Kezdek megint magamhoz térni. Vállam már nem lüktet és jót tett ez a kevéske alvás is, amit sikerült megejtenem. Automatikusan nyúlok telefonomért és nézem meg a kijelzőt, de senki nem keresett, még Deon sem. Vajon hazaért már a kölyök, vagy megint csak este talál vissza nyakig koszosan, mint egy kóbor macska? Nem tudom, mire számítsak vele kapcsolatban. Felülök az ágyon és elveszem a poharam, hogy igyak. Már Akihito sincs mellettem, minden bizonnyal dolga akadt, és muszáj volt itt hagynia... Nem is bánom. Kikelve az ágyból elmászom a mosdóba, hogy könnyítsek magamon, majd visszafekszem. Tényleg az a legrohadtabb ebben az egészben, hogy unatkozom, azt pedig sosem szerettem... Ismét kezembe veszem a könyvet és olvasni kezdek, holott még mindig bosszant, mi volt az a kellemetlen érzés, ami délelőtt a hatalmába kerített. Remélem, minden rendben van tényleg. Nagyon remélem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése