessen rajtam, de félek, hogy ugyanúgy reagálna, mint Asame, csalódna bennem és meg akarná ölni Tatsukit.

- Rendbe teszünk, és kitaláljuk együtt... Deon, mi a fenét művelt veled? – teszi fel azt a kérdést, aminek hallatán el bírnék szaladni, ha izmaim képesek lennének mozgatni még. Egyelőre megragadtak a sűrű, remegést hozó összerándulásoknál és a csomókba görcsölésnél.


Mit mondjak?!


A srác segíteni akar nekem, az én eszembe semmi olyan nem jutott, amivel megmenthetném a helyzetet, a bizalomról beszélt és biztos, hogy nem fog csak úgy továbblépni, ha azt mondom, nem akarom megosztani vele, mi történt. Újra megkapaszkodom benne. Most azért, hogy ha akarna, se tudjon sehova pattanni. Nem mehet el. Hajlandó vagyok megbízni benne, de ha eljátssza a bizalmam, megölöm.

- Nem mondhatod el senkinek és egyelőre nem tehetsz semmit...

- Rendben van – egyezik bele őszintén. Tiszta fejjel kell gondolkodnom. Egészen eddig játszhattam a kattantat, de most már össze kell kaparnom magam. Nem maradhatok ebben az állapotban, nem is tudom, mennyi időbe került ennyire kijózanodni, de még sok kell, hogy teljesen rendbe hozzam magam, pedig nincs olyan opció, hogy ne tűnne fel valakinek, hogy hazajöttünk, vagyis keresni fognak minket. Senki sem tudhat semmit. Nem akarok színészkedni, hazudni meg főleg nem, de az igazságot el kell tusolni egyelőre.

- Megdugott – mondom ki suttogva, immár józanul a szót, de görcsösen kapaszkodom Shinjibe még mindig. Nem hiszem, hogy nem tudta volna kitalálni, hogy teljesen váratlanul éri, valószínűleg csak én nem fogtam fel, hogy Tatsuki be van rám indulva, pedig a jelek így visszanézve, nagyon is egyértelműek. Kurvára nem az dühítette őt a lánccal kapcsolatban, hogy megkötött lettem, hanem tudta, hogy az ékszer az egymáshoz tartozásunkat fejezi ki, s azt, elfogadtam, hogy Asaméé vagyok. Ráadásul azzal, hogy megérinteni sem hagytam Tatsukinak, hogy elolvashassa a medálba vésett szöveget, kifejeztem számára azt, hogy nincs köze a kapcsolatunkhoz, kizártam őt valamiből az életemet illetően, ami feldühítette. Ezt nem akarta megmagyarázni tegnap, most már világos. De miért így...? Persze hogyan másképp...?


Shinji érezhetően megdöbben és szorosabban fog magához. Ezek szerint nem volt egyértelmű kívülről, hogy mi a helyzet? Az jó. Minél kevesebben gondolják azt, hogy Tatsuki ki akar sajátítani magának engem és be van rám indulva, annál jobb nekem, mert annál könnyebb lesz titokban tartanom, hogy megkefélt. Shinjin érzem, hogy dühbe gurul, ahogy vártam, de gondolatairól hallgat és valószínűleg csak azért ölel még mindig magához, mert megígérte nekem, hogy nem tesz semmit.

- Rohadt köcsög! - morogja ingerülten, s megfeszülnek izmai is, engem viszont pont az nyugtat meg egy kicsit, hogy hiába jön indulatba, nem próbál meg elindulni, hogy kinyírja Tatsukit és a mondatból ítélve nem tart undorítónak, pedig nem véletlenül nem azt mondtam, hogy megerőszakolt. Nem tudom, mi történt, hogy erőszak volt-e, vagy sem... Nem tudom, akartam-e ezt a dugást, ahogy Tatsuki állította, vagy csak tudtam, hogy minél hevesebben állok ellen, annál több kárt tesz a testemben és féltem ettől. – Vigyelek orvoshoz? – kérdezi meg Shinji csendesen, valamivel lecsillapodottabban.

