Shinji tényleg remek srác... Próbál segíteni, megnyugtatni, vigasztalni, éreztetni, hogy egy oldalon áll velem és valahogy úgy érzem, egy kicsit mindegy, hogy én hol állok, mellettem lesz. Hálás vagyok neki, nagyon. Amit mond, hogy annak ellenére, hogy ő itt tulajdonképpen dolgozik, Ryuuichi a felettese, mégis elvinne innen, mellettem lenne... azt jelenti, hogy a barátom, hogy mi barátok vagyunk? Végülis elmondta a titkát és én is az enyémet... Szerintem igen, Shinjivel mi már barátok vagyunk, Asame terve is összejött, összeszokunk, egy életen át jól megleszünk, ha ez így marad. Márpedig én szeretném, ha így maradna. Eldöntöttem, hogy vigyázni fogok Shinjire és ha nekem a nyakamba is borítják a szart, nem rántom magammal őt sehova. Nagyon remélem, hogy Asame a dühe ellenére is képes lesz meghallgatni, nem kell megszöknünk innen, mert mindketten rohadt sokat veszíthetünk. Azt hiszem, ha le kell innen lépni, csak arra fogom kérni Shinjit, vigyen el anyámhoz, aztán vagy ott maradok, vagy felpattanok a bringámra és tekerek egész éjjel, hogy ne fagyjak meg és túléljem az éjszakát is. A srác okosan, jól kérdez, szép lassan szedi ki belőlem azokat az információkat, amikre szüksége van, hogy megértse, mi történt velem. Nekem is segít ezzel, mert végig tudom gondolni, mi hogy volt. Lassan megnyugszom, kicsit oldódnak bennem a görcsök, kienged pár izmom is.
Ez az eset Tatsukival sok dolgot elindított bennem. Tudok beszélgetni Shinjivel a szexről, és bár egyoldalú kicsit az információáramlás, gondolom, ha lenne mit kérdeznem, előállhatnék vele. Fel tud oldani, igazából kimondhatom, hogy eléggé megnyíltam, apránként lelazulok és már nem félek annyira. Nem arról van szó, hogy megbizonyosodtam róla, hogy Asame nem fog őrjöngeni, ha megtudja, csak már más is befér a fejembe, nem az visszhangzik folyamatosan a gondolataim közt, hogy el fog dobni, megundorodik tőlem, így már nem kellek neki, el kell hagynom a házat és az egész életet, amit imádok, vagy túl se élem. Talán... inkább... ezek után... tudnék Asaméval beszélni a szexről is. Ha nehezen, de el bírnám mondani, mennyi minden érdekel. Nem vagyok biztos benne, hogy mindet kipróbálnám, ám nem zárom ki, hogy ha szeretné valamelyik számomra kicsit bizarrabbat, rá tudna venni. Lehet, hogy már az is elég lenne, ha csak jól kidumálnánk, nem tudom... De így, hogy Shinji nem tűnik úgy, hogy elítél, mocskos fantáziájú perverznek tart, már nem tartok tőle annyira, hogy ha elmondanám Asaménak, hogy ez és ez és ez tetszik, kiábrándulna belőlem.
Vagy csak Shinji ennyire szabadgondolkodású? A beálló csendben eleresztem őt egy bocsánatkérő pillantással, jelezve, hogy jó ölelni őt, de fekve kényelmesebb most a vállaimnak. Lassan felsóhajtok és szétnyúlok az ágyon. Cseszett mód remélem, hogy ennél jobban fájni nem fognak a vállaim, mert nem elég, hogy akkor vagy masszív fekvés, vagy tartókötés, de full magány is, mert azt nem akarom, hogy a szenvedő képem nézze és a nyöszörgésemet hallgassa valaki. Most még tudom tartani magam, nem annyira durva a helyzet, de rohadtul nem kéne ugrálnom.
- Elítélsz? – kérdezem meg Shinjitől egyszeriben. Tudni akarom, kész. Ha már eddig eljutottunk, nem muszáj feltétlenül megállnunk. Egyébként is végre ideje lenne tisztába tenni, hogy a vágyaim, fantazmáim normálisak-e. Ha nem, az is egy válasz és biztosan tudni a rosszat még mindig jobb, mint a kételyek és az általuk keletkező bizonytalanság, s félelmek. Most őrá sandítok, figyelem az arcára kiülő érzelmeket, a szemét, hátha nem akar megbántani azzal, hogy egy kicsit kikozmetikázza a véleményét. Nem szeretném, ha megtenné, mert eddig olyan... könnyen és egyszerűen, szerintem normálisan kezelte a helyzetet. Simán pánikba eshetett volna bármikor, hogy mégis mihez kezdjen most velem, de nem, kitartott mellettem és mindent megtett azért, hogy ide, ebbe a lenyugodott, bizalmas szituba eljuttasson minket. – Úgy értem... gusztustalannak számít az, hogy... ha Asaméval történt volna... akkor annyira... jónak számítana szerintem, ami történt? – nyögöm el a kérdésem rendesen.
Perverz vagyok, ez valszeg kétségtelen. De ez rossz? Baj, hogy természetellenes vágyaim is felmerülhetnek? A perverzség nyílt gondolkodást, tág szexuális kultúrát is takarhat, vagy csak elfajzottságot jelenthet? És ha utóbbi, akkor mennyi esélyem van arra, hogy visszaterelhető vagyok még a „normálishoz”? Nekem mindig jó Asaméval lenni, imádom, ahogy kényeztet és most már enged engem is érvényesülni, hagyja, hogy örömet szerezzek neki, kényeztessem őt, szóval hosszú ideig nem lesz gondunk az ágyban, de később, nem tudom, mikor és miért, csak érzem, hogy egyszer így lenne, előbújna belőlem valami több, másra vágyó. Mert nem vagyok egy „hátradőlök és élvezem, amit velem teszel”-uke, vagy olyan, aki mindig készségesen tolja a seggét. Tudok ennyire passzív is lenni, de nem mindig, hiszen megvan bennem az aktivitás is. A szexualitásom ugyanolyan kettős, mint az identitásom, érdekel ez is, az is, buzi is vagyok és heteró is, uke is és seme is. És nem tudom, ez Asaménak mennyire fér bele...
Ha kapcsolatban élsz, kompromisszumokat kell kötnöd – ezt már megtanultam. A kompromisszumok viszont arról szólnak, hogy mi olyanról tudsz lemondani, amiről a másik örülne, ha le tudna mondatni és ő cserébe miről tud lemondani, aminek meg te örülnél, ha lemondathatnád. És miről tudok lemondani? A heteróságról simán, az aktivitásomról viszont semmiképp. És cserébe mit akarok? Semmit... Azt hiszem, Asame szeret annyira engem, hogy magára kényszerítsen valamit, amit egyébként nem tenne meg, azt pedig nem akarom semmiképp, hogy megtegye. Állítása szerint ő nem perverz, de nem tudom, ez mit jelent a számára. Hogy nem lennének egyéb vágyai, mint az, hogy ágyra vagy asztalra fektetve megdughasson? Valahogy ezt nem tudom elképzelni, de lehet, hogy csak én veszem túl természetesnek, hogy az embernek vannak perverziói.
Ez az eset Tatsukival sok dolgot elindított bennem. Tudok beszélgetni Shinjivel a szexről, és bár egyoldalú kicsit az információáramlás, gondolom, ha lenne mit kérdeznem, előállhatnék vele. Fel tud oldani, igazából kimondhatom, hogy eléggé megnyíltam, apránként lelazulok és már nem félek annyira. Nem arról van szó, hogy megbizonyosodtam róla, hogy Asame nem fog őrjöngeni, ha megtudja, csak már más is befér a fejembe, nem az visszhangzik folyamatosan a gondolataim közt, hogy el fog dobni, megundorodik tőlem, így már nem kellek neki, el kell hagynom a házat és az egész életet, amit imádok, vagy túl se élem. Talán... inkább... ezek után... tudnék Asaméval beszélni a szexről is. Ha nehezen, de el bírnám mondani, mennyi minden érdekel. Nem vagyok biztos benne, hogy mindet kipróbálnám, ám nem zárom ki, hogy ha szeretné valamelyik számomra kicsit bizarrabbat, rá tudna venni. Lehet, hogy már az is elég lenne, ha csak jól kidumálnánk, nem tudom... De így, hogy Shinji nem tűnik úgy, hogy elítél, mocskos fantáziájú perverznek tart, már nem tartok tőle annyira, hogy ha elmondanám Asaménak, hogy ez és ez és ez tetszik, kiábrándulna belőlem.