- Nem – válaszolok határozottan. – Azon kívül, hogy a nyakamon ott van az ujjai nyoma, nincs bajom. A testemnek nincs – teszem hozzá megremegve a pontosítást. Az izmaim még mindig feszesek, de a görcsölésük abbamaradt egy kicsit és a könnyeim is elapadtak. Túl akarom tenni magam ezen az egészen. Talpra akarok belőle állni.

- Rendben - mondja csendesen, egy apró sóhajtást követően. - Fel tudsz állni? Elviszlek a szobádba, mielőtt megfagysz – mondja, miközben végigdörzsöl a karomon. Didergek? Nem érzem... nem érzem azt sem, hogy fázom. Csak a pánikot és az akarást érzem.

- Fel. – És állásba vergődünk. Nem is olyan könnyű, mint gondoltam, alig bírok mozdulni, annyira feszülnek az izmaim, ezért szükségem van arra, hogy Shinji egy kicsit támogasson. – Fel fog tűnni, hogy hazajöttünk – kezdem komolyan. – Valahogy időt kell nyernünk – jelentem ki, s mikor elhaladunk az övtáskám mellett, felveszem azt a földről. – El kell tüntetni a nyomokat. Nem akarok hazudni, de az igazsággal még én sem kerültem tisztában. Nem tudom... mi történt pontosan – árulom el a srácnak őszintén.

- Elkísérlek a szobádba, a BMW-nek már úgyis mindegy, hogy ott marad vagy sem - mondja komolyan, miközben összeszedi a cuccainkat. - Beszélek Ryuuval és informálódom kicsit az itthoni helyzetről, aztán kitalálunk valamit, rendben? – kérdezi, de rémület lesz rajtam úrrá.

- Mit akarsz mondani neki?! – suttogom földbe gyökerező lábakkal.

- Megnyugtatom, hogy minden rendben van, nálad vagyok beszélgetni, mielőtt ő maga kezd el kíváncsiskodni, hogy miért hagytam kint a kocsit. Megkérdezem, mi történt, míg távol voltunk és ennyi - mondja őszintén. Jó, ez nem rossz ötlet. Ryuuichi így is gyanút fog fogni, hogy mi miatt nem lehetett annyit várni a beszélgetéssel, míg a helyére parkol a kocsival, mégis biccentek Shinjinek, hogy megteheti, amit kigondolt. Úgy fest, az elköteleződöttsége ugyanolyan, mint egy alvilági kutyáé, nem számít, hogy előzőleg kit szolgált és kivel milyen kapcsolatban volt, most már mindent annak fejében használ fel, hogy kihez tartozik. Hogy ezt kötelességből vagy barátságból teszi-e Shin, nem tudom, nekem folyamatosan nő a szememben és most egy kicsit örülök, hogy van némi köze az alvilághoz, járt már úttalan, titkos, mocskos utakon. Sosem gondoltam volna róla, mert olyan tipikus jófiúnak tűnt, szorgalmasnak, becsületesnek, rendesnek, és reméltem, hogy sosem kell ilyesmire kérnem, erre tessék, mindjárt az elején ki kell játszania miattam Ryuuichit, aki tanította, akivel valószínűleg jó, bizalmasabb kapcsolatban vannak és akit tisztel.


Sajnálom, Shinji… nem akartam, hogy ilyesmibe keveredj újra.


A szobámba megyünk és míg én lehámozom magamról a vizes cuccokat a fürdőben, ő gondolom, megejti azt a telefont. Beállok a zuhany alá és átöblítem magam forróbb vízzel, hogy a kihűlésemen segítsek, aztán nem tudok csak úgy kiszállni, hogy nem tisztítottam meg magam. Valószínűleg már leázott rólam minden maszat és váladék, ami a bőrömre került szex közben, mégsem bírom megállni, hogy ne mossam le testemről. Végül kicsavarom a hajam, megtörölközöm gyorsan, egy másikba belecsavarom a sörényem, s mielőtt a derekamra kötöm a törölközőmet, megnézem, fenekemen ott van-e Tatsuki tenyerének nyoma. Már nincs. Biztos, hogy ott volt, egy olyan ütés nem marad nyom nélkül, de eltűnt. Legalább az. A nyakam viszont szörnyen fest, lila, kék és vörös színben pompáznak az ujjai nyomai. Viszek Shinjinek is egy törölközőt, majd megkérdezem tőle, mit tudott meg.

- Minden rendben van itthon, Asame alszik.

- Ryuuichi nem kérdezte, miért nem volt időd a helyére parkolni a kocsival, vagy miért érdekel, mi a helyzet itthon? – kérdezem meg tőle komolyan, miközben ruhák után kotrok a szekrényben.

- Nem igazán, mindig tájékoztatjuk egymást, ezek ilyen rutinkérdések - mondja komolyan. - A kocsira annyit mondtam, hogy el akarom vinni lemosatni.

- Oké, én ezekről nem tudok semmit – válaszolom, majd az ágyra dobok egy bővebb pólót és nadrágot neki, magamnak pedig egy másik fekete farmert és pólót választok. – Ha akarod, nyugodtan vedd azokat fel – biccentek neki az ágyra, miközben visszafele dzsalok a fürdőbe, mert nem akarok előtte felöltözni. Még utoljára végignézem magam, milyen külsérelmi nyomokat fedezhet rajtam fel Asame, de leszámítva a nyakamon ejtett ujjmintát és a szétharapott számat nem találok semmit. Persze megvannak az apróbb foltjaim a terepen megejtett küzdelemből, a tartásom gyalázatos, mert a vállaim kurvára fájnak és a lábamon is felszakadt a bőr a székek felrúgása miatt, de ezeket tudom magyarázni. A fojtogatás nyomait egyedül, amit nem. Nehézkesen ruhába bújok, de a hajam megtörlésével már nem boldogulok, ezért kilépek a szobámba, hogy segítséget kérjek Shinjitől. Már a ruháimban van szerencsére, mert nem akartam volna megint félmeztelenül látni. – Segítesz megtörölni a hajam és meg is szárítani? – kérdezem tőle meg kínosan. Utálok mások jóindulatára szorulni, magatehetetlen lenni. Utálok... De azt még jobban utálnám, ha a továbberőltetéstől egész nap fetrenghetnék a fájdalomtól és csak úgy kelhetnék ki az ágyból, hogy a testemhez kötözik a kezeimet; ha hugyozni se tudnék egyedül, és ha ez az egész három-négy napig is eltartana, pedig egy napig is idegtépő és megalázó elviselni. Márpedig eltart addig, ha túlerőltetem a vállaimat, napokig fájnak utána.

- Persze – válaszol a hangjában hallható mosolygással. Nem nézek rá, mert szégyellem, hogy ilyen állapotba kerültem, csak a kezébe adom a törölközőt és leülök az ágyra, ő pedig gondosan áttörli a hajamat. Miután ezzel végzünk, kiterítem az anyagot és a srác kezébe adom a hajszárítót, majd igyekszem úgy fordulni, hogy teljesen meg tudja szárítani a hajam. Nem akarom, hogy látszódjon, hogy frissen vagyok mosva, bár minden bizonnyal levágós lesz, ha másból nem, akkor a tusfürdő illatából, ami a bőrömből árad. De inkább ezt szagolják, mint a szex sajátos, fanyar szagát. A művelet után elfekszem az ágyamon, mert ez a legkényelmesebb most a vállaimnak. Nem érdekel, hogy fest a fejem, a kóc amúgy sem áll tőlem távol, belefér az imidzsembe. Helyette inkább megint zakatolni kezd az agyam.

- Nem tudom, hogyan tovább – szólalok meg kisvártatva, őszintén. Mit mondhatnék Asaménak, mi történt velem? Egyértelműen szét akarná tépni Tatsukit, bármilyen választ is kap, még akkor is, ha arra kérem, ne folyjon bele a dolgainkba. És nem akarok neki hazudni, nem akarom azt állítani, hogy ellátta a bajom, miközben pont, hogy dicséretet kaptam. Passzolni sem hiszem, hogy passzolhatom a kérdést, a fojtogatás nem olyasmi véleményem szerint, amit ne akarna mindenáron tudni, miért esett meg. Főleg, mert tisztában van vele asszem, hogy Tatsuki véd és szeret engem, ahogy csak képes rá. Bassza meg, ezt sehogy sem magyarázhatom ki!

- Egyelőre az a legjobb, ha nem mondasz semmit Asaménak – mondja, miközben leül le és rágyújt. Felém nyújtja a dobozt, de csak megrázom a fejem, mert a vállaim miatt most fekve és nyugton kellene maradnom. - A nyakadon lévő nyomokra mondhatod, hogy ez volt a büntetésed - teszi hozzá kifújva a füstöt. - Aztán nem tudom, őszintén nem, de mindenképpen az a legjobb mindenki számára, ha egyelőre marad titokban, ami történt.

- Egyetértek veled, ám ismerem Asamét és Tatsukit is, s persze már ők is kaptak egymásból ízelítőt – kezdem magyarázni, mi a gondom. – Asame tudja, hogy Tatsuki mi nekem, vagyis egy olyan tett, amivel az életem veszélyeztetné, nem fér bele a képbe. Tatsuki meg biztosra veszem, hogy kíváncsi, meg merem-e mondani Asaménak, mit tett, mit merek bevallani a történtekből és kíváncsi a reakcióinkra, a problémakezelésünkre. Tudni akarja majd, Asaménak így is kellek-e, velem csinál-e valamit. Ha meg kussolok, vagy nincs jele annak, hogy elmondtam volna bármit is, idővel ő maga fogja megmondani Asaménak – jelentem ki, mert mérget merek rá venni, hogy így lesz. – Annál pedig semmi sem lenne rosszabb, ha őtőle tudná meg, mert úgy tűnne, mintha megcsaltam volna Asamét, azért pedig nem hiszem, hogy magyaráznom kell, mi történne. – Az egy dolog, hogy nekem alaposan ellátná a bajom, kicseszne az életéből, ha egyáltalán életben hagyna, de hogy őbelőle is szívtelen szörnyeteg válna, az is biztos, és ezt szerintem Shinji is tudja. - Tatsuki túl magabiztos és nem is fél a haláltól, de ha ez nem lenne elég, pontosan azt akarja, hogy ők ketten egymásnak ugorhassanak. Ő nem támadhat csak úgy Asaméra, mert a yakuzák az alvilágiak felett helyezkednek el, noha a két társaság független egymástól, ellenben ha őrá támad Asame, már nem lesz oka visszafognia magát. Van egy pár rosszarc, akiket ugrasztani tud, hogy kizárólag Asaméval nézhessen farkasszemet és van pár olyan trükk a tarsolyában, amivel teljesen mindegy, ki a jobb, el tudja intézni, hogy Asame mindenképpen meghaljon. Ő úgy áll hozzá, hogy ha ő meghal, akkor magával rántja Asamét is, mert nem bírja elviselni, hogy hozzá tartozom. Tatsuki nem értette meg, hogy én nem akarok alvilági lenni, noha nyíltan közöltem vele, hogy Asame nyomán fogok járni. Itt nagyon nagy szar van, Shinji... - mondom komolyan, a plafont bámulva. – Ha Tatsuki meghal, minden, ami az övé, az enyémmé válik. Az emberei, az ügyei, a kapcsolatai... És senki nem fog behódolni nekem, mert még nem csináltam semmi olyat, ami miatt bármekkora tiszteletet is kiérdemeltem volna ott, szóval... indul a háború. Vagy egyszerűen a befogott emberek eltűnnek és elkezdik a maguk dolgait, vagy pedig megpróbálnak megszabadulni tőlem, hogy gazdátlanná válhassanak, felszabadíthassák magukat. Az baszna be a legjobban, ha a Triádok és a kínai nemesek fenyegetettsége mellé még az alvilág krémje is itt tobzódna. Merthogy Tatsukinak olyan szálak futnak a markába, ami miatt rettegik odalent a nevét. Tehát élve van rá szükség, nem ölheti meg senki, viszont amíg él, nem fog megállni. – Ez egy kibaszott ördögi kör, amiből nem lehet kiszállni. Egyelőre jó így, de amint kibillen az egyensúly, mindegy, merre, minden apránként romba fog dőlni. Ez a nagyobb baj, nem az, hogy megdugtak. - Folytatja majd szépen tovább a kiképzésemet, Asame hergelését és a készülődést, hogy amikor valakinek elege lesz belőle és megöli, engem elfogadjanak azok, akiknek el kell fogadniuk engem. Vagy pedig ha sikerül Asamét megölnie, akkor én fogadjam el őt és védettséget biztosítsak számára a yakuzavilágban.

- Szépen összerakta - mondja inkább hangosan gondolkodva, mintsem hozzám beszélne. Persze, hogy „szépen összerakta”, hiszen Tatsukiról van szó. Nem véletlenül nem akarnak vele ujjat húzni még a yakuzák sem. - Innentől kezdve tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy mit csinálsz. – Erről van szó. - Asame nem fog beletörődni abba, amit tett veled Tatsuki, mégha egyelőre le is tudod őt csillapítani annyira, hogy ne most rögtön rontson rá a pirszingesedre, ám minden ilyennel viszont Tatsuki eléri azt, hogy egyre dühösebb legyen rá Asame, és akit a düh és bosszú vezérel, az előbb-utóbb hibázik... - Még mindig inkább elgondolkodóan beszél, megoldást keresve, de belátom, minden gondolata helyénvaló, noha ez a tény nekem még el sem jutott a tudatomig, pedig már hallottam a yakuzám szájából is. A kurva életbe...! - A kulcs ebben a játékban, amit Tatsuki elkezdett, te vagy Deon. Tudsz hatni Asaméra, ebben biztos vagyok, tudsz úgy játszani, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, ergo... El kell mondanod Asamenak, s úgy intézned az egészet, hogy Tatsuki ne nyerjen mégsem... Asame megölése... El tudnád, őt fogadni utána? - kérdezi komolyan. Valószínűleg nem lennék többé az, aki most vagyok, elérné a pirszingesem, amit akart, kiveszne a lelkemből egy jó adagnyi és ha yakuza is maradnék, alvilági is lennék, már nem ágálnék ezellen és végül nem tudnék Asame nyomán járni. Ez bőven elég lenne Tatsukinak, nem számítana, hogy elfogadnám-e őt, akkor is rám erőszakolná magát, ha pontosan tudná, hogy amint észhez térek, az első dolgom lesz kicsinálni őt. - Ha ő meghal, mert Tatsuki elintézi, hogy így legyen, olyan háborút indítana el... Mészárlás lenne, Deon, a yakuzák addig nem nyugodnának, amíg csak egy ember is életben marad azok közül, akik őt megölnék...

- Erre jutottam én is – mondom ki végül és megremegek. – Féligazsággal sem Asame, sem én nem érnénk be, egy ilyen volumenű dolognál, meg nincs olyan, hogy egy kérdésre nem válaszolunk. Úgy viszont mit mondjak, ha magam sem vagyok tisztában ezzel az egésszel? – kérdezem meg elkeseredetten. – Időre van szükségem, de nem vagyok biztos benne, hogy akár csak egy órát kibírok ilyen feszültség alatt. Vagy megint valamilyen rohamom lesz, vagy bekómálok. Mindenképpen vesztettem – jelentem ki fásultan. - Most már csak az van hátra, hogy megtudjam, mennyit és mit pontosan. Hogy mennyire ügyesen tudok lavírozni, hogy fenntartsam az egyensúlyt. Mert ahogy mondtad, mindegy, mit csinálok, mert a szalonban már elbuktam. – De nem tudom csak így feladni, továbbra is megoldást keresek. Nem lehet, hogy nincs. Nincs olyan, hogy nem lehet!


Ha azt hozom ki a sztoriból, hogy önszántamból feküdtem le Tatsukival, Asame meggyűlöl és ugyanolyan szívtelen állattá válik, mint Tatsuki. Ha túlélem – amit kapok és a yakuzám elvesztését is -, tudok időt nyerni, ki tudom végezni Tatsukit anélkül, hogy háborúba torkolljon az egész, de ha nem, akkor ugyanúgy megindul, mintha Asame ugrana Tatsukinak. De nem vagyok képes belehazudni Asame szemébe, főleg nem azt, hogy képes vagyok eldobni őt.