Vagy csak Shinji ennyire szabadgondolkodású? A beálló csendben eleresztem őt egy bocsánatkérő pillantással, jelezve, hogy jó ölelni őt, de fekve kényelmesebb most a vállaimnak. Lassan felsóhajtok és szétnyúlok az ágyon. Cseszett mód remélem, hogy ennél jobban fájni nem fognak a vállaim, mert nem elég, hogy akkor vagy masszív fekvés, vagy tartókötés, de full magány is, mert azt nem akarom, hogy a szenvedő képem nézze és a nyöszörgésemet hallgassa valaki. Most még tudom tartani magam, nem annyira durva a helyzet, de rohadtul nem kéne ugrálnom.
- Elítélsz? – kérdezem meg Shinjitől egyszeriben. Tudni akarom, kész. Ha már eddig eljutottunk, nem muszáj feltétlenül megállnunk. Egyébként is végre ideje lenne tisztába tenni, hogy a vágyaim, fantazmáim normálisak-e. Ha nem, az is egy válasz és biztosan tudni a rosszat még mindig jobb, mint a kételyek és az általuk keletkező bizonytalanság, s félelmek. Most őrá sandítok, figyelem az arcára kiülő érzelmeket, a szemét, hátha nem akar megbántani azzal, hogy egy kicsit kikozmetikázza a véleményét. Nem szeretném, ha megtenné, mert eddig olyan... könnyen és egyszerűen, szerintem normálisan kezelte a helyzetet. Simán pánikba eshetett volna bármikor, hogy mégis mihez kezdjen most velem, de nem, kitartott mellettem és mindent megtett azért, hogy ide, ebbe a lenyugodott, bizalmas szituba eljuttasson minket. – Úgy értem... gusztustalannak számít az, hogy... ha Asaméval történt volna... akkor annyira... jónak számítana szerintem, ami történt? – nyögöm el a kérdésem rendesen.
Perverz vagyok, ez valszeg kétségtelen. De ez rossz? Baj, hogy természetellenes vágyaim is felmerülhetnek? A perverzség nyílt gondolkodást, tág szexuális kultúrát is takarhat, vagy csak elfajzottságot jelenthet? És ha utóbbi, akkor mennyi esélyem van arra, hogy visszaterelhető vagyok még a „normálishoz”? Nekem mindig jó Asaméval lenni, imádom, ahogy kényeztet és most már enged engem is érvényesülni, hagyja, hogy örömet szerezzek neki, kényeztessem őt, szóval hosszú ideig nem lesz gondunk az ágyban, de később, nem tudom, mikor és miért, csak érzem, hogy egyszer így lenne, előbújna belőlem valami több, másra vágyó. Mert nem vagyok egy „hátradőlök és élvezem, amit velem teszel”-uke, vagy olyan, aki mindig készségesen tolja a seggét. Tudok ennyire passzív is lenni, de nem mindig, hiszen megvan bennem az aktivitás is. A szexualitásom ugyanolyan kettős, mint az identitásom, érdekel ez is, az is, buzi is vagyok és heteró is, uke is és seme is. És nem tudom, ez Asaménak mennyire fér bele...
Ha kapcsolatban élsz, kompromisszumokat kell kötnöd – ezt már megtanultam. A kompromisszumok viszont arról szólnak, hogy mi olyanról tudsz lemondani, amiről a másik örülne, ha le tudna mondatni és ő cserébe miről tud lemondani, aminek meg te örülnél, ha lemondathatnád. És miről tudok lemondani? A heteróságról simán, az aktivitásomról viszont semmiképp. És cserébe mit akarok? Semmit... Azt hiszem, Asame szeret annyira engem, hogy magára kényszerítsen valamit, amit egyébként nem tenne meg, azt pedig nem akarom semmiképp, hogy megtegye. Állítása szerint ő nem perverz, de nem tudom, ez mit jelent a számára. Hogy nem lennének egyéb vágyai, mint az, hogy ágyra vagy asztalra fektetve megdughasson? Valahogy ezt nem tudom elképzelni, de lehet, hogy csak én veszem túl természetesnek, hogy az embernek vannak perverziói.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